Anoushka Shankar


Zenei stílusVilágzene
Anoushka Shankar
édesapja, Ravi Shankar tett világhírűvé. Az akkor nyolc éves Anoushka ezzel rálépett egy útra, amelyen, a világon elképzelhető legnagyobb és legjobb tanító, édesapja segítette. Ez önmagában azonban nem lett volna elegendő mindahhoz, amit már most, huszonhat évesen elért. Tizenhárom évesen már játszott az In Celebration című albumon, édesapja Chants of India albumán - amelynek George Harrison volt a producere - , karmesterként debütált. Első szólólemezét nemes egyszerűséggel csodaként emlegették, amelyet csak megerősített, hogy a Brit Parlamentben megkapta az Alsóház címerpajzsát - ő volt az első ennyire fiatal hölgy, akit megajándékoztak ezzel a kitüntetéssel. Anourag című albuma után hat évvel ezelőtt megjelentette a Live in Carnagie Hall című lemezét, amely már elhozta számára a nemzetközi hírnevet és egy Grammy Díj jelölést a világzene kategóriában. George Harrison emléke előtt valóban meghatóan tisztelgett: édesapja Arpan című szerzeményét írta át úgy, hogy a gitárszólót Eric Clapton játszotta el a híres Concert for George rendezvényen.

Anoushka nemcsak a zenei világban, hanem a filmiparban is sikert aratott. India Nemzetközi Filmfesztiválján a legjobb mellékszereplő díját kapta meg a Dance Like A Man című filmben nyújtott alakításáért. Ezek után nem csoda, hogy a Time Magazine húsz ázsiai hőse között is szerepelt. Két évvel ezelőtt új irányt vett zenei stílusa a Rise című albumával, amelyen már nemcsak egyedül muzsikál szitárján, hanem számos más fantasztikus zenész segítségével szólaltatja meg a szerzeményeit. Ez még jobban megnyitotta előtte a nemzetközi pódiumokat és egy újabb Grammy jelölést is hozott neki a Kortárs Világzene kategóriában, ráadásul az első indiai művész volt, aki fellépett a híres díjátadó gálán.

Legutóbbi albuma, a Breathing Under Water - amelyen Karsh Kale-el hallhatjuk őt - , is ezt a vonalat képviseli. Anoushka számára saját bevallása szerint egy irány létezik: az előre.
- A saját erőmhöz mérten a legmagasabb fordulatszámon alkotok és élek, s majd meglátom ez az út hova visz - mondta. - Egyrészt nagyon sokat jelent számomra, hogy újra és újra felfedezhetem azt a klasszikus indiai zenét, amelyet még az édesapámtól tanultam, másrészt pedig nagyon izgalmasnak találom, hogy kialakítsam a saját hangomat. Szívből remélem, hogy megtalálom az egészséges középutat, mert ez vagyok én. Azért foglalkozom zenével, mert szeretem, és őszintének tartom.
  Amennyiben szeretnéd adminisztrálni ezt a tételt kattints ide.
 

Szólj hozzá!


Rekordközelben rengeteg konfettivel és zenével – SZIN 2026

Rekordközelben rengeteg konfettivel és zenével –...

Rekordközeli, mintegy 110 ezres látogatószámmal zárta idei szezonját a Szegedi Ifjúsági Napok, ahol testközelből érezhettük, hogy a...
 
Koncert naptár
Töltsd fel az oldalrakoncerted, helyszíned, zenekarod

25 év kihagyás után tér vissza Budapestre a Manowar

Több mint két évtized után ismét Budapesten lép fel a heavy metal egyik legismertebb zenekara. A Manowar 2027. január 23-án a Papp László Budapest Sportarénában ad koncertet, ahol teljes egészében eljátssza a Fighting The World albumot, emellett természetesen a legnagyobb klasszikusok sem maradnak ki a programból.

Több mint 160 millió letöltésnál jár a Save Tonight – most élőben hallhatjuk Budapesten

A sláger mögött megszámlálhatatlan rádiós lejátszás és generációkon átívelő ismertség áll. És persze egy előadó, a svéd Eagle-Eye Cherry, aki november 23-án az Akvárium Klubban ad koncertet, ahol a világsláger mellett pályafutásának legfontosabb dalai is felcsendülnek.

Őszbe öltöző szívvel, nyakig magyar zenében

Fesztiválbeszámolóból sokféle van: akad, amelyik felsorolja, ki mikor lépett fel és mit játszott, más az időjárást, az árakat vagy a tömeget veszi számba. Ez a beszámoló másfelől közelít. Egy fiatal zenerajongó három napja a STRAND-on, nagyon személyesen, rajongással, kritikával, néha vitatható, de mindig vállalt...

Ítélet 30 év után: a memoár lett a csapda

Közel harminc évvel Tupac Shakur meggyilkolása után megszületett az első bírósági ítélet az ügyben: a Las Vegas-i esküdtszék bűnösnek találta Duane „Keffe D” Davist, aki az ügyészség szerint megszervezte az 1996-os támadást. A hiphop egyik leghíresebb megoldatlan bűnügye végül különös módon jutott el a tárgyalóteremig...
Új koncertek