Menopauza
Budapest 2024. Nov. 16. (19:00)

István, a király (junior)


István, a király (junior)

Szörényi Levente – Bródy János ISTVÁN, A KIRÁLY (JUNIOR) A rockopera legnagyobb slágerei eredeti hangszerelésben, gyermekszereplőkkel

A Magyar Állami Operaház rendkívül fontosnak tartja, hogy műsorával ne csak operakedvelő közönségét szolgálja ki, hanem a következő nemzedékre, az operába járók utánpótlására is gondoljon: gyerekeket, ifjakat is bevonjon. Így a gyermek- és ifjúsági programok mellett, illetve a kifejezetten gyermekek számára készült operákon és balettokon túl időről időre gyerekekkel állítja színpadra bizonyos műveknek a tömörített, „kicsik” számára készített változatát. Ezúttal Szörényi Levente és Bródy János legendásnak számító rockoperáját, a Magyarország első szent királyának történetét feldolgozó az István, a királyt szemelte ki e célra, amelynek rövidített, gyermekbarát verzióját más helyszínen láthatta már a közönség István, a király iskolába megy címmel, Feke Pál rendezésében. A 2023/24-es évadban ezt a kész produkciót fogadja és mutatja be az OPERA az amúgy is családias, fiatalos Eiffel Műhelyházban.

Felhívjuk kedves nézőink figyelmét, hogy előadásunkban olykor erős fény- és hanghatásokat alkalmazunk, mely az arra érzékenyek számára zavaró lehet.

Az előadás a Zikkurat Színpadi Ügynökség és a Melody Kft. közvetítésével jött létre. A darab a Zikkurat Színpadi Ügynökséggel koprodukcióban valósul meg.

ALKOTÓK

Zeneszerző: Szörényi Levente
Szövegíró: Bródy János
Eredeti dráma: Boldizsár Miklós
Producer: Rosta Mária
Rendező és világítástervező: Feke Pál
Koreográfus: Kovács Dénes
A koreográfus asszisztense: Rafai-Vetési Adrienn
A Balettintézet művészeti vezetője: Radina Dace
Zenei vezető: Hajzer Nikolett
Zenei munkatárs: Breinich Beáta

SZEREPOSZTÁS
István: Takács Botond
Koppány: Deim András
Torda: Tompa Botond
Laborc: Takács Fülöp Gergely | Várnai Dániel
Réka: Tóth Szofi | Gábor Luca
Sarolt: Héjja Hanna | Csányi Panna
Gizella: Kozlova Polína | Melkovics Loretta
Sur: Dávida Márton
Solt: Bede Richárd
Bese: Jobbágy Patrik
Krónikás: Abebe-Ayele Rafael | Osztovits Márton
Sámánasszony: Csorba Jázmin
 
  Amennyiben szeretnéd adminisztrálni ezt a tételt kattints ide.

 

Szólj hozzá!


 Életműdíjat kap Paul Simon, Cher, Chaka Khan és a nemrég nálunk fellépő Carlos Santana

Életműdíjat kap Paul Simon, Cher, Chaka Khan és a...

A 2026-os Grammy-díjátadón Paul Simon, Cher, Chaka Khan és Carlos Santana részesül Lifetime Achievement Awardban. Az életműdíj azoknak az...
 
Koncert naptár
Töltsd fel az oldalrakoncerted, helyszíned, zenekarod

Beth Hart és a Pink Martini idén tuti eljönnek – teljes a VeszprémFest 2026-os programja

Tavaly a VeszprémFest közönsége két várva várt fellépőt is nélkülözni kényszerült: Beth Hart és a Pink Martini egyaránt lemondta koncertjét, komoly kihívás elé állítva a szervezőket. 2026 azonban kárpótol mindenkit: mindkét előadó ott lesz a fesztiválon, csakúgy, mint Juanes és a Kraftwerk.

Brian Hugh Warner, azaz Marilyn Manson kilenc év után visszatér Budapestre

A botrányokra és ikonikus vizuális világra épülő előadó legutóbb 2017-ben adott teltházas koncertet a Budapest Parkban, és akkor még senki sem gondolta, hogy közel egy évtizedig kell várni az újabb találkozásra. Most azonban visszatér: 2026. július 22-én ismét a Park színpadán áll majd.

10 zenei doku, amit a karácsonyi szünetben érdemes megnézni a Netflixen

A Netflix zenei dokumentumfilmjei az elmúlt években messze túlléptek a rajongói extrák világán: személyes vallomásokon, alkotói válságokon és kultúrtörténeti pillanatokon keresztül mutatják meg, mi történik a dalok mögött. Válogatásunkban tíz olyan friss zenei dokut ajánlunk, amelyek nemcsak lekötnek, hanem új feldogozásban...

Jonny Greenwood (Radiohead) és Nick Cave az Oscar előszobájában

Amikor a filmzene szóba kerül az Oscar kapcsán, hajlamosak vagyunk nagyzenekari hagyományokra és „klasszikus” komponistákra gondolni. A 2026-os díjszezon előszobájában azonban ismét kiderült: Hollywood rég nem zárt klub, és egyre gyakrabban nyitja ki az ajtót azok előtt, akik másfajta zenei világból érkeznek.
Új koncertek