Az Őrölt Nők Ketrece
Budapest 2024. Dec. 15. (10:30)

JaMese: Zenés Adventi Kalendárium – dalok Szabó T. Anna verseire


JaMese: Zenés Adventi Kalendárium – dalok Szabó T. Anna verseire

„Karácsonykor igyekszünk értéket is adni a lányainknak az ajándékok mellett és ez a koncert minden szempontból nagybetűt ÉRTÉK volt. Minden évben titeket hallgatunk az adventi időszakban, a dalaitokban benne van mindaz, ami számunkra az ünnep.”

A öt nagylemezes JaMese zenekarnak 2019-ben jelent meg különleges, Szabó T. Anna verseire írt, 24 dalból álló Zenés Adventi Kalendárium című karácsonyi albuma, amely a megjelenés évében több hétig szerepelt a Mahasz eladási listáján, az ünnepek előtt pedig az előkelő 7. helyig jutott. A lemezen többek között olyan nevek szerepelnek, mint Palya Bea, Ferenczi György és a Dalinda énekegyüttes.

A JaMese zenekar adventi koncertanyaga egyszerre szórakoztató és lélekemelő. Szabó T. Anna versei olyan szépen vezetnek végig az adventi ünnepkör koncentrikus körein, hogy mind a gyerekek mind a felnőttek a szentestéhez érkezve készen állnak az ünnep apró csodáit megélni. A zenei anyag ezt a csodálatos mondanivalót erősítette fel, hogy közös énekkel, tánccal, ünnepi zenével kapcsolják össze az egész családot.

A koncert a 2 éven aluli gyermekek számára ingyenes!

 

 
  Amennyiben szeretnéd adminisztrálni ezt a tételt kattints ide.

 

Szólj hozzá!


Ezért nem jött el tavaly a Szigetre Michael Kiwanuka

Ezért nem jött el tavaly a Szigetre Michael Kiwanuka

2025-ben nagyon vártuk, hogy végre élőben is hallhassuk Michael Kiwanukát a Sziget Fesztiválon. A brit énekes-dalszerző hangját sokan akkor is...
 
Koncert naptár
Töltsd fel az oldalrakoncerted, helyszíned, zenekarod

25 év kihagyás után tér vissza Budapestre a Manowar

Több mint két évtized után ismét Budapesten lép fel a heavy metal egyik legismertebb zenekara. A Manowar 2027. január 23-án a Papp László Budapest Sportarénában ad koncertet, ahol teljes egészében eljátssza a Fighting The World albumot, emellett természetesen a legnagyobb klasszikusok sem maradnak ki a programból.

Több mint 160 millió letöltésnál jár a Save Tonight – most élőben hallhatjuk Budapesten

A sláger mögött megszámlálhatatlan rádiós lejátszás és generációkon átívelő ismertség áll. És persze egy előadó, a svéd Eagle-Eye Cherry, aki november 23-án az Akvárium Klubban ad koncertet, ahol a világsláger mellett pályafutásának legfontosabb dalai is felcsendülnek.

Sötét érzelmek, elektronikus hangzások – új lemezével érkezik Budapestre KOVACS

November 27-én a Barba Negrában lép fel a különleges hangjáról és sötét tónusú dalairól ismert holland énekesnő, KOVACS. A koncerten már a november 13-án megjelenő negyedik stúdióalbum, a Static Tears szerzeményei is megszólalhatnak.

Rekordokat dönt a brit koncertpiac, mégis sorra zárnak be a klubok

A brit élőzenei piac felülről nézve virágzik, alulról nézve lassan elfogy. Miközben a stadionturnék és a nagy fesztiválok rekordbevételeket termelnek, a kisebb klubok többsége alig nyereséges, vagy egyáltalán nem az. Birmingham közönsége most egy vasúti beruházás miatt veszélybe került klubnegyedért vonult utcára – de a...
Új koncertek