Arash


Zenei stílusEgyéb zene
Arash
Arashnál már két éves korában megmutatkozott a zenei érdeklődés, amikor ilyen pici gyermekként meghallotta Elvis dalait és a saját maga által kreált tánclépésekkel lejtette körbe a szobát.

Teheránban (Irán fővárosában) nőtt fel, itt élt egészen tíz éves koráig. Mint sok iráni, Arash és családja is elhagyta hazáját, és a '80-as évek elején Svédországba költöztek. A család először Uppsalába költözött, és öt éven keresztül éltek a városban. Innen pedig Malmőbe költöztek, és Aras a mai napig ebben a városban él. Itt Arashnak lehetősége nyílt hogy tovább lépjen a zenei tanulmányaival. A vágy, hogy ki tudja fejezni önmagát a zenén keresztül nagyon erős volt a fiatal tehetségben, így nagyon hamar megtanult zongorázni. Rengeteg beképzelt és nagyszájú gyerek volt az iskolában, ahol Arash tanult. Néhányan Arasht hazugnak nevezték, ő pedig különböző csínytevésekkel vágott vissza, tanárainak legnagyobb megdöbbenésére. A bizonyítványaiban pedig meg is látszottak ennek a viselkedésnek a nyomai.

A csínytevésekért gyakran elzárással büntették meg a fiút, aki ezt nem igazán tudta büntetésként felfogni, hiszen az erre a célra kijelölt teremben volt egy zongora is. Képes volt órákon keresztül ülni a hangszer mellett és csak játszani. A tanárok nem igazán értették, hogy Arash miért volt annyira boldog akár hányszor elzárással fenyítették meg. Vágya a zene iránt az idő múlásával egyre csak nőtt, és a főiskola elvégzése után zeneszerzéssel és producerkedéssel kezdett foglalkozni. Órákat, napokat, hónapokat töltött a stúdióban, és talán klissének fog tűnni, de ez az igazság: egyé vált a zenével. Minden energiáját a zenéből merítette, és sohasem érezte a munkát fárasztónak vagy unalmasnak.

Arash kedvenc mondása: „Az életem a zenéről szól, a zeném pedig az életemről."

Egy sötét téli éjszakán néhány évvel ezelőtt Arash éppen egy felvételt készített a stúdióban amikor hirtelen elment a hangja. Mindenki azt gondoltam, hogy majd meggyógyul és minden visszatér a normális kerékvágásba, de nem így történt. Az orvosok azt mondták, hogy sohasem fogja visszanyerni a hangját. A család és az ismerősök nagyon megrendültek, de a legelkeseredettebb Arash maga volt. „Mihez kezdjek a hangom nélkül? Miért éppen velem kellett ennek megtörténnie?" - folyamatosan ez motoszkált a fiatalember fejében. Ekkor jött rá arra is, hogy az akkori barátnője megcsalja. Arash a bánatát alkoholba és más pótló szerekbe fojtotta. Sokáig, nagyon sokáig hallgatott. De egyik nap, ugyan olyan hirtelen, mint ahogyan elvesztette, a hangja visszajött. Senki sem tudja hogyan és miért. Ő maga csodának tartja a történteket. Arash elmesélte, hogy annyira zokogott, hogy azt gondolta, soha többé nem apadnak el a könnyei.

Az évek alatt, amíg nem volt hangja, producerként jegyzett néhány dalt, amiket most ő maga is el tudott végre énekelni. Újra teljes életet élhetett: új dalok, új hang; és az élete így tökéletesen megváltozott. Arash 2004 szeptember 22-n adta ki első kislemezét, melynek a „Boro Boro" címet adta. Perzsa nyelven ez azt jelenti, hogy „járd a saját utad". Svédországban rögtön a listák első helyére került a dallal. Nem is alakulhattak volna a dolgai jobban. Ahogyan Arash mindig is mondta: „Álmodozz, amíg az álmaid valóra nem válnak!"

Az egyik álma, már valóra is vált, hiszen Arash a „Boro Boro" sikerei nyomán - a kislemez aranylemezes lett - most annyi időt tölthetetett a stúdióban amennyit csak akart, hiszen elkészült „ARASH ARASH" című debütáló albuma.

  Amennyiben szeretnéd adminisztrálni ezt a tételt kattints ide.
 

Szólj hozzá!


A szolgálólány meséje, avagy a kiadó fogságából a Guinness-rekordig

A szolgálólány meséje, avagy a kiadó fogságából...

Különleges meglepetés érte a brit zenei élet jelenlegi királynőjét, RAYE-t, aki a londoni The O2 arénában tartott gigantikus koncertje után nem...
 
Koncert naptár
Töltsd fel az oldalrakoncerted, helyszíned, zenekarod

Summer Hell 2026 – amikor a Barba Negrában felizzik a nyári pokol

Ha nyár, akkor kánikula, fesztiválok – és egy este, amikor a Barba Negra környékén konkrétan megnyílik a föld: 2026. július 25-én In Flames, Napalm Death, Bleed From Within, Unearth és Employed To Serve sorakozik fel a Summer Hell aktuális felvonásán. A svéd In Flames épp Európa-szerte nyomja majd eddigi legnagyobb szabású nyári...

Visszatérés a tett helyszínére: duplán ünnepli meg a jubileumát a 45 éves Solaris

Kevés olyan zenekar létezik Magyarországon, amely immár 45 éve töretlenül alkot és arat sikereket hazai és nemzetközi színtéren egyaránt. A Magyar Örökség Díjjal kitüntetett Solaris ezt a páratlan jubileumot ünnepli majd meg 2026.március 21-én és 22-én a Várkert Bazárban.

Együtt a bagázs: Parno Graszt és Ham Ko Ham a Zene Házában

A roma zene mindig többről szólt puszta szórakoztatásnál. Közösségről, túlélésről, családról, identitásról – és arról az ösztönös energiáról, amely egyszerre tud fájni és felszabadítani. A Magyar Zene Háza következő jótékonysági koncertje pontosan ilyen lesz: a Parno Graszt és a Ham Ko Ham közös estje a BAGázs...

Nyári pszichedélia a Várkertben

Június 7-én különleges szabadtéri koncertélmény várja a közönséget a Várkert Bazár Öntőház udvarán: a Keep Floyding monumentális show-val indítja a nyári szezont. A Summer of '26 – Echoes in the Air című est a legendás Pink Floyd örökségét idézi meg, grandiózus hangzással, látványos vizuális világgal és hamisítatlan...
Új koncertek