A legnagyobb jazz klasszikus szerzők művei, saját szerzemények és improvizatív zenei párbeszédek a jazz tanszék tanárai és növendékei előadásában.
A honi jazzképzés története közel félévszázados.
A műfaj intézményesített oktatása Európában is az elsők között épült be nálunk az állami zeneiskolai rendszerbe, előbb közép-, majd alapszinten. A „nagykorúsodást” a főiskolai tagozat elindulása jelezte a rendszerváltáskor, amely már egyaránt nevelt ki előadókat és jazzpedagógusokat is, végleg megteremtve ezzel az egymásra épülő, professzionális képzés feltételeit.
Az emancipációs folyamat – ha úgy tetszik – mindkét szereplője bizonyított; a Jazz Tanszak megmutatta, hogy e „szabad zenei stílus” is elmélyült szakmai alapokon tanítható és számonkérhető, a korszakos kezdeményezést befogadó Zeneakadémia pedig azt, hogy nyitott az újra, különösen, ha az nemzetközi szintű művészi nívót képvisel. Márpedig ez utóbbi kétségbevonhatatlan, amit a régi és friss végzősök parádés listája is bizonyít, akik közül sokan oktatóként tértek vissza az Alma materbe.
Binder Károly, Berki Tamás, Oláh Kálmán, Babos Gyula, László Attila, Lattmann Béla – hogy csak néhány nevet említsünk a kiválóságok közül. Mindezek eredményeképp az sem véletlen immár, hogy Európa-szerte mind többen beszélnek a „magyar jazzről” mint egyfajta sajátos, mással össze nem téveszthető ízről – ami bizony nagy szó eme eredendően kozmopolita műfajban.
Szólj hozzá!