Járjatok élő koncertekre! Ott voltunk a Fonogram-díjátadón

2016/06/10  ·     ·  Juhász Vali

Idén is az egykori Budai Ifjúsági Park hagyományait őrző Várkert Bazár adott otthont az év legjobb könnyűzenei teljesítményeit díjazó Fonogram - Magyar Zenei Díj gálaestnek.

Járjatok élő koncertekre! Ott voltunk a Fonogram-díjátadón
Járjatok élő koncertekre! Ott voltunk a Fonogram-díjátadón

Lentebb közöljük a nyerteseket. Nyilván nem muszáj egyetérteni, a szakmai zsűri döntése szubjektív, mi szerethetünk mást. Szerintem a legtöbb magyar kategóriában igazságos döntés született, a külföldieknél itt-ott vitatkoznék. Dehát az ilyen díjakban pont az a lényeg, hogy eszmét cserélünk a zenéről, a rendezvényen összefuthatunk zenész barátainkkal, akikkel kibeszélhetjük így vagy úgy a nyerteseket, a produkciókat, és ezeken keresztül az egész hazai (és külföldi) zenei életet, trendeket, egyebeket.

Az idén általános vélekedés volt, hogy a "hagyományos slágerzene"-kategóriát nem lehet sajnos kihagyni a díjazottak közül, pedig sokan fanyalognak, még olyanok is, akik az ún. "szakmai zsűriben" ültek és szavaztak. Az a tapasztalatom, hogy azok nyafognak a legjobban, akiknek savanyú volt a szőlő: valamilyen produkcióban érintettek és nem az nyert. Van ilyen, de azt hiszem, az ilyen díjaknak nagyon lehet örülni, és a Fonogram tényleg egy nagy múltú és fontos díj, ha valakit jelöltek, már elismerték a munkáját, a tehetségét, viszont egy kategóriában csak egyvalaki nyerhet, ne csináljunk már ebből ekkora ügyet. Menjünk el a rendezvényre, érezzük jól magunkat, beszélgessünk a szakmaibeliekkel,barátainkkal, hogy mi a feladat a továbbiakban, milyen projektjeink vannak, az egésznek csak apropója a díjátadó.

Én is csak azt tudom üzenn mindenkineki, amit az Ozone Mama zenekar fogalmazott meg díjuk átvételekor: Járjatok élő koncertekre! Még hozzátenném, hogy mindenki hallgasson sok jó zenét, válassza ki közülük, amiket legjobban szeret. A díjaknak pedig örüljünk.

Egy személyes szösszenetet még hadd osszak meg veletek. Az idén először adtak át Szakmai életműdíjat, mégpedig Hegedűs Lászlónak, aki a Multimédia elnökeként számomra az ország egyik legfontosabb embere: életem legemlékezetesebb koncertjei az ő segítségével valósultak meg Magyarországon. A Queen, a Genesis, a Human Rigths Now!-turné budapesti gigakoncertje és még nagyon-nagyon hosszan sorolhatnám. Rengeteg hírt, pletykát, lemezt az ő segítségével ismerhettünk meg a rádióból. Hadd fejezzem ki nagyrabecsülésemet felé.  Az ilyen típusú szakembereket az állam nem képes/nem tudja/nem akarja megemlíteni, hiszen "csak" élő pop-rock világsztárok koncertjeit szervezi meg profi módon –százezrek szórakoztatására.

Exkluzív produkciók

A díjnyertes előadók közül többen is felléptek: színpadon láthattuk a kortárs szórakoztató zenei kategória győztesét, Szűcs Gabit és a Stereoswing nevű formációját is, a hard rock/metal kategória díját meggyőző fölénnyel nyerő, igen kiváló Ozone Mama zenekart, valamint az év felfedezettje díjat bezsebelő Margaret Islandet, utóbbit ráadásul egy, a kizárólag erre az alkalomra készült közös produkcióban Lotfi Begivel és Mező Misivel. Szintén Fonogram-exkluzívként szerepelt a Budapest Voices, akik a Kowalsky meg a Vega dalából készült átdolgozásukat adták elő... Kowalskyval! Duettet énekelt Hien és Pál Dénes, valamint a fináléban az idén húszéves Hooligans játszotta el új, "Éljem túl" című dalát, melynek kellős közepén egyszer csak átcsaptak az "Azt beszéli már az egész város" akkordjaiba, amibe beszállt maga az eredeti szerző és előadó, az idei életműdíjas, Frenreisz Károly is!

Nyertesek

1. Az év hazai klasszikus pop-rock albuma vagy hangfelvétele

TURBO - Lullabies For Awakening (Pongo Pongo Collective)

 

2. Az év külföldi klasszikus pop-rock albuma vagy hangfelvétele

ADELE - 25 (XL Recordings/Bertus)

 

3. Az év hazai modern pop-rock albuma vagy hangfelvétele

WELLHELLO - Elnöki ügy / Gyere és táncolj / Késő már / Emlékszem, Sopronban (Magneoton

4. Az év külföldi modern pop-rock albuma vagy hangfelvétele

ELLIE GOULDING - Delirium (Universal Music)

 

5. Az év hazai alternatív vagy indie-rock albuma vagy hangfelvétele

VAD FRUTTIK - Tudom milyen (Megadó Kiadó)

 

6. Az év külföldi alternatív vagy indie-rock albuma vagy hangfelvétele

TAME IMPALA - Currents (Universal Music)

 

7. Az év hazai elektronikus zenei albuma vagy hangfelvétele

BRAINS - Stand Firm / Balance (Beats Hotel Records)

 

8. Az év külföldi elektronikus zenei albuma vagy hangfelvétele

KYGO - Firestone (Sony Music)

 

9. Az év hazai rap vagy hip-hop albuma vagy hangfelvétele

DENIZ - A nép hangja / Csoda / Elegem van / Holnapután / Sehogysejó (DENIZ Music)

 

10. Az év külföldi rap vagy hip-hop albuma vagy hangfelvétele

THE WEEKND - Beauty Behind The Madness (Universal Music)

 

11. Az év hazai hard rock vagy metal albuma vagy hangfelvétele

OZONE MAMA - Sonic Glory (szerzői kiadás)

 

12. Az év külföldi hard rock vagy metal albuma vagy hangfelvétele

IRON MAIDEN - The Book Of Souls (Magneoton/Warner Music)

 

13. Az év hazai hagyományos slágerzenei albuma vagy hangfelvétele

KIS GRÓFO - Bulibáró (Snapsz-R)

 

14. az év hazai kortárs szórakoztatózenei albuma vagy hangfelvétele

SZŰCS GABI - Tűsarkú lépteim (1G Records)

 

15. Az év hazai gyermek albuma vagy hangfelvétele

GUBÁS GABI - Bergengóciából jöttünk (Music Fashion)

 

16. Az év hazai jazz albuma vagy hangfelvétele

BALÁZS ELEMÉR GROUP - Balázs Elemér Group 15 / Örök szerelem (Hunnia Records)

 

17. Az év hazai világ- vagy népzenei albuma vagy hangfelvétele

FIRKIN - Finger In The Pie (Pump Jump Records)

 

18. Az év felfedezettje

MARGARET ISLAND - Egyszer volt (Gold Record)

 

Életműdíj

Frenreisz Károly

 

Szakmai életműdíj

Hegedűs László


Fotók itt


 

 

Szólj hozzá!


Oasis Budapesten? A 2026-os turné esélyei és realitásai

Oasis Budapesten? A 2026-os turné esélyei és realitásai

Bár az Oasis 2025-ös visszatérése a Live ’25 Tour formájában már önmagában is történelmi eseménynek számít, egyre több jel utal arra, hogy...
 
Koncert naptár
Töltsd fel az oldalrakoncerted, helyszíned, zenekarod

Ahol Neked is szól egy dal: exkluzív koncertek a Szegedi Szabadtérin!

Magyarország kedvenc nyári színházi fesztiválja, a 94 éves Szegedi Szabadtéri Játékok kulturális élmények sokaságát nyújtja minden nyáron! Bár a Dóm téri nagyszínpad grandiózus operett- és musical előadásai, az Újszegedi Szabadtéri Színpad szórakoztató vendégjátékai minden színházrajongó számára tartogatnak...

ELMARAD: Annie Lennox szelleme is velünk lesz: EURYTHMICS – Dave Stewart feat. Vanessa Amorossi az Arénában

Dave Stewart, a Eurythmics társalapítója és zenei mozgatórugója nyári turnéja keretén belül – eredetileg 38 nap alatt 19 koncert szerepelt a tervben – 2025. július 29-én a Papp László Budapest Arénában lépett volna fel, de a budapesti – és még pár – állomást kivették a turnéból. (Nem kaptunk magyarázatot, miért.)

FACT CHECK: tényleg fellép az Akváriumban Jason Momoa a zenekarával?

IGEN!!! Az ÖOF TATATÁ augusztus 16-án, szombaton az Akvárium Klubban ad koncertet Budapesten. A trió tagjai: Jason Momoa (basszus), Mike Haydes (gitár, ének) és Kenny Dale Borrill (dob). A trió már 2024-ben is aktív volt, és egy sor élő koncertet adott Új-Zélandtól az Egyesült Államokig, mielőtt 2025-ben világturnéba fogtak volna.

Bagossy Brothers, Margaret Island, Carson Coma és mások: a Budapest Parkban debütál a Superalbum

Október 1-jén a Budapest Park színpadán egyszerre szólalnak meg a jövő és a jelen hangjai: kilenc ismert hazai előadó – köztük a Bagossy Brothers Company, a Margaret Island, a Carson Coma és még sokan mások – áll színpadra a Superar gyermekkórussal közösen. Ez az egyszeri és megismételhetetlen este a Superalbum élő premierje:...
Új koncertek