Unatkozni tuti nem fogunk!

2017/07/05  ·   Ajánló   ·  Simonyi Éva

A 48 éves Brian Hugh Warner július 20-án ad koncertet Budapesten, bár így valószínűleg nem sokak kapják fel a fejüket a hírre. Művésznevét hallva azonban (melyet Marilyn Monroe szex szimbólum és Charles Manson elítélt sorozatgyilkos nevéből gyúrt össze) mindenki szeme előtt megjelenik a halottfehér arc fekete rúzzsal és fehér kontaktlencsével.

Unatkozni tuti nem fogunk!

A polgárpukkasztás nem fest teljes képet róla: egy rendkívül intelligens és értelmes személyiségről van szó, aki a közönség reakcióját látva sokszor csak nevet azon, hogy mennyire szenvedélyesen és hevesen tudnak fellépni ellene az emberek, miközben ő sokszor inkább viccel, de hát nem mindenkinek kenyere a szarkazmus.

Marilyn Manson igen sokszínű személyiség: festő, író, dalszövegíró, énekes, zenész, színész, sőt, főiskolai évei után zenei újságíróként is tevékenykedett. A ‘90-es években kezdődött el felépülni óriási kultusza az akkori tinédzserek körében, hiszen minden addigi tabutémában igen szókimondóan nyilatkozott, szüleink emiatt persze óva intettek tőle. Darkosabb stílusú dalainak szövegei már akkoriban is sokaknál verték ki a biztosítékot, de ezen a scream betétekkel teletömött dühös zenei alap sem segített, már akkoriban rányomták a sátánista jelzőt. Ez ellen mondjuk sosem tiltakozott igazán, sőt több interjúban jelezte, hogy a sátánista kultúrát abszolút félreértik az emberek, ez nem a gonosznak a tiszteletéről szól, hanem arról, hogy te vagy a saját istened, és ezekkel a fajta gondolatokkal ő is abszolút egyetért, de nem kötelezi el magát egyetlen filozófia mellett sem, mert többeknek ért egyet bizonyos gondolatával, például a kereszténység néhány elvével is. Ugyanannyira sátánista, amennyire keresztény. Az ilyen, és ehhez hasonló nyilatkozatai persze a zenei sikerein kívül egy extra hírverést is hoztak neki, igen hamar az egyik legmegosztóbb médiaszemélyiség lett. 

A provokatív művész a zenei életben igen jelentős hírnevet szerzett magának az elmúlt 20 évben. Debütáló lemeze (Portrait of an American Family, 1994) óta 8 stúdióalbuma jelent meg, legújabb tizedik lemeze Heaven Upside Down címmel idénre várható. A zenélés mellett sosem szokott unatkozni (bár 2-3 évente jelentet meg albumot, szóval nem is tudna): az utóbbi időben egyre több filmben és sorozatban játszott, láthattuk például a Sons of Anarchy (Kemény motorosok) című sorozatban sitten ülő náci bandavezérként, feltűnt a Let Me Make You a Martyr című horrorban, de szerepelt a Die Antwoord egyik klipjében is.

A sokszínű előadó koncertje, ahogyan a személye is, egészen biztos megosztó lesz, de alig várjuk, hiszen egy biztos: unatkozni nem fogunk!

A budapesti koncert már sold-out, így aki lecsúszott a jegyekről, de szeretné élőben látni a showt, az kénytelen lesz a környező országok koncertjeinek egyikére ellátogatni. Jegyek a honlapján kaphatók.

 


 

 

Szólj hozzá!


Müller Péter Sziámi 75 – Szigetzáró special edition

Müller Péter Sziámi 75 – Szigetzáró special edition

Noha még két nap van hátra az idei Szigetből, már körvonalazódik a fesztivál hagyományos búcsúja is. Augusztus 16-án, hajnali 1 és 3 óra...
 
Koncert naptár
Töltsd fel az oldalrakoncerted, helyszíned, zenekarod

25 év kihagyás után tér vissza Budapestre a Manowar

Több mint két évtized után ismét Budapesten lép fel a heavy metal egyik legismertebb zenekara. A Manowar 2027. január 23-án a Papp László Budapest Sportarénában ad koncertet, ahol teljes egészében eljátssza a Fighting The World albumot, emellett természetesen a legnagyobb klasszikusok sem maradnak ki a programból.

Több mint 160 millió letöltésnál jár a Save Tonight – most élőben hallhatjuk Budapesten

A sláger mögött megszámlálhatatlan rádiós lejátszás és generációkon átívelő ismertség áll. És persze egy előadó, a svéd Eagle-Eye Cherry, aki november 23-án az Akvárium Klubban ad koncertet, ahol a világsláger mellett pályafutásának legfontosabb dalai is felcsendülnek.

Három fesztivál – háromféle nyárbúcsúztató

Jazz egy Balaton-felvidéki patak partján, összművészeti kalandozás az Ormánság falvaiban, majd négynapos rock and roll házibuli Alsóörsön: augusztus második felében három egészen különböző fesztivál kínál alternatívát azoknak, akik a nyár végén még nem mondanának le az élő zenéről. A Malomvölgy és a Bőköz Fesztivál...

Josh Homme rágyújtott – akár 10 ezer dolláros büntetést is kaphat

Tegnap a FB-on azt kérdeztük olvasóinktól, mi a véleményük a szabadtéri koncerteken dohányzásról. A kérdés alaposan megosztotta a kommentmezőt: míg egyesek szerint nyílt téren mindenkinek el kell viselnie némi füstöt, mások úgy gondolják, a tömegben állóknak nincs lehetőségük kitérni előle, és nem illik a küzdőtér...
Új koncertek