Tokaj 2022. Aug. 06. (20:30)

Rúzsa Magdi koncert


Rúzsa Magdi koncert

Rúzsa Magdi koncert

  1. augusztus 6. (szombat), 20.30 – Tokaj Fesztiválkatlan

 

Rúzsa Magdi idén nyáron újra a Fesztiválkatlan nagyszínpadán!

 

Rúzsa Magdi az ország egyik legismertebb hangja, aki Máté Péter-, Artisjus-, kétszeres Fonogram és négyszeres Petőfi zenei díjas énekesnő 

Augusztus 6-án a Tokaj Fesztiválkatlan ad helyszínt a visszatérő énekesnő hagyományos, évek óta telt házas tokaji koncertjeinek. A koncerten a régi nagy slágerek mellett az elmúlt évben megjelent Karma című albumról is hallhatóak lesznek dalok. 

Pályája 2006 óta töretlenül ível felfelé. Többszörös arany és platina lemezes, valamint díjak és elismerések tulajdonosa. 2007-ben az Eurovíziós Dalverseny 9. helyezettje, és szerzői különdíjasa volt. 2013-ban az Egyszer, a Szerelem, 2014-ben a Nélküled, és az Ég és föld, 2015-ben az Április és a Tejút, 2016-ban az Érj hozzám és a Jel, 2017-ben az Éden, és a Mosd fehérre, 2018-ban a Légzés, és az Aduász, 2019-ben a Mona Lisa, és a Hazatalálsz, 2020-ban a Lesz, ahogy lesz, és az 1 x fent 1 x lent, 2021-ben a Szembeszél, a Karma, a Domine című dalok nagy slágerek lettek, s ez tovább növelte, erősítette az énekesnő népszerűségét.

 

Idei tokaji koncertje minden bizonnyal a nyár egyik meghatározó és élményekben, meglepetésekben gazdag koncertje lesz!

 

* Az időpont változtatás jogát fenntartjuk!

* Az előadás az időpontjában hatályban lévő kormányrendeletek, járványügyi szabályok betartásával látogatható.

 
  Amennyiben szeretnéd adminisztrálni ezt a tételt kattints ide.

 

Szólj hozzá!


FACT CHECK: tényleg Michael Jackson lányával fog turnézni a QOTSA?

FACT CHECK: tényleg Michael Jackson lányával fog...

Nem kacsa: a Queens of the Stone Age őszi amerikai turnéján Paris Jackson, Michael Jackson lánya csatlakozik Josh Homme-ékhoz előzenekarként...
 
Koncert naptár
Töltsd fel az oldalrakoncerted, helyszíned, zenekarod

Az elektronikus zene Metallica-ja 16 év kihagyás után érkezik Budapestre

Kevés zenekar tudta olyan intenzitással átformálni az elektronikus zene élő előadásának élményét, mint az ausztrál gyökerű Pendulum. A formáció hosszú kihagyás után visszatér Budapestre: 2025. október 17. nem csak a rajongóknak, de az élő elektronikus zene szerelmeseinek is kötelező dátum.

10 dolog, amit a Metallica-koncerttel kapcsolatban tudunk

Na, csak kibökték végre :) Mondjuk, pont ez a zenekar, amelyiknek semmiféle külön hergelésire nincs szüksége, akkora a rajongótábora világszerte, így Magyarországon is, hogy a suttogó propaganda elindítása max. kis izgalmat vitt az életünkbe, a jegyek így is, úgy is el fognak fogyni.

Kell egy hely: Jamaicából is érkeznek fellépők a Reggae Camp-re

Sőt, az Egyesült Királyságból, Lengyelországból és Ausztriából is... Idén 22. alkalommal rendezik meg az LB27 Reggae Campet, július 22. és 26. között, Lakiteleken.

Akkor jövőre már fellép az Oasis a Glastonburyn?

Egészen biztos, hogy nem, és erre több magyarázatunk is van, az egyik egészen egyszerű. De kezdjük a reunionnal.
Új koncertek