A Kobuciból az Analógba költözik át a tehetségkutató döntője

2020/05/26  ·   Zenei hír   ·  koncert.hu, MTI

A koronavírus-járvány okozta korlátozások miatt új helyszínen és időpontban rendezik meg a Fülesbagoly Tehetségkutató budapesti döntőjét. A verseny augusztus 23-án lesz az Analog Music Hallban.

Kobuciból az Analógba költözik át a tehetségkutató döntője

A szervezők meghosszabbították a nevezési időszakot két hónappal, így augusztus 5-ig jelentkezhetnek az előadók, zenekarok.

A Fülesbagoly eredetileg a Kobuci Kertben lett volna a nyár elején, ám akkor még nem tarthatnak zenei rendezvényeket. A könnyűzenei versenyen fesztiválos koncerteket, lemezszerződést, rádiós jelenlétet és tévés fellépést lehet nyerni, hogy miért és hogyan, arról itt írtunk.

A döntősök között szétosztani kívánt négy fesztiválfellépést (Fekete Zaj, Fehértone Fesztivál, Budaörs Fesztivál, Művészetek Völgye/Harcsa Veronika Udvar) és az előzenekarozást (Margaret Island) bizonyára jövőre lehet beváltani. (A fentebb belinkelt cikkünkben egyébként még a FISH! és a Road is szerepelt a felsorolásban.)

A Fülesbagoly Tehetségkutatót először Martonvásáron rendezték meg 2017-ben, az elmúlt két évben pedig a Fejér megyei város mellett Budapesten is lezajlott. Újdonság, hogy idén Debrecen is lesz. A három tehetségkutató egyébként különálló esemény, szervezésében, jelentkezésben, nyereményekben és zsűriben egyaránt.

A tehetségkutató az Öröm a Zene rendszerében jött létre, a Hangfoglaló Program támogatásával.

Analog Music Hall, Fülesbagoly Tehetségkutató, döntő

 

 

Szólj hozzá!


Úgy szeretném meghálálni... – a könnyűzene legszebb anyák napi üzenetei

Úgy szeretném meghálálni... – a könnyűzene...

A könnyűzene története tele van érzelmes, hálával teli, vagy éppen elgondolkodtató dalokkal, amiket az édesanyák ihlettek. Hogy ne évekig...
 
Koncert naptár
Töltsd fel az oldalrakoncerted, helyszíned, zenekarod

Summer Hell 2026 – amikor a Barba Negrában felizzik a nyári pokol

Ha nyár, akkor kánikula, fesztiválok – és egy este, amikor a Barba Negra környékén konkrétan megnyílik a föld: 2026. július 25-én In Flames, Napalm Death, Bleed From Within, Unearth és Employed To Serve sorakozik fel a Summer Hell aktuális felvonásán. A svéd In Flames épp Európa-szerte nyomja majd eddigi legnagyobb szabású nyári...

Visszatérés a tett helyszínére: duplán ünnepli meg a jubileumát a 45 éves Solaris

Kevés olyan zenekar létezik Magyarországon, amely immár 45 éve töretlenül alkot és arat sikereket hazai és nemzetközi színtéren egyaránt. A Magyar Örökség Díjjal kitüntetett Solaris ezt a páratlan jubileumot ünnepli majd meg 2026.március 21-én és 22-én a Várkert Bazárban.

Miért érezzük kényszernek, hogy egy rossz minőségű videót készítsünk valamiről, amit éppen most kellene átélnünk?

A modern koncertélmény ma már nem az első akkord leütésével, hanem a kijelzők kék fényének tengerével kezdődik. Amint a fények kialszanak, a közönség egy emberként emeli magasba a karját, de nem az üdvrivalgás, hanem a rögzítés kényszere miatt.

Nem emlékkoncert: Phil Campbell fiai Budapesten (is) viszik tovább az örökséget

Augusztus 1-jén a Dürer Kert színpadán egy történet ér véget – és egy másik folytatódik. A Phil Campbell and the Bastard Sons budapesti koncertje nem egyszerű turnéállomás, hanem egy örökség élő továbbírása: annak a zenének, annak a szemléletnek és annak az életformának a folytatása, amelyet egy generáció a Motörheadhez...
Új koncertek