Budapest 2022. Aug. 28. (19:30)

Nem adom el - Oláh Ibolya és zenekara


Nem adom el - Oláh Ibolya és zenekara

A Dal 2022 című televíziós műsort frissen megnyert Oláh Ibolya 2022-ben új dalokkal és nagylemezzel tér vissza, újrafogalmazza magát, friss zenekarral és alkotótársakkal, Födő Sándor zeneszerzővel, Hegyi György és Csakmag Vivien szövegírókkal.

A Nem adom el című, tavasszal megjelent nagylemezének címadó felvétele nyerte A Dal 2022-t, az új album pedig ezen a koncerten debütál, a tőle megszokott őszinteséggel, zenei mélységgel, és elementáris, sodró rock’n’rollal.

Oláh Ibolya autodidaktaként merült el a zenélés és éneklés világában, ösztönös tehetsége hamar meg is mutatkozott, a 2003-as tehetségkutató második helyezettje lett. Ritka mélységű, karcos, de erővel teli hangja generációja egyik legizgalmasabb énekesévé tette, akinek már 2004-es első lemezét (Egy sima, egy fordított) félig a Presser Gábor-Sztevanovity Dusán szerzőpáros, félig Novák Péter írta. Az egy évvel későbbi második album (Édes méreg) beharangozó dala, a Magyarország az egyik legnagyobb slágere lett. Oláh Ibolya közben színházi és filmes szerepekben is sikerrel próbálta ki magát (sőt, korábban labdarúgóként is), 2010-ben pedig harmadik albuma is megjelent, az El merem mondani már címével is jelezte, hogy az életéről, érzéseiről, és az előző évek történéseiről szólnak dalai. 2018-ban aztán ismét Presserrel dolgozott. A 28 dalos Voltam Ibojka című könyv-cd anyagát nagyobb részben kortárs költők versei adják. Ebből az albumból készült a Női Posta c. színház-koncertje, ami 2021 ősze óta folyamatosan látható a Marczibányi Téri Művelődési Központban.

A számos rangos díjjal kitüntetett énekes ötödik lemezét Födő Sándor által komponált és hangszerelt dalok uralják, Oláh Ibolya pedig pályájuk csúcsán járó zenészeivel olyan gitáralapú, világzenei elemeket is vegyítő pop-rockzenét ad elő, amelynek őszintesége mindig is jellemezte pályáját.
 
ének Oláh Ibolya
billentyűs hangszerek, ütőhangszerek, vokál Födő Sándor
gitár, vokál Csókás Zsolt
basszusgitár Papesch Péter
dob, vokál Kottler Ákos
szaxofon Cserta Balázs
trombita Hámori János

A XXIV. Pesthidegkúti Művészeti Fesztivál programja

 
  Amennyiben szeretnéd adminisztrálni ezt a tételt kattints ide.

 

Szólj hozzá!


Működik-e a Sex Pistols Johnny Rotten nélkül? (koncertbeszámoló)

Működik-e a Sex Pistols Johnny Rotten nélkül?...

Ezt a kérdést már egyszer feltettük, mégpedig 2024-ben, amikor a Sex Pistols alapító tagjai (kivéve Lyndon) összeálltak, hogy egy londoni...
 
Koncert naptár
Töltsd fel az oldalrakoncerted, helyszíned, zenekarod

25 év kihagyás után tér vissza Budapestre a Manowar

Több mint két évtized után ismét Budapesten lép fel a heavy metal egyik legismertebb zenekara. A Manowar 2027. január 23-án a Papp László Budapest Sportarénában ad koncertet, ahol teljes egészében eljátssza a Fighting The World albumot, emellett természetesen a legnagyobb klasszikusok sem maradnak ki a programból.

Több mint 160 millió letöltésnál jár a Save Tonight – most élőben hallhatjuk Budapesten

A sláger mögött megszámlálhatatlan rádiós lejátszás és generációkon átívelő ismertség áll. És persze egy előadó, a svéd Eagle-Eye Cherry, aki november 23-án az Akvárium Klubban ad koncertet, ahol a világsláger mellett pályafutásának legfontosabb dalai is felcsendülnek.

Hogy vagy?

Új társadalmi kezdeményezést indít a Sziget Fesztivál: a SZociety Mozgalom és a hozzá kapcsolódó SZuper SZociety-díj célja, hogy támogassa és láthatóvá tegye azokat a civil szervezeteket, oktatási intézményeket és közösségeket, amelyek a 12–30 éves fiatalok mentális jóllétéért dolgoznak. A díjazottakat a fesztivál...

Tisztítótűz a színpadon és lelkünkben

Szabadság, szerelem címmel tartotta meg lemezbemutató koncertjét a Mehringer a Budapest Parkban. A május végén azonos címmel megjelent lemezhez kapcsolódó koncert a zenekar első önálló Budapest Park-koncertje volt, amely ráadásul teljes teltházzal zajlott – én pedig egyik ámulatból a másikba estem.
Új koncertek