Ahogy öregszik az ember és egyre több koncerten van túl, óhatatlanul is felállít magában egy minimum követelményt, ami szükséges ahhoz, hogy egy bulin ne unja magát halálra. Az én ingerküszöböm is emelkedő tendenciát mutat, így sajnos már nem érem be annyival, ha valaki tökéletesen eljátssza a dalokat, hiszen azt akár otthon, ágyban, párnák közt is meghallgathatom a számtalan letöltős oldalnak köszönhetően.
Aki manapság színpadra kíván állni egy zenei produkcióval, annak jóval többet kell nyújtania, mint 10-20 évvel ezelőtt. Azt a „kis pluszt”néhányan az irdatlan konfettiesővel, vagy a fénytechnika felturbózásával, esetleg különleges jelmezekkel igyekeznek megoldani, de mivel ilyet is sokat látunk mostanság, az adrenalinszintünk emelkedésére esélyünk sincs. Ezért a legtöbb banda a frontemberre bízza a közönség szórakoztatását, míg a többiek inkább a háttérben koncentrálnak a tökéletes zenei alap megteremtésére. Azonban nem minden frontember alkalmas arra, hogy egyszemélyes showműsorával lenyűgözze a közönséget. S ha ez esetleg sikerülne is, akkor sem teljes az összkép, és ezt a rajongók is megérzik. Ha jól belegondolunk, nem is olyan egyszerű szakma ez, hisz mindig lesznek olyan emberek a közönség soraiban, akik elégedetlenkednek, és ennek még hangot is adnak.
Ritka szerencsés csapat az, ahol minden egyes tag külön-külön is szórakoztató. Ráadásul nem egy felvett szerepet játszanak, csupán önmagukat adják. De azt töményen és irgalmatlanul!
Amikor az ember lánya Enter Shikari koncertre készül, biztos lehet abban, hogy egyetlen pillanatra sem lankad majd az érdeklődése, mert egyszerűen az első pillanattól az utolsóig folyamatosan történik valami. Legtöbbször a színpadon, de miután egy végtelenül közvetlen bandáról beszélünk, ezért nem meglepő módon szeretnek vegyülni a rajongóikkal, és ezt a legkülönfélébb módokon teszik. Természetesen az alapfelállás szerint a frontembernek itt is jelentős szerepe van, és tegyük hozzá azt is, hogyha el kéne dönteni ki a legőrültebb a csapatban, akkor biztosan az énekes Roughton Reynolds lenne a befutó, de az a jó, hogy a többiek sem sokkal maradnak le mögötte.
Csütörtök este a Barba Negra Clubot is sikerült egy nagy játszótérré alakítaniuk, ahol a bárpulton való dalolgatástól a szokásos gitár körbeadogatáson át a szintén hagyományos „körbefutás gitárossal”–műsorszámig minden megvolt, amiért szeretjük a koncertjeiket. Annyira emberi, és családias volt a hangulat, hogy az énekes Rough Vivi nevű magyar származású barátnőjét kétszer is sikerült felköszönteni. Egyszer a frontember kérésére, majd később spontán megmozdulásként is elhangzott a „Boldog szülinapot!”–nóta, amit a zenekari tagok is meglepetéssel keveredett meghatódottsággal nyugtáztak. Arról nem is beszélve, hogy a fiúknak egyre jobban megy a magyar nyelv, hisz a szokásos „köszönöm” és „sziasztok” szavakon túl már komplett mondatokat is sikerült megjegyezniük, mint például a „Mi vagyunk az Enter Shikari a Föld nevű bolygóról.”. Nyáron a Campus fesztivál kapcsán már megjegyeztem, de most ismételten felhívnám az illetékes hatóságok figyelmét, hogy ezeknek a fiúknak bizony kijárna a magyar állampolgárság! Pláne, ha ennek a bimbódzó szerelmi kapcsolatnak menyegző lesz a vége, amiért mi erősen szorítunk! ;)
Még a buli előtt megfogadtam, hogy ezúttal nem készítek sok képet, amit persze csak félig sikerült teljesítenem, viszont tőlem szokatlan módon a műsor közepe felé tényleg bekövetkezett az a pillanat, amikor egyszerűen elpakoltam a gépemet, és átkapcsoltam önfeledt rajongói üzemmódba. Repültek a sörök, a pólók, a színpadról meg a törölközök, szörfözött az énekes és persze a közönség bátrabbik fele, folyamatosan ment a pogózás a sűrűjében, és néhány szerencsés fiatalnak még az „éber” biztonságiakat kicselezve is sikerült felmásznia a színpadra, hogy aztán egy rövid kézfogás után visszaugorjon a tömegbe. Hogy a végén mindenfelé félmeztelen pasikat és sörrel keveredett izzadságtól nedves hajú lányokat lehetett látni, a környéken, az egyáltalán nem meglepő. A szétázott hajú hölgyek táborát jómagam is erősítettem, plusz minden ruhaneműmből csavarni lehetett volna az izzadtságot, de hát aki korpa közé, ugyi…;)
Természetesen ezen az estén is voltak vendégzenekarok, egy hazai és egy szintén brit banda képviseletében, és jó bulit nyomtak mind a ketten, de sajnos nem tudok másra koncentrálni az Enter Shikarin kívül, amiért ezúton is mély elnézést kérek a FlatBand és a Hacktivist legénységétől, hogy ebben a beszámolóban csak egy megemlítés erejéig foglalkozom velük.
Annak ellenére, hogy szerencsére számtalan zenei stílussal ápolok szoros barátságot, ezáltal rengeteg zenekar, vagy előadó munkásságát kedvelem, egyre többször fordul meg a fejemben a kérdés, hogy érdemes-e elmennem az adott koncertre. Egyelőre még több az igen szavazat a demokratikusan működő agyamban, viszont sajnos szaporodik a csalódásos kimenetelű bulik száma is, ami azt jelenti, hogy változtatni kéne. Vagy nekem, vagy az előadóknak. De inkább maradjunk az utóbbi verziónál.
Aki ihletet szeretne meríteni, annak mindenképpen ajánlott legalább egy Enter Shikari koncert élőben történő megtekintése. Nekünk meg csak az íze kedvéért… ;)
Szólj hozzá!