Black Breath


Zenei stílusPop/Rock
Black Breath
A legegyszerűbben úgy lehetne a Black Breath-t leírni, hogy ez a zenekar az Entombed amerikai kistestvére. A stílusuk szinte teljesen ugyanaz, mint a svédeké, de annyiban azért mégis különböznek, hogy sokkal több a d-beat a zenéjükben, ezen kívül a hangzásuk is olyan, mintha nem csak egy, hanem egyszerre négy láncfűrész pörögne az ember füle mellett. Persze ez nem csak a szerencsén múlott, hiszen az idén megjelent Heavy Breathing megszólalásáért a Converge zaj-atyaúrisetene, Kurt Ballou volt a felelős, de már az első EP-jük is simán leszakította az ember arcát. A Nehéz légzést hallgatva amúgy a Doomriders is beugorhat többször az embernek, tehát ebből kiindulva a Black Breath igaz rock and roll zenekar, csak éppen a nagyon-nagyon morcos fajtából, abból, ami koncerten üt a leginkább, de ott aztán jó nagyot. Akik kihagyták az Entombedet legutóbb, azok most ezzel vigasztalódhatnak, akik meg ott volt azon az izzasztó koncerten, vehetik is a jegyeket erre a péntek estére.
  Amennyiben szeretnéd adminisztrálni ezt a tételt kattints ide.
 

Szólj hozzá!


A szolgálólány meséje, avagy a kiadó fogságából a Guinness-rekordig

A szolgálólány meséje, avagy a kiadó fogságából...

Különleges meglepetés érte a brit zenei élet jelenlegi királynőjét, RAYE-t, aki a londoni The O2 arénában tartott gigantikus koncertje után nem...
 
Koncert naptár
Töltsd fel az oldalrakoncerted, helyszíned, zenekarod

Summer Hell 2026 – amikor a Barba Negrában felizzik a nyári pokol

Ha nyár, akkor kánikula, fesztiválok – és egy este, amikor a Barba Negra környékén konkrétan megnyílik a föld: 2026. július 25-én In Flames, Napalm Death, Bleed From Within, Unearth és Employed To Serve sorakozik fel a Summer Hell aktuális felvonásán. A svéd In Flames épp Európa-szerte nyomja majd eddigi legnagyobb szabású nyári...

Visszatérés a tett helyszínére: duplán ünnepli meg a jubileumát a 45 éves Solaris

Kevés olyan zenekar létezik Magyarországon, amely immár 45 éve töretlenül alkot és arat sikereket hazai és nemzetközi színtéren egyaránt. A Magyar Örökség Díjjal kitüntetett Solaris ezt a páratlan jubileumot ünnepli majd meg 2026.március 21-én és 22-én a Várkert Bazárban.

Együtt a bagázs: Parno Graszt és Ham Ko Ham a Zene Házában

A roma zene mindig többről szólt puszta szórakoztatásnál. Közösségről, túlélésről, családról, identitásról – és arról az ösztönös energiáról, amely egyszerre tud fájni és felszabadítani. A Magyar Zene Háza következő jótékonysági koncertje pontosan ilyen lesz: a Parno Graszt és a Ham Ko Ham közös estje a BAGázs...

Nyári pszichedélia a Várkertben

Június 7-én különleges szabadtéri koncertélmény várja a közönséget a Várkert Bazár Öntőház udvarán: a Keep Floyding monumentális show-val indítja a nyári szezont. A Summer of '26 – Echoes in the Air című est a legendás Pink Floyd örökségét idézi meg, grandiózus hangzással, látványos vizuális világgal és hamisítatlan...
Új koncertek