Műsor:
Jean Sibelius: II. Keresztély király – szvit, Op. 27
Ludwig van Beethoven: 4. (G-dúr) zongoraverseny, Op. 58
Magnus Lindberg: Korál
Jean Sibelius: 7. (C-dúr) szimfónia, Op. 105
Francesco Piemontesi (zongora)
vezényel: Robin Ticciati
A műsor keretét Sibelius két műve adja: a szerző első színházi kísérőzenéje már megvillant valamit a leendő 1. szimfónia világából, a 7. szimfónia pedig az életmű csúcspontja. A kettő között a kortárs finn szerző, Magnus Lindberg korálparódiája, valamint Beethoven utolsó olyan zongoraversenye szólal meg, amelyet magának komponált. Utóbbi szólistája a „lenyűgöző technikát szellemi tartalommal ötvöző” svájci zongoraművész, Francesco Piemontesi.
Sibelius számos színházi kísérőzenéje közül a II. Keresztély király szerelmi történetét bemutató történelmi darabhoz írt tételek az elsők. A dán, norvég és svéd uralkodó sosem bízott igazán az arisztokratákban, ágyasa is közrendű polgár volt: a holland Dyveke Sigbritsdatter. Az 1520-as stockholmi vérfürdővel záruló cselekményhez Sibelius hét tételt írt, amelyből 1898-ban öttételes szvitet csinált. A csörgődobbal fűszerezett noktürn szerelmi jelenetet idéz, majd vonósokon megszólaló elégiát és Dyveke táncát halljuk, végül az elsöprő báli szerenád után viharos ballada zárja a művet.
Utolsó előtti zongoraversenye fontos mérföldkő Beethoven életében: nem sokkal a darab megírása és bemutatása után vesztette el hallását. A versenymű felrúgja kora szabályait, hiszen – a zenetörténetben először – a szokásos zenekari bevezető helyett azonnal a szólózongora belépésével kezdődik. A második tételben két világ szenvedélyes és feszült párbeszédét halljuk; Liszt szerint az Orfeusz-történet megzenésítése ez. A finálé aztán vidám rondóval oldja fel a gyakran befelé forduló zenét.
„Élő bizonyítéka annak, hogy a zenekar nem halt meg” – írta Simon Rattle a zenekari művek kortárs specialistájáról, Magnus Lindbergről. Esa-Pekka Salonen ugyancsak nagyra becsüli honfitársa munkásságát, ezért a londoni Philharmonia Orchestrával 2001-ben projektet indított, amelyben Lindberg műveit a szerzőt inspiráló zenék mellé helyezte. Így szólalhatott meg 2002-ben Berg hegedűversenye előtt Lindberg Korálja, amely ugyanazt a dallamot dolgozza fel, mint Berg fináléja. Az Es ist genug kezdetű Bach-korál itt sajátos harmóniákkal, egyre gazdagodó zenekari színekkel, kompakt variációként jelenik meg.
Háromtételesnek készült, egytételes mű lett belőle. Fantasia sinfonica címen mutatták be, később szimfóniaként került a műjegyzékbe. 1915-ben dallamfoszlányok, 1917-ben az ötlet született meg, de a mű csak 1924-ben készült el. A 7. szimfóniája esetében Sibelius hagyta, hogy zenei témái irányítsák a forma alakulását. A darab zsenialitása abban rejlik, hogy a sötéten induló, de lassan épülő és fényesedő nyitószakasz, a játékosság és feszültség határán táncoló scherzók és a győzedelmeskedő finálé között szinte észrevehetetlen átmeneteket komponált a szerző.
Szólj hozzá!