Aradszky László


Zenei stílusMulatós
Aradszky László
1960-61-ben Rádióstúdiós és OSZK-stúdiós növendék voltam. Tanárok: Vécsey Ernő és Balassa Tamás. 1962-ben Rádió Tánczenei Hangverseny (Erkel Szinház) Megosztott első helyezés. A dalom szerzői Dobos Attila - S. Nagy István. Még ide-oda húz a szív. Ettől kezdve sorba jönnek a rádió és hanglemezfelvételeim.

1966-ban: Rádió Tessék választani hangverseny. Az "Isten véled édes Piroskám"- című versenydalommal megnyertem. Szerzőim: Dobos Attila-Szenes Iván. Röviddel később ezzel a koronggal én lettem a Magyar Hanglemezgyártás történetének első aranylemezes énekese. Két hónap leforgása után a második is, hiszen a Lovas S. Nagy számomra írt dallal értem el a több mint százezres példányszámot. Pókháló az ablakon... Valamennyi nagy fesztivál döntőse voltam..

1967-ben az "Annál az első ügyetlen csóknál" - című Dobos-Szenes dallal a második helyezést értem el, a legjobb előadói díjat kaptam, és a fesztiválok első aranylemezese is lehettem.

A 41-éves pályám során eddig számtalan Europai országban jártam fellépni a hazai szereplések mellett, és több ízben jártam Kanadában, Amerikában, és megfordultam Ausztráliában is.

Ismertebb dalaim:

Nem születtem grófnak - Szomszédasszony fütyülök a lányára - Sárga liliom - Pókháló az ablakon - Isten véled édes Piroskám - Városi világ - Valaki hiányzik a táncból - Annál első ügyetlen csóknál - Még ide-oda húz a szív - Azzuro - Csak ezt az éjszakát - Nem csak a húszéveseké a világ...

Nagynevű baráti zeneszerzőim:

Dobos- Lovas- Payer- után 1997-ben megjelenik Kaszás Péter. Azóta Ő írja dalaimat. Három CD-t készítettünk ez idő alatt. (folyamatban a negyedik) Különös boldogság - Lady D. és az Olaj a tűzre

A több aranylemez mellett kaptam még platinalemezt, MIDEM-márványlemezt-a Hungarotontól életműlemez-t - és a Rock Csillagok falára „tenyerelhettem".

2003-ban a Kormánytól, illetve a Köztársasági Elnök Úrtól, A Magyar Köztársasági Érdemrend Lovagkeresztje kitüntetést kaptam...

  Amennyiben szeretnéd adminisztrálni ezt a tételt kattints ide.
 

Szólj hozzá!


Rekordközelben rengeteg konfettivel és zenével – SZIN 2026

Rekordközelben rengeteg konfettivel és zenével –...

Rekordközeli, mintegy 110 ezres látogatószámmal zárta idei szezonját a Szegedi Ifjúsági Napok, ahol testközelből érezhettük, hogy a...
 
Koncert naptár
Töltsd fel az oldalrakoncerted, helyszíned, zenekarod

25 év kihagyás után tér vissza Budapestre a Manowar

Több mint két évtized után ismét Budapesten lép fel a heavy metal egyik legismertebb zenekara. A Manowar 2027. január 23-án a Papp László Budapest Sportarénában ad koncertet, ahol teljes egészében eljátssza a Fighting The World albumot, emellett természetesen a legnagyobb klasszikusok sem maradnak ki a programból.

Több mint 160 millió letöltésnál jár a Save Tonight – most élőben hallhatjuk Budapesten

A sláger mögött megszámlálhatatlan rádiós lejátszás és generációkon átívelő ismertség áll. És persze egy előadó, a svéd Eagle-Eye Cherry, aki november 23-án az Akvárium Klubban ad koncertet, ahol a világsláger mellett pályafutásának legfontosabb dalai is felcsendülnek.

Őszbe öltöző szívvel, nyakig magyar zenében

Fesztiválbeszámolóból sokféle van: akad, amelyik felsorolja, ki mikor lépett fel és mit játszott, más az időjárást, az árakat vagy a tömeget veszi számba. Ez a beszámoló másfelől közelít. Egy fiatal zenerajongó három napja a STRAND-on, nagyon személyesen, rajongással, kritikával, néha vitatható, de mindig vállalt...

Ítélet 30 év után: a memoár lett a csapda

Közel harminc évvel Tupac Shakur meggyilkolása után megszületett az első bírósági ítélet az ügyben: a Las Vegas-i esküdtszék bűnösnek találta Duane „Keffe D” Davist, aki az ügyészség szerint megszervezte az 1996-os támadást. A hiphop egyik leghíresebb megoldatlan bűnügye végül különös módon jutott el a tárgyalóteremig...
Új koncertek