Ed Sheeran besegített, Rita Ora visszatért!

2017/05/15  ·   Lemezbemutató   ·  koncert.hu

Rita Ora több éves kihagyás után új dal hírét osztotta meg a rajongóival – a „Your Song" május 26-án debütál. Az énekesnő nem bízta a véletlenre a visszatérését: a szám készítésében többek között Ed Sheeran vett részt. Augusztus 12-én aa Sziget nagyszínpadán láthatjuk őt.

Ed Sheeran besegített, Rita Ora visszatért!

„Imádtam Eddel és Steve-vel (One Direction, Demi Lovato, Shakira társszerzője) dolgozni, hihetetlen volt az ötletemet a világ két legtehetségesebb szerzőjével világra hozni. Eddel tiniként ismertük meg egymást és azóta barátok vagyunk, tényleg fantasztikus, hogy együtt tudtuk megírni ezt a dalt." – mondta Rita a hamarosan debütáló dalról.

A „Your Song" az énekesnő készülő albumának beharangozó dala, amelyet év végére várhatunk. A dal mélységet és érettséget sugároz Rita összetéveszthetetlen vokáljain keresztül.

„Azt akartam, hogy az emberek meghallják a hangomat. Az első lemezemet 19 évesen vettem fel... Azóta évek teltek el, annyi minden változott az életemben, amik hatással voltak a művészetemre!"

A következő lemez Rita korábbi, Ora című albumának folytatása, amely olyan slágereket tartalmazott, mint a „Hot Right Now", a „R.I.P." vagy a „How We Do (Party)".

Az énekesnő az elmúlt években számos területen kipróbálta már magát: zsűriként és mentorként a brit Voice és X Faktor műsorokban, színészként a Szürke ötven árnyalata filmekben, tervezőként az Adidas kollekciói mögött és szupermodellként a Rimmel és a Tezenis plakátjain.

„Alig várom, hogy élőben adjam elő az új számokat! Ahogy minden lehetőség készen áll arra, hogy turnézzunk, indulunk is!" – mondta az énekesnő. Szerencsénkre augusztus 12-én garantáltan belehallgathatunk néhány új szerzeménybe, a Sziget Fesztivál nagyszínpadán. Május 26-án pedig újraindul Rita Ora sikeráradata, érdemes lesz figyelni.


 

 

Szólj hozzá!


Működik-e a Sex Pistols Johnny Rotten nélkül? (koncertbeszámoló)

Működik-e a Sex Pistols Johnny Rotten nélkül?...

Ezt a kérdést már egyszer feltettük, mégpedig 2024-ben, amikor a Sex Pistols alapító tagjai (kivéve Lyndon) összeálltak, hogy egy londoni...
 
Koncert naptár
Töltsd fel az oldalrakoncerted, helyszíned, zenekarod

25 év kihagyás után tér vissza Budapestre a Manowar

Több mint két évtized után ismét Budapesten lép fel a heavy metal egyik legismertebb zenekara. A Manowar 2027. január 23-án a Papp László Budapest Sportarénában ad koncertet, ahol teljes egészében eljátssza a Fighting The World albumot, emellett természetesen a legnagyobb klasszikusok sem maradnak ki a programból.

Több mint 160 millió letöltésnál jár a Save Tonight – most élőben hallhatjuk Budapesten

A sláger mögött megszámlálhatatlan rádiós lejátszás és generációkon átívelő ismertség áll. És persze egy előadó, a svéd Eagle-Eye Cherry, aki november 23-án az Akvárium Klubban ad koncertet, ahol a világsláger mellett pályafutásának legfontosabb dalai is felcsendülnek.

Hogy vagy?

Új társadalmi kezdeményezést indít a Sziget Fesztivál: a SZociety Mozgalom és a hozzá kapcsolódó SZuper SZociety-díj célja, hogy támogassa és láthatóvá tegye azokat a civil szervezeteket, oktatási intézményeket és közösségeket, amelyek a 12–30 éves fiatalok mentális jóllétéért dolgoznak. A díjazottakat a fesztivál...

Tisztítótűz a színpadon és lelkünkben

Szabadság, szerelem címmel tartotta meg lemezbemutató koncertjét a Mehringer a Budapest Parkban. A május végén azonos címmel megjelent lemezhez kapcsolódó koncert a zenekar első önálló Budapest Park-koncertje volt, amely ráadásul teljes teltházzal zajlott – én pedig egyik ámulatból a másikba estem.
Új koncertek