Az Őrölt Nők Ketrece

Húszévente visszajön a múlt?

A kétezres évek elején a nu-metal uralta a rockzenei slágerlistákat, aztán egy időre szinte szitokszóvá vált a műfaj neve. Most a Linkin Park, a Korn és a Limp Bizkit ismét hatalmas közönséget vonz, miközben egy új generáció is felfedezi a torzított gitárok, a hiphop-ritmusok és a dühös dalszövegek világát.

A Korn Issues című, negyedik stúdióalbumának borítója, Alfredo Carlos munkája.
A próbateremben voltak – a feltörekvő nu-metal zenekar egyik tagja sem élte túl a földrengést

A próbateremben voltak – a feltörekvő nu-metal zenekar egyik tagja sem élte túl a földrengést

A venezuelai földrengés közel háromezer ember életét követelte, köztük a helyi rockszíntér egyik legnagyobb ígéretéét is. A mindössze néhány éve működő Van Der Dijs tagjai éppen próbáltak, amikor a La Guaira városában álló épület összeomlott. A zenekar valamennyi tagja a...
 
Nu metal, hiphop és nyers költészet: jön a King 810

Nu metal, hiphop és nyers költészet: jön a King 810

A Slipknot arénakoncertjén már megmutatta, mire képes, most pedig első önálló magyarországi bulijára készül a King 810. A flinti zenekar július 5-én lép fel a Dürer Kertben.
 
 
Elon Musk barátnője kreatív karanténban van

Elon Musk barátnője kreatív karanténban van

Grimes ötödik albuma, a "Miss Anthropocene" február 21-én látott napvilágot. Ehhez a sikerhez hozzátesznek a látványos klipek és lyric videók is, amik – az extravagáns énekesnőt ismerve – éppoly távol állnak a megszokottól, akárcsak ő.
 
Elon Musk barátnője egy istennő

Elon Musk barátnője egy istennő

Legalábbis, ami az új albumát illeti, a többi isteni tulajdonságáról nincs tudomásunk. Február 21-én napvilágot látott Clarie Boucher, művésznevén Grimes új albuma, a "Miss Anthropocene".
 
Húszévente visszajön a múlt?

Húszévente visszajön a múlt?

A kétezres évek elején a nu-metal uralta a rockzenei slágerlistákat, aztán egy időre szinte szitokszóvá vált a műfaj neve. Most a Linkin Park, a...
 
Koncert naptár
Töltsd fel az oldalrakoncerted, helyszíned, zenekarod

25 év kihagyás után tér vissza Budapestre a Manowar

Több mint két évtized után ismét Budapesten lép fel a heavy metal egyik legismertebb zenekara. A Manowar 2027. január 23-án a Papp László Budapest Sportarénában ad koncertet, ahol teljes egészében eljátssza a Fighting The World albumot, emellett természetesen a legnagyobb klasszikusok sem maradnak ki a programból.

Több mint 160 millió letöltésnál jár a Save Tonight – most élőben hallhatjuk Budapesten

A sláger mögött megszámlálhatatlan rádiós lejátszás és generációkon átívelő ismertség áll. És persze egy előadó, a svéd Eagle-Eye Cherry, aki november 23-án az Akvárium Klubban ad koncertet, ahol a világsláger mellett pályafutásának legfontosabb dalai is felcsendülnek.

Jövőre Bagira is kiugrik a szökőkútból

Zara Larsson, Lana Del Rey és Beton.Hofi dalai kapták a legtöbb szavazatot a margitszigeti Zenélő Szökőkút 2027-es zenei programjáról rendezett közönségszavazáson. A főváros egyik legnépszerűbb látványossága jövő tavasszal húsz új slágerrel, megújult hangzással és látványosabb vízi koreográfiákkal tér vissza.

Neoton Finálé – exkluzív premier a zenekar tagjaival

Már országszerte elérhető a mozikban a Neoton Finálé koncertfilm, amely az együttes januári, MVM Dome-ban tartott koncertjét örökíti meg. Az exkluzív premierre mi is meghívást kaptunk, így újraélhettük a Finálét – nemcsak a legjobb pillanatokat, hanem még azokat is, amelyeket a koncerten nem láttunk.
Új koncertek