Elöljáróban szeretnénk leszögezni, hogy nem voltunk ott a tavalyi koncerten, ennek megfelelően nem is lesznek összehasonlítgatások, hogy mi ment jobban és mi kevésbé a tavalyi bulihoz képest. Ez viszont azt is eredményezi, hogy a saját elvárásaink alapján készült a beszámoló, és az biztos, hogy Caramel nevét hallva bizony voltak is elvárásaink bőven. Mindenekelőtt viszont gyorsan ismerkedjünk meg magával az előadóval, hátha valaki nem tudja, hogy nem egy tejipari termékről beszélünk.
Ki is az a Caramel?
Molnár Ferenc “Caramel” 1982-ben látta meg a napvilágot Szolnokon. Magyarország 2004-ben ismerte meg a nevét, amikor elindult a TV2 tehetségkutatójának második szériájában, a Megasztár 2-ben. A versenyt Palcsó Tamással szemben 2015 áprilisában 12 000 ember előtt nyerte meg a Sportarénában, és innentől kezdve a karrierje megállíthatatlanul ívelt felfelé.
Fotó: Facebook
2004-ben megjelent első albuma „Nyugalomterápia” címmel, amelyről két kislemez készült a Megasztár győztes „Szállok a dallal” és a „Várt váratlan”, maga a nagylemez pedig szépen lassan dupla platina lemezzé érett az évek során. 2006-ban újabb stúdió albummal jelentkezett, ez volt az “Újrahangolva”, amelyen olyan nagy slágereket találhatunk, mint a “Mennem kell”, a “Pár órára”vagy a “Te vagy, aki kell”. Négy évvel később jelent meg harmadik önálló albuma“Lélekdonor” címmel, majd 2011-ben debütált 11 új dallal a “Vízió” című stúdióalbum is.
Ebben az évben hosszú idő után ő volt az első előadó, aki képes volt megtölteni a Syma Csarnokot. Egy évvel később pedig már nem kisebb helyet, mint a Sportarénát tömte meg rajongóival. Számos műsorban láthattuk a tévé képernyőjén zsűriként vagy éppen szereplőként, 2012-ben indult az Eurovíziós dalfesztiválon is, ahol a legjobb 4 közé került be itthon. Megannyi Fonogram- és BRAVO-díj után pedig 2013-ban ismét az Aréna színpadán láthattuk.
Caramel - Jelenés koncert 2013
A tavalyi teltházas koncert után Caramelnek majdnem sikerült ismét megtölteni a helyet, ami nem is csoda, hiszen az előző koncert igazán jó visszhangja és a marketinggépezet dübörgése miatt még az is tudta, hogy lesz koncert, akit nem is érdekelt. Az első elvárásunk egyébként pont az Aréna "teltház"-nál bukott meg, hiszen bőven voltak üresen pangó szektorok. Mivel nem ismerjük a disztribúció mivoltát, így ezzel nem is foglalkozunk tovább, a lényeg, hogy fizikálisan ez nem volt egy teltházas koncert, noha rengetegen voltak (megközelítőleg 10 000-en).
A 8 órára meghirdetett esemény fél 9 kor startolt. (Itt szeretnénk üzenni a jobbra leghátul található ruhatári dolgozóknak, hogy 20:05 kor ekkora tömeg esetében nem annyira szerencsés minden váltóról külön nyugtát adni, bátran rá lehet írni, hogy 2 db, ha látják, hogy párban vagyunk...) Jegyünk ezúttal a színpaddal szembe, de az Aréna másik felébe szólt, ami azt is hozza magával, hogy beszélni fogunk a kivetítőkön látottakról is.
A koncert felkonferálással indult - Abaházi Csaba vidította fel a nagyérdeműt, kicsit mesélt erről-arról, poénkodott egy keveset, majd megkezdődött az esemény: a Kodály Filharmónikusok intrója után megjelent a színpadon Caramel, és felcsendült az első dal, amely a Te + Én volt természetesen - szimfonikus feldolgozásban.
Fotó: Class.fm
Aki ismeri Caramel zenéjét, tudja, hogy javarészt nem kimondottan az a bulizós-tombolós muzsika, és ez az egész koncertre is rányomta a bélyegét. Amikor egy kicsit felgyorsultak az ütemek - ez jellemzően a külföldi számoknál volt igaz, amikor Michael Jacksontól a Dirty Diana-t vagy éppen Bruno Mars-tól a Grenade-et hozta - akkor utána megint jött a lassulás. Ez egy idő után már elég zavaróvá is vált, mert egy kicsit olyan érzése volt tőle az embernek, hogy se eleje se vége nincs a koncertnek.
Fotó: Szőke Richard Photography
A repertoár pedig közben teljesen jó volt, mivel hozta a slágereket, felcsendült aLélekdonor, a Szállok a Dallal, a Vízió, a Mennem kell, a Várt váratlan, a régi megasztáros dalok, a legújabb Süss fel nap, és még Demjéntől a Jégszív is.
A hangzásra nem lehetett panasz, lévén Caramel hangja tényleg elképesztően jó, és a Filharmonikusok is szuperül hozták a színvonalat, bár néha annyira más lett a szimfonikus verzió, hogy az ember csak a dalszöveg alapján tudta, hogy éppen melyik szám is szól. Amivel viszont gond volt, az maga a show. Igazából nem nagyon történt semmi a színpadon, és mint tudjuk, Caramel nem az az ugrabugrálós showman (lévén gerinc problémái miatt nem is lehetne az), így az egész színpad gyakran élettelennek tűnt. Nem sikerült semmivel feldobni. Persze néha jöttek táncosok, egy szám erejéig ott volt a gyerekkórus is, sőt, két rúdtáncos/légtáncos lány is elő-előkerült a vizuális kényeztetés apropóján, főleg az amúgy kisebbségben lévő férfi nézőknek okozva ezzel nagyobb örömet, azonban ezeket az elemeket - köszönhetően a szerintünk elég gyenge világításnak és a rengeteg füstnek - inkább csak a nagyon közel ülők élvezhették igazán.
Fotó: Szőke Richard Photography
És itt érdemes kitérni egy kicsit a kivetítőkre, amelyek hagytak némi kívánni valót maguk után. A lényege, ugye, ezeknek az lenne, hogy a távolabb ülők is kapjanak némi feelinget abból, ami a színpadon zajlik, nos, ez a feeling, jelentjük, elmaradt. Az egész teljesen kaotikus, és a már említett világítási problémáknak köszönhetően gyakran élvezhetetlen volt, és valahogy az embernek az volt az érzése, hogy soha nem azt látja, amit szeretne, de azt is homályos ködön át.
Ahogy említettük, amikor énekelt, Caramel a hangja betöltötte az Arénát, hiszen tényleg nagyon jó hangja van és kétségkívül az egyik legjobb énekes itthon, azonban ahogy a neve is mutatja, ÉNEKES. Erről pedig néha elfeledkezett, és egy olykor túl sokat beszélt, teljesen feleslegesen konferálgatta a számára“legfontosabb” dalokat, amelyek persze mind a “kedvencei”. Ezen felül kissé túl sokszor kérdezte meg tőlünk, hogy “hogy vagyunk”, és jó párszor hallhattuk, hogy mennyire boldog, hogy ott van a nézők között az anyukája és a leendő anyósa. Persze érthető valamennyire, szerette volna a hangulatot oldani, de néha szinte már kínos volt, ahogy a közönséget például tapsolásra próbálta bírni, hiszen a közönség, ha élvezi a produkciót úgyis tapsolni fog. Meg őrjöngeni.
Ez sajnos sokszor elmaradt, szépen végigülte ez a 10 000 ember a koncert nagy részét, és csak páran engedték el magukat rendesen. Néha persze kikeltek magukból a nézők, és az ember így végre úgy érezte, hogy mégis csak egy Arénás buliban van, sőt, néhányan azért a küzdőtéren is felálltak táncolni, de aztán megint a semmi, csak a dőlöngélés. Ami meglepő volt nagyon, hogy a közönség mérhetetlenül passzív is volt, nem nagyon akart énekelni és nem is nagyon segített Caramelnek, amikor kérte akkor sem legalábbis nekünk nagyon úgy tűnt. Pedig Caramel nagyon kedves volt, hiszen még az egyik rajongóját is felhívta egy közös fotóra, egy lányt aki 1000 km-t utazott a koncertért és egy közös fotóért, amit meg is kapott ime:
Fotó: Facebook
Érdekes momentum volt továbbá az is, amikor Caramel átadta a színpadot egy eddig sokak számára ismeretlen énekesnek, Gondi Helénnek, aki Whitney Huston-tól hozott egy dalt, és meglepően profin helytállt annak ellenére, hogy végül is “csak” 10 000 olyan ember előtt kellett énekelnie, akiknek fogalmuk sincs kicsoda ő (egyébként Helén látható Caramel Jelenés c. videóklipjében is, ha máshonnét nem onnét biztosan ismerős lehet)... Mi a mélyvíz, ha nem ez? A közönségnek egyébként tetszett a produkció, és hatalmas tapssal értékelték azt.
A koncert csúcspontja abszolút megérdemel egy teljes bekezdést, és hamarosan azt is eláruljuk, miért. Egyértelmű, hogy a Jelenés című koncerten a Jelenés volt az, ahol apait-anyait beleadott Caramel és a stáb is. Őszintén bevalljuk, hogy ez volt az egyetlen olyan szám, ahol azt mondhattuk: ez igen, így kell, kinézzen ez a buli. Bár a Jelenés is viszonylag lassú szám, nem tombolós, mégis a fantasztikus ének, az ezúttal szuper fényjáték, a zenekar, a háttérénekesek mind-mind hozzájárultak ahhoz, hogy azt mondjuk, ha másért nem is, ezért bárkinek megérte volna kijönni erre a koncertre. Fantasztikus élmény volt. És egyben szomorú is, hogy miért nem ilyen volt az elejétől a végéig, akkor megkapná a csillagos ötöst az event főleg mert, amikor énekelt Caramel az azért nagyon szépen, mondhatni világ-színvonalon szólt.
Fotó: Facebook
Mindent egybevéve, így ki kell egyeznünk egy jó érdemjegyben. Az embernek végig az volt az érzése, hogy Caramel számára túl nagy a színpad, néha esetlennek tűnt ennyi ember előtt, noha tudjuk, hogy ő ennyire szerény és visszafogott, mégis zavaró volt, hogy olyan, mintha néha nem tudta volna, mit csináljon vagy mondjon, annyira izgult. A dalok persze remekül szóltak, bár valahogy jobban össze kellett volna rendezni őket, hogy legyen eleje-közepe-vége az egész koncertnek, és talán ennyi felkonferálás sem kellett volna.
A vége pedig sajnos balul sült el, hiszen a „Mennem kell” után állva tapsolt a közönség, szinte várván, hogy daloljon még valamit Caramel, vagy beinduljon egy kis muzsika, de ehelyett elkezdte felsorolni a közreműködőket szépen egyesével, ezzel kinyírva kitűnő pillanatot. Személy szerint mi jobban szeretjük, amikor a zenészek és közreműködők bemutatása valamiféle zenére történik (ha valaki például volt Bruno Mars koncerten nemrég az tudja, miről beszélünk), nem csak így felsorolásképpen, mert ezzel megölte a bulit. Így a ráadásdal már sokak számára átfordult az érdektelenségbe, hiszen azt hitték, vége a koncertnek, így elindultak kifelé a csarnokból.
Fotó: Fűrész Zsolt
Összeségében...
Jó volt és megérte a pénzt! A 2013-as Caramel "Jelenés" Aréna-koncert szerény véleményünk szerint sem magyar zenetörténelmi bravúr, sem egy örök életre elraktározandó élmény nem volt, de panaszra azért nem lehet okunk. Az állva tapsolás nem maradt el, és alapvetően lement a koncert, úgy, ahogy az a nagykönyvben meg van írva, de mégis azt éreztük, ez azért néhol kevés. Főleg úgy, ha valakinek másodszorra is feldobják a labdát, hatalmas közönséggel és olyan remek hanggal, amilyen Caramel-nek egyébként van. A közönség nagy része természetesen megkapta azt, amire vágyott, azonban ha picit kritikusabb szemmel nézzük az estét, akkor láthatjuk, hogy van még hova fejlődni, és a mai kor elvárásainak eleget téve, kicsit jobb showt nyújtani a nagyérdeműnek, akik ettől függetlenül jó kedvvel és egy plusz élménnyel távozhatak a Budapest Sportarénából.
Ezzel a képpel köszönte meg Caramel a részvételt.
Fotó: Szőke Richard Photography
Szólj hozzá!