Back II Black


Zenei stílusPop/Rock
Back II Black

A Back II Black zenekart 1996-ban Glatz Gábor (dobos), Csejtei Tamás (basszusgitáros) és Erdélyi András (gitáros zeneszerzö) alapította. A zenekar  magyarország élvonalbeli zenekaraiból alakult un. szupergroup formáció. A tagok a BIIB megalakulása elött különbözö felállásban már játszottak egymással de így ebben a felállásban itt a BIIB -ben kezdtek egy magyarországon akkoriban szokatlan új utat. A 90-es évek elejétöl magyarországon a populáris zene mellözte az élö koncert megszólalást és alapvetöen csak a „kitalált kreált „ produkciók uralták a színpadokat és a slágerlistákat. Ekkor alakult a BIIB zenekar amely pár év alatt forradalmi hatással volt a magyarországi popkultura helyzetére. A BIIB önmagát adta, ami szokatlan, viszont igen hiteles és sikeres jelenség lett. Felválaltan klubokban kezdtek játszani kedvenc müfajaik nagy slágereit és hasonló stílusú saját szerzeményeiket. Ez robbanásszerü sikereket hozott melynek hatására lemezszerzödést kötött veluk a SONY lemezkiadó ahol 1997-ben megjelent elsö közös nagylemezük.Az elsö album 3 slágert és 3 klippet eredményezett melynek következtében a zenekar tagjai így most végre már együtt ismét az élvonalban találták magukat. Közel 150-200 koncertet adtak évente és országos turnék roadshow-k  TV-showk és LIVE TV koncertek jelezték karrierjüket.

2000-ben a zenekar szakmai szempontok miatt megvált eredeti énekesétöl és megtalálta  a BIIB számára talán a legautentikusabb énekest az akkori tinikorszak vezetö boybandjének legmarkánsabb énekes showmanjét a szinesbörü Abebe Dánielt BEBE-t. Az új frontember érkezésekor történt tagcsere a saxofonos poszton is.Az eredeti saxofonost Bársony Bálint váltotta és ez a felállás tíz évre meghatározta a zenekar arculatát és zenei irányát. A zenekar átszerzödött a WARNER -M-TON  lemezkiadóhoz ahol több lemezre szóló szerzödést kötöttek kiadóval. Ennek eredménye hogy napjainkig 3 album 1 dupla DVD+CD koncertlemez 3 filmzene 12 maxi és 11 klipp jelent meg a kiadó gondozásában.

A BIIB az évek folyamán számtalan díjat és elismerést kapott mind szakmai mint a közönség részéröl. (Aranylemezek, DVD-re is, EMERTON díj, Év filmzene díja, az év albuma, az év zenekara, az év legjobban öltözött zenekara stb ...)

A BIIB magyarország egyik vezetö show-koncert zenekara. Számos kiemelt önálló nagykoncerten és több 50-100 000 fös tömegrendezvényen fesztiválon bizonyították kvalitásukat mint magyarország vezetö funky-disco „tánczenekara". Megalakulásuk óta hatalmas bulik kisérik kiemelt koncertjeiket ahol a rájuk jellemzö hangulatot saját szerzeményeik mellett ismert slágerek feldolgozásaival színesítik. Ezen zenék alapján már 13 éve viselik a média és a közönség álltal kapott kitüntetö jelzöket:

MAGYARORSZÁG LEGJOBB DISCO FUNKY POP ZENEKARA, A FUNKY KIRÁLYAI, A LEGJOBB BULIZENEKAR , A FUNKY MAGYARORSZÁGI HELYTARTÓI ... stb.

Nagyobb koncertjeik inenzív show keretében zajlanak.A zenekar elkötelezett a minöségi zenélés a minöségi megszólalás és a minöségi magas szintü show jellegü elöadásmód mellett. Showkoncertjeiket gyakran  táncosok és vendégzenészek bövitett fúvós és vokál szekció illetve congások ütösök kisérik. Kiemelt hangsúlyt kap a látvány a többszöri ruha és image váltás és a showhoz tartozó speciális - már a nagykoncerteken megszokott- panorámavetitések és egyébb látványelemek. A zenekar erre külön legyártott egész estés animációs és showvetitéssel is rendelkezik. (Back II Black Show Színház)

2006 öszén a zenekar egy másik arcát is bemutatta a nagyközönségnek.A sokak által kevésbé ismert lírai és jazzes oldalát megmutatva a BIIB színpadra állított egy unplugged-jazz koncertet melyet teltházzal mutatak be a Budapesti Müvészetek palotájában. Ennek a müsornak 2008-ban a zenekar a MAGYAR TELEVIZIÓ felkérésére a egy átdolgozott verzióját vette fel, amely többször nagy sikerrel ment a tv müsorán BACK II BLACK UNPLUGGED néven. Az unpugged-jazz verziót több koncerten magyarország vezetö jazz-blues zenészei vendégeskedésével (Babos Gyula, Fekete-Kovács Kornél, Ferenczy György) adták elö hatalmas sikerrel.

2009 januárjában visszatért sokak régi nagy kedvence az eredeti saxofonos Kató Zoli. Ez a tagcsere a közönség visszajelzései alapján renkivüli új lendületet adott a BIIB-nek. A régi és új rajongók az idén megjelenö új albumon már ebben a felállásban hallhatják a zenekart régi új saxofonosával.

A zenekar tagjai:

Abebe Dániel BEBE (ének, gitár, vokál)

Csejtei Tamás (basszusgitár, vokál)

Erdélyi András (gitár , ének, vokál)

Glatz Gábor (dob)

Kató Zoltán (saxofon,vokál)

Állandó zenészeink:

Bubenyák Zoltán (zongora, billentyüs hangszerek)

Havas Lajos  CHICO (pozan, ének, vokál)


Hírek és rajongók
https://www.facebook.com/BackIIBlackOFFICIAL
 
  Amennyiben szeretnéd adminisztrálni ezt a tételt kattints ide.
 

Szólj hozzá!


Ítélet 30 év után: a memoár lett a csapda

Ítélet 30 év után: a memoár lett a csapda

Közel harminc évvel Tupac Shakur meggyilkolása után megszületett az első bírósági ítélet az ügyben: a Las Vegas-i esküdtszék bűnösnek...
 
Koncert naptár
Töltsd fel az oldalrakoncerted, helyszíned, zenekarod

25 év kihagyás után tér vissza Budapestre a Manowar

Több mint két évtized után ismét Budapesten lép fel a heavy metal egyik legismertebb zenekara. A Manowar 2027. január 23-án a Papp László Budapest Sportarénában ad koncertet, ahol teljes egészében eljátssza a Fighting The World albumot, emellett természetesen a legnagyobb klasszikusok sem maradnak ki a programból.

Több mint 160 millió letöltésnál jár a Save Tonight – most élőben hallhatjuk Budapesten

A sláger mögött megszámlálhatatlan rádiós lejátszás és generációkon átívelő ismertség áll. És persze egy előadó, a svéd Eagle-Eye Cherry, aki november 23-án az Akvárium Klubban ad koncertet, ahol a világsláger mellett pályafutásának legfontosabb dalai is felcsendülnek.

Chris Cornell nélkül nincs Soundgarden. Vagy mégis?

Kilenc évvel Chris Cornell halála után ismét Soundgarden néven lép színpadra Kim Thayil, Matt Cameron és Ben Shepherd: szeptember 9-én Seattle-ben Taylor Momsen énekel velük, Mike McCready pedig gitáron csatlakozik hozzájuk. A bejelentés ismét előhozta a kérdést, amely egy meghatározó frontember elvesztése után újra és újra...

Templomról templomra visz a zene Szentendrén

Szeptember 11. és 13. között kilenc templom és három imaház nyílik meg Szentendrén a zene és más művészeti ágak előtt. A VI. Szentendrei Nyitott Templomok Hétvégéjének zenei vezérfonala idén Johann Sebastian Bach muzsikája lesz, amely orgonán és csellón ugyanúgy megszólal majd, mint ahogy helyet kap mellette a tamburazene, a...
Új koncertek