Békés Megyei Szimfonikus Zenekar


Zenei stílusKlasszikus
Békés Megyei Szimfonikus Zenekar
Az 1959-ben alapított, és 1971-ben intézményesült Békés Megyei Szimfonikus Zenekar a Dél-Alföld zenekultúrájának meghatározó képviselője. Visszatekintve a zenekar fél évszázados történetére, hatalmas változásoknak lehetünk szem- és fültanúi, ma már hivatásos együtteshez méltó programmal és színvonallal állhatnak a közönség elé. 2007 végén új korszak vette kezdetét a zenekar életében: Somogyi-Tóth Dániel karmester-orgonaművész irányítja az együttes munkáját, az együttes neve 2008. május 19-én Békéscsabai Szimfonikus Zenekarról ünnepélyes keretek között Békés Megyei Szimfonikus Zenekarrá változott, kifejezve azt, hogy a tagok a megye teljes területéről érkeznek a próbákra és a fenntartó, a Békés Megyei Önkormányzat kiemelt figyelmét. 
Somogyi-Tóth Dániel lendületes, igényes szakmai és menedzseri munkájának köszönhetően a zenekar szárnyakat kapott, hatalmas minőségi változáson, fejlődésen ment keresztül az elmúlt időszakban, ami dinamikusan növő nézőszám mellett több, a zenei sajtóban elismerő szakmai cikk is tanúskodik. A művészeti vezető a karmesteri feladatok mellett zongora- és orgonaművészként is tevékeny tagja, rendszeres szólistája a zenekarnak.      
  Amennyiben szeretnéd adminisztrálni ezt a tételt kattints ide.
 

Szólj hozzá!


A szolgálólány meséje, avagy a kiadó fogságából a Guinness-rekordig

A szolgálólány meséje, avagy a kiadó fogságából...

Különleges meglepetés érte a brit zenei élet jelenlegi királynőjét, RAYE-t, aki a londoni The O2 arénában tartott gigantikus koncertje után nem...
 
Koncert naptár
Töltsd fel az oldalrakoncerted, helyszíned, zenekarod

Summer Hell 2026 – amikor a Barba Negrában felizzik a nyári pokol

Ha nyár, akkor kánikula, fesztiválok – és egy este, amikor a Barba Negra környékén konkrétan megnyílik a föld: 2026. július 25-én In Flames, Napalm Death, Bleed From Within, Unearth és Employed To Serve sorakozik fel a Summer Hell aktuális felvonásán. A svéd In Flames épp Európa-szerte nyomja majd eddigi legnagyobb szabású nyári...

Visszatérés a tett helyszínére: duplán ünnepli meg a jubileumát a 45 éves Solaris

Kevés olyan zenekar létezik Magyarországon, amely immár 45 éve töretlenül alkot és arat sikereket hazai és nemzetközi színtéren egyaránt. A Magyar Örökség Díjjal kitüntetett Solaris ezt a páratlan jubileumot ünnepli majd meg 2026.március 21-én és 22-én a Várkert Bazárban.

Együtt a bagázs: Parno Graszt és Ham Ko Ham a Zene Házában

A roma zene mindig többről szólt puszta szórakoztatásnál. Közösségről, túlélésről, családról, identitásról – és arról az ösztönös energiáról, amely egyszerre tud fájni és felszabadítani. A Magyar Zene Háza következő jótékonysági koncertje pontosan ilyen lesz: a Parno Graszt és a Ham Ko Ham közös estje a BAGázs...

Nyári pszichedélia a Várkertben

Június 7-én különleges szabadtéri koncertélmény várja a közönséget a Várkert Bazár Öntőház udvarán: a Keep Floyding monumentális show-val indítja a nyári szezont. A Summer of '26 – Echoes in the Air című est a legendás Pink Floyd örökségét idézi meg, grandiózus hangzással, látványos vizuális világgal és hamisítatlan...
Új koncertek