Berka


Zenei stílusNépzene
Berka
A Berka Együttest a 2003-ban alakult Berszán és Kavalkád zenekarok vezetői (Endrődi Szabolcs és Szalai-Gindl János) hívták életre. 2008 októberében nyílt meg táncházuk a Pilinszky Irodalmi Kávéházban, amely jelenleg Budapest egyik legnagyobb vonós - moldvai táncházává nőtte ki magát. A táncház jelenleg Pipitér névre hallgat, ahol a Zurgó Együttessel váltják egymást. Az elmúlt fél évben a népzenei repertoár mellett csángó költők verseit is megénekli a zenekar. Így egy koncert alkalmával elhangzanak Lakatos Demeter és Duma András igen ritkán, vagy egyáltalán nem hallott versei is. 2009-óta a zenekar háromszor járt Moldvában, ahol táncházakban játszottak több ízben Csíkban, Diószegen, Frumószán, Gajdáron, Külsőrekecsinben, Lészpeden, Magyarfaluban, Somoskán és Pusztinán. 2009 októberében Bukarestben tartottak koncertet és táncházat. 2009 nyarán meghívást kaptak a jászberényi Csángó Fesztiválra. 2010 februárban a zenekar meghívást kapott a XIV. Csángó Bálra is a Petőfi Csarnokba, továbbá májusban az egyházaskozári Csángó Hétvégére. Jelenleg első lemezük kiadásán dolgoznak, amit még ebben az évben szeretnének kiadni "Szűnjék meg bánattól" címmel.

Tagok:
Manninger Ágota - ének
Endrődi Szabolcs - furulya, kaval
Komáromi Márton - hegedű
Máté Móric - dob, doromb
Szalai-Gindl János - furulya, kaval
Szengyel István - koboz
  Amennyiben szeretnéd adminisztrálni ezt a tételt kattints ide.
 

Szólj hozzá!


A szolgálólány meséje, avagy a kiadó fogságából a Guinness-rekordig

A szolgálólány meséje, avagy a kiadó fogságából...

Különleges meglepetés érte a brit zenei élet jelenlegi királynőjét, RAYE-t, aki a londoni The O2 arénában tartott gigantikus koncertje után nem...
 
Koncert naptár
Töltsd fel az oldalrakoncerted, helyszíned, zenekarod

Summer Hell 2026 – amikor a Barba Negrában felizzik a nyári pokol

Ha nyár, akkor kánikula, fesztiválok – és egy este, amikor a Barba Negra környékén konkrétan megnyílik a föld: 2026. július 25-én In Flames, Napalm Death, Bleed From Within, Unearth és Employed To Serve sorakozik fel a Summer Hell aktuális felvonásán. A svéd In Flames épp Európa-szerte nyomja majd eddigi legnagyobb szabású nyári...

Visszatérés a tett helyszínére: duplán ünnepli meg a jubileumát a 45 éves Solaris

Kevés olyan zenekar létezik Magyarországon, amely immár 45 éve töretlenül alkot és arat sikereket hazai és nemzetközi színtéren egyaránt. A Magyar Örökség Díjjal kitüntetett Solaris ezt a páratlan jubileumot ünnepli majd meg 2026.március 21-én és 22-én a Várkert Bazárban.

Együtt a bagázs: Parno Graszt és Ham Ko Ham a Zene Házában

A roma zene mindig többről szólt puszta szórakoztatásnál. Közösségről, túlélésről, családról, identitásról – és arról az ösztönös energiáról, amely egyszerre tud fájni és felszabadítani. A Magyar Zene Háza következő jótékonysági koncertje pontosan ilyen lesz: a Parno Graszt és a Ham Ko Ham közös estje a BAGázs...

Nyári pszichedélia a Várkertben

Június 7-én különleges szabadtéri koncertélmény várja a közönséget a Várkert Bazár Öntőház udvarán: a Keep Floyding monumentális show-val indítja a nyári szezont. A Summer of '26 – Echoes in the Air című est a legendás Pink Floyd örökségét idézi meg, grandiózus hangzással, látványos vizuális világgal és hamisítatlan...
Új koncertek