4KSB


HonlapNem ismert
Zenei stílusPop/Rock
4KSB

A 4KSB zenekar 2011. augusztus 31-én alakult, amikor négy fiatal (Firnigel Zora, Bukowski ’Buxi’ Márk, Firnigel ’Nigel’ Kristóf és Somogyi ’Doki’ Bence) gimnáziumi évnyitóra indulva úgy gondolta, hogy feldobja a kötelező fehéring-feketenadrág öltözéket néhány kiegészítővel, majd erről fotót készít. A kész képet nézve aztán közös egyetértésben kijelentették, hogy „úgy nézünk ki, mint egy ska-zenekar”, majd énekelni kezdtek, amíg várták a buszt. Ebből született az ötlet, hogy akkor csináljanak az együttesnek egy Facebook-oldalt, majd hogy a Magyar Dal Napján adjanak egy aluljáró-koncertet. Az akkori repertoár a hazai underground színtér jelentős zenekarainak dalaiból állt, pontosabban azok – legtöbbször vicces formában – átdolgozott változataiból.

Azóta a zenekar jelentős átalakuláson ment keresztül. A humoros külsőségek (jelmezek, színpadi elemek, fényképek és videók, stb.) mára, ha nem is halálosan komoly, de egyre komolyodó tartalmat takarnak. Folyamatosan növekvő számú saját daluk a világ és az élet legkülönbözőbb jelenségeire reflektál – legyen az a fogyasztói társadalom, általuk tisztelt és kevésbé tisztelt emberek, a stoppolás élménye, nagy általánosságban az élet nehézségei, és persze a szerelem, hogy csak néhány jellemző példát említsünk –, a feldolgozások közül pedig csak egy-két igazán fontosnak ítélt darabot tartottak meg.

2013 tavaszán az együttesből kiváló Zora helyére Bálint Anna érkezett, aki első számú rajongóból vált taggá, hogy gyönyörű énekével és mosolyával még magasabb szintre tornázza a produkció színvonalát. Jelenlegi felállás szerint a zenekarban általában Buxi gitározik, Nigel basszusgitáron és szájharmonikán játszik, Doki pedig egy cajonnal, és úgy általában mindenféle zajkeltő eszközzel képviseli a ritmusszekciót – ám mivel a legjobb hangzás az alapvető cél, és különben is, a srácok némi szórakozásra mindig kaphatóak, ezt a szereposztást gyakran megtörik, hogy más hangszert vegyenek a kezükbe. "Az eredeti attitűd – jól szórakozni és szórakoztatni – mellé mára fontos cél dalaink, s azokon keresztül véleményünk, gondolataink eljuttatása egyre szélesebb közönséghez" - vallják.

Zenéjük műfaja saját meghatározás szerint "alternatív félakapella ska-jazz", ha pedig meghallgatjuk őket, leginkább a hazai underground zenei nagyjai jutnak eszünkbe analógiaként (Quimby, Kispál és a Borz, 30Y, stb), illetve azt az irányvonalat újítják meg a maguk módján. Az alapvetően akusztikus hangzást egy elektromos basszusgitár egészíti ki. Első demó-anyaguk 2013 augusztusára készült el, s 3 dalban próbálja meg bemutatni az együttest.


Hírek és rajongók
https://www.facebook.com/4kicsisunboka
 
Képtár
  • 4KSB kép 16888
  • 4KSB kép 16889
  Amennyiben szeretnéd adminisztrálni ezt a tételt kattints ide.
 

Szólj hozzá!


A szolgálólány meséje, avagy a kiadó fogságából a Guinness-rekordig

A szolgálólány meséje, avagy a kiadó fogságából...

Különleges meglepetés érte a brit zenei élet jelenlegi királynőjét, RAYE-t, aki a londoni The O2 arénában tartott gigantikus koncertje után nem...
 
Koncert naptár
Töltsd fel az oldalrakoncerted, helyszíned, zenekarod

Summer Hell 2026 – amikor a Barba Negrában felizzik a nyári pokol

Ha nyár, akkor kánikula, fesztiválok – és egy este, amikor a Barba Negra környékén konkrétan megnyílik a föld: 2026. július 25-én In Flames, Napalm Death, Bleed From Within, Unearth és Employed To Serve sorakozik fel a Summer Hell aktuális felvonásán. A svéd In Flames épp Európa-szerte nyomja majd eddigi legnagyobb szabású nyári...

Visszatérés a tett helyszínére: duplán ünnepli meg a jubileumát a 45 éves Solaris

Kevés olyan zenekar létezik Magyarországon, amely immár 45 éve töretlenül alkot és arat sikereket hazai és nemzetközi színtéren egyaránt. A Magyar Örökség Díjjal kitüntetett Solaris ezt a páratlan jubileumot ünnepli majd meg 2026.március 21-én és 22-én a Várkert Bazárban.

Együtt a bagázs: Parno Graszt és Ham Ko Ham a Zene Házában

A roma zene mindig többről szólt puszta szórakoztatásnál. Közösségről, túlélésről, családról, identitásról – és arról az ösztönös energiáról, amely egyszerre tud fájni és felszabadítani. A Magyar Zene Háza következő jótékonysági koncertje pontosan ilyen lesz: a Parno Graszt és a Ham Ko Ham közös estje a BAGázs...

Nyári pszichedélia a Várkertben

Június 7-én különleges szabadtéri koncertélmény várja a közönséget a Várkert Bazár Öntőház udvarán: a Keep Floyding monumentális show-val indítja a nyári szezont. A Summer of '26 – Echoes in the Air című est a legendás Pink Floyd örökségét idézi meg, grandiózus hangzással, látványos vizuális világgal és hamisítatlan...
Új koncertek