Vasárnap délben kezdődnek az ingyenes koncertek a Kobuci Kertben: Fülesbagoly Tehetségkutató

Az ötödik alkalommal megvalósuló eseményről többek között fesztiválfellépési- vagy rádiós játszási lehetőséggel térhetnek haza a győztes versenyzők.

Vasárnap délben kezdődnek az ingyenes koncertek a Kobuci Kertben: Fülesbagoly Tehetségkutató
A tavalyi döntő a Kobuci kertben

A Fülesbagoly nem épít fészket – de tehetséget kutat!

Azt tudtátok, hogy az erdei fülesbagoly egy "lusta dög", mert a varjak elhagyott fészkeit lízingeli költésre? Nos, ez a "restség" egyáltalán nem jellemző a Fülesbagoly Tehetségkutatóra, ami idén emelte a téteket, és szokás szerint Debrecenben, Budapesten és Martonvásáron rendezik meg.
 
Fotó: AWS

A legjobb frontember kapja majd a Siklósi Örs Díjat

Idén is megrendezik a Fülesbagoly Tehetségkutatókat, a tavalyi évhez hasonlóan Debrecen, Budapest és Martonvásár ad helyet a könnyűzenei versenyeknek. Az eseményeken az AWS elhunyt énekesére emlékezve átadják a Siklósi Örs Díjat.
 
 
Kobuciból az Analógba költözik át a tehetségkutató döntője

A Kobuciból az Analógba költözik át a tehetségkutató döntője

A koronavírus-járvány okozta korlátozások miatt új helyszínen és időpontban rendezik meg a Fülesbagoly Tehetségkutató budapesti döntőjét. A verseny augusztus 23-án lesz az Analog Music Hallban.
 
Budapest QUEEN/Freddie Mercury-lázban ég

Budapest QUEEN/Freddie Mercury-lázban ég

Negyven éve annak, hogy a Queen bevette a Népstadiont, Freddie Mercury pedig magyarul elénekelte a Tavaszi szél vizet áraszt című népdalt....
 
Koncert naptár
Töltsd fel az oldalrakoncerted, helyszíned, zenekarod

25 év kihagyás után tér vissza Budapestre a Manowar

Több mint két évtized után ismét Budapesten lép fel a heavy metal egyik legismertebb zenekara. A Manowar 2027. január 23-án a Papp László Budapest Sportarénában ad koncertet, ahol teljes egészében eljátssza a Fighting The World albumot, emellett természetesen a legnagyobb klasszikusok sem maradnak ki a programból.

Több mint 160 millió letöltésnál jár a Save Tonight – most élőben hallhatjuk Budapesten

A sláger mögött megszámlálhatatlan rádiós lejátszás és generációkon átívelő ismertség áll. És persze egy előadó, a svéd Eagle-Eye Cherry, aki november 23-án az Akvárium Klubban ad koncertet, ahol a világsláger mellett pályafutásának legfontosabb dalai is felcsendülnek.

Három év után újra Budapesten a Hollywood Vampires – ezúttal színpadra is lépnek

2023. július 18-án már ott álltunk a Budapest Aréna előtti placcon, amikor bemondták, hogy aznap este nem lesz Hollywood Vampires-koncert. A fellépést később sem pótolták, úgyhogy van mit jóvátennie Alice Cooper, Johnny Depp, Joe Perry és Tommy Henriksen zenekarának. Szeptember 8-án újra nekifutnak Budapestnek – és ezúttal már...

Ha az ABBA-ra működött, a Queenre miért ne működne? – utcadiszkó lesz a MOMkultnál

Májusban több száz ember táncolt ABBA-slágerekre a MOMkult előtti Sirály sétányon. Az apa–fia páros, Bősze Ádám és Bősze Bálint szeptember 3-án megismétli a mutatványt, ezúttal azonban a Queen és a körülötte lévő korszak zenéivel. A szabadtéri utcadiszkó ingyenes!
Új koncertek