Budapest 2022. Nov. 06. (19:30)

HANGVERSENY KOCSIS ZOLTÁN EMLÉKÉRE


HANGVERSENY KOCSIS ZOLTÁN EMLÉKÉRE

Egykori művészeti vezetőjére, Kocsis Zoltánra emlékezik a Nemzeti Filharmonikus Zenekar, olyan zeneszerzők műveivel, akiknek kifejezésmódja közel állt a nagy zongoraművész és karmester felfogásához.

Liszt és Rachmaninov ilyenek – Liszttől olyan kompozíciót is hallunk, amelyet Kocsis hangszerelt zenekarra. Kocsis Zoltán támogatta a fiatal muzsikusokat, nem véletlen tehát, hogy Rajna Martin személyében az emlékkoncertet is feltörekvő ifjú tehetség vezényli. A szólista, Olga Kern korábban Kocsis vezényletével is fellépett a Nemzeti Filharmonikus Zenekar vendégeként.

Liszt Ave Mariája zongoradarab, amely Kocsis repertoárján is szerepelt, így formálódhatott meg az előadóban az átirat koncepciója. Rachmaninov szimfonikus költeményét, A holtak szigetét Arnold Böcklin képe inspirálta, melyet a zeneszerző előbb fekete-fehér reprodukcióban látott, s a színes változatot is megismerve csalódottan mondta: „ha az eredetit látom először, aligha írtam volna meg a magam művét. Jobban szeretem fekete-fehérben.” A holtak szigetében fontos szerepet játszik a gregorián Dies irae-dallam, s ugyanezen alapul a műsor következő száma, Liszt Haláltánca is, sőt a szünet utáni újabb zenekarkíséretes zongorakompozícióban, Rachmaninov Rapszódia egy Paganini-témára című művében is felhangzik az utolsó ítéletet idéző középkori dallam, melyet a romantikus zeneszerzők annyira szerettek. A műsort záró oratorikus Liszt-mű, a Longfellow nyomán komponált Strasbourgi harangok ritkán felcsendülő kompozíció, mely a Jó és a Rossz küzdelmét jeleníti meg.

Rajna Martin karrierje mind idehaza, mind külföldön kibontakozóban van, Olga Kern orosz származású, Amerikában élő zongoravirtuóz, a 2001-es Van Cliburn Nemzetközi Verseny győztese.

Liszt Ferenc–Kocsis Zoltán: Ave Maria
Szergej Rachmaninov: Holtak szigete, op. 29
Liszt Ferenc: Haláltánc
***
Szergej Rachmaninov: Rapszódia egy Paganini-témára, op. 43
Liszt Ferenc: Strasbourgi harangok

Busa Gabriella alt
Fátrai János bariton

Olga Kern zongora

Nemzeti Énekkar (karigazgató: Somos Csaba)
Nemzeti Filharmonikus Zenekar

vezényel: Rajna Martin

 
  Amennyiben szeretnéd adminisztrálni ezt a tételt kattints ide.

 

Szólj hozzá!


Linkin Park és Rammstein: két stadionkoncert költözik a mozivászonra

Linkin Park és Rammstein: két stadionkoncert...

Itt van az ősz és itt van újra a mozifilmek szezonja: néhány héten belül két nagy rockprodukció is a vászonra kerül: szeptember 30-tól a Linkin...
 
Koncert naptár
Töltsd fel az oldalrakoncerted, helyszíned, zenekarod

25 év kihagyás után tér vissza Budapestre a Manowar

Több mint két évtized után ismét Budapesten lép fel a heavy metal egyik legismertebb zenekara. A Manowar 2027. január 23-án a Papp László Budapest Sportarénában ad koncertet, ahol teljes egészében eljátssza a Fighting The World albumot, emellett természetesen a legnagyobb klasszikusok sem maradnak ki a programból.

Több mint 160 millió letöltésnál jár a Save Tonight – most élőben hallhatjuk Budapesten

A sláger mögött megszámlálhatatlan rádiós lejátszás és generációkon átívelő ismertség áll. És persze egy előadó, a svéd Eagle-Eye Cherry, aki november 23-án az Akvárium Klubban ad koncertet, ahol a világsláger mellett pályafutásának legfontosabb dalai is felcsendülnek.

Bródy János, Schoblocher Barbara és Fekete Giorgio egy színpadon

A Magyar Zene Háza indulása óta rendszeresen megrendezik a Dalszerzők köre elnevezésű programot, amelyen egymás mellett ritkán látható és hallható dalszerző-előadók mesélnek munkájukról és zenélnek. A sorozat következő eseményén ismét izgalmas társaság áll (ül) színpadra.

Meghalt Angry Anderson – a Rose Tattoo nélkül a Guns N' Roses is másképp szólt volna

Hetvenkilenc éves korában meghalt Gary „Angry” Anderson, az ausztrál Rose Tattoo énekese. A zenész a zenekar ötvenéves jubileumi európai búcsúturnéján, Németországban került kórházba, majd hazatért Ausztráliába, ahol szeptember 21-én, családja körében hunyt el. Halálhírét családja és zenésztársai jelentették be.
Új koncertek