Black-Out


Zenei stílusPop/Rock
Black-Out
Az 1992-ben indult Black-Out már igen korán nevet szerzett magának a pesti klubéletben, hiszen mind kiállásuk, mind zenéjük valami újat képviselt a hazai rockzenei palettán. Elsõ albumukat '93-ban adták ki, bár ez a kispéldányszámos anyag ma már igen ritkán kerül megidézésre koncerteken (bár természetesen a jubileumi bulin errõl is elõvettek a srácok pár nótát, és akkor derült ki, hogy nem koptak meg ezek sem!).Az igazi áttörést azonban a '94-es Fekete-kék hozta meg számukra, mellyel rövidesen az egyik legsikeresebb, igazi fanatikus rajongótáborral bíró magyar rockbandává váltak. Ekkoriban tetõzött a Seattle-i grunge-hullám, és a Black-Out már csak azért is köthetõ volt ehhez a vonalhoz, mert a korai idõkben az ehhez tartozó Pearl Jamtõl, Alice In Chainstõl és Stone Temple Pilots-tól is játszottak feldolgozásokat. Ezek a bandák valóban hatottak a csapatra, ám már ekkor megvolt a tipikus Black-Out hangzás- és hangulati világ, amiben a fõ dalszerzõ-gitáros Csányi Szabolcsnak épp úgy nagy része volt, mint az énekes Kowalsky-nak, akinek jellegzetes, mûvészi szövegvilága mind a mai napig a Black-Out egyik fõ védjegye. A sikereket még ugyanazon évben egy Live címû, félhivatalos koncertanyaggal ünnepelték a srácok. Ha a Fekete-kéket nevezzük az áttörésnek, akkor a '96-os Esõnapot kell a csapat pályája csúcsának tekinteni, legalábbis eladások tekintetében. A Sony Musicnál megjelent album idején valóban a Black-Out körül forgott a világ. Szép akusztikus daluk, a Ma sláger lett, a rádiók sûrûn játszották. Az album borítójához Kowa festményeit használták fel, amikbõl aztán kiállítás is nyílt - ahol a csapat egy teljesen akusztikus koncertet is adott. Egy évre rá következett a szintén kitûnõ Ezüstkötet album, már új basszusgitárossal (Andrics László helyére Fehérvári Attila érkezett), valamint a nagyszabású lemezbemutató és 5 éves jubileumi koncert a Petõfi Csarnokban. 1999-ben jelent meg az addigiaknál könnyedebb hangvételû, zeneileg kísérletezõbb és színesebb V.V.V., ami egy picit megosztotta a közönséget, de sokan pont azt szerették benne, hogy annyi minden van rajta. Ám rossz idõk jöttek a csapatra, három évet kellett várni az új anyagra, ami már másik kiadónál jelent meg.A 2002-es Szabadlábon visszatérés volt a korábbi, nyersebb, keményebb Black-Out hangzáshoz, ugyanakkor jóval modernebb formában. Ezen az albumon mutatkozott be az új basszusgitáros, Temesi Bertalan. A Black-Out zenekar 2002 végén ünnepelte 10 éves fennállását. A monstre hosszúságú, forró hangulatú buli természetesen rögzítésre is került, s némi - kiadókeresés okozta - szünetet követõen március 12-én boltokba is kerül dupla CD ill. extra hosszúságú kazetta formátumban. A zenekar teljes munkásságát átfogó koncerten számos vendég (pl. a Tankcsapdás Lukács Laci, Jamie Winchester, stb.) és a volt Black-Out tagok is részt vettek. És ezzel elérkeztünk a Spirálgenerációhoz, ami már az Edge Records gondozásában jelent meg. A 17 számos anyagon tehát a zenekar egész pályájáról átfogó képet kap a hallgató, és természetesen a mai Black-Out mellett a régi basszusgitárosok és a meghívott régi jó barátok is hallhatóak. Hosszú időt követően jelenik meg új stúdióanyaga a Black-Out-nak, de a kimaradt három év nem telt hasztalanul. A Radióaktív egy ereje teljében lévő csapatot mutat, amely képes a megújulásra, és egyszerre modern és egyszerre hagyománytisztelő. Az időközben már a Mantra énekesi posztját is betöltő (hogy saját neve alatt futó és jelentős sikereket felmutató alternatív bandájáról, a Kowalsky meg a Vaga-ról már ne is beszéljünk) Kowalsky igényes, az élet kisebb-nagyobb örömeit, néha bánatait leíró szövegeit pedig mindannyian magunkénak érezhetjük.
  Amennyiben szeretnéd adminisztrálni ezt a tételt kattints ide.
 

Szólj hozzá!


A szolgálólány meséje, avagy a kiadó fogságából a Guinness-rekordig

A szolgálólány meséje, avagy a kiadó fogságából...

Különleges meglepetés érte a brit zenei élet jelenlegi királynőjét, RAYE-t, aki a londoni The O2 arénában tartott gigantikus koncertje után nem...
 
Koncert naptár
Töltsd fel az oldalrakoncerted, helyszíned, zenekarod

Summer Hell 2026 – amikor a Barba Negrában felizzik a nyári pokol

Ha nyár, akkor kánikula, fesztiválok – és egy este, amikor a Barba Negra környékén konkrétan megnyílik a föld: 2026. július 25-én In Flames, Napalm Death, Bleed From Within, Unearth és Employed To Serve sorakozik fel a Summer Hell aktuális felvonásán. A svéd In Flames épp Európa-szerte nyomja majd eddigi legnagyobb szabású nyári...

Visszatérés a tett helyszínére: duplán ünnepli meg a jubileumát a 45 éves Solaris

Kevés olyan zenekar létezik Magyarországon, amely immár 45 éve töretlenül alkot és arat sikereket hazai és nemzetközi színtéren egyaránt. A Magyar Örökség Díjjal kitüntetett Solaris ezt a páratlan jubileumot ünnepli majd meg 2026.március 21-én és 22-én a Várkert Bazárban.

Együtt a bagázs: Parno Graszt és Ham Ko Ham a Zene Házában

A roma zene mindig többről szólt puszta szórakoztatásnál. Közösségről, túlélésről, családról, identitásról – és arról az ösztönös energiáról, amely egyszerre tud fájni és felszabadítani. A Magyar Zene Háza következő jótékonysági koncertje pontosan ilyen lesz: a Parno Graszt és a Ham Ko Ham közös estje a BAGázs...

Nyári pszichedélia a Várkertben

Június 7-én különleges szabadtéri koncertélmény várja a közönséget a Várkert Bazár Öntőház udvarán: a Keep Floyding monumentális show-val indítja a nyári szezont. A Summer of '26 – Echoes in the Air című est a legendás Pink Floyd örökségét idézi meg, grandiózus hangzással, látványos vizuális világgal és hamisítatlan...
Új koncertek