Blake


Zenei stílusPop
Blake

Több mint egymillió eladott lemez, közel 150 televíziós produkció és számtalan nemzetközi fellépés –  a Blake megalakulása óta töretlen lendülettel halad előre a világsiker útján. A klasszikus és pop zenei stílusokat remek érzékkel ötvöző három fiatalember már karrierjük kezdetén borítékolhatták sikerüket: hat hónappal a zenekar megalakulása után megjelenő első albumukból három hét alatt több mint 100 000 példányt adtak el, amely nem sokkal ezután aranylemez lett. Debütáló lemezük hatalmas sikernek örvendett, 2008-ban a Classical Brit Award gála dobogós helyén végeztek, ahol elnyerték az Év Albuma díjat, és a Top 20 Pop Chart listájára is felkerültek.

Számos világhírű sláger feldolgozását köszönhetjük eddig a formációnak, egyedi stílusuknak köszönhetően dalaik tíz országban is a toplisták első helyén végeztek, és korábban a 2012-es olimpiai játékok főelőadójának is felkérték őket. A Blake, amellett, hogy világ körüli és országos turnék, valamint nemzetközi fesztiválok állandó résztvevői, a Buckingham Palotában is visszatérő vendégek. Maga II. Erzsébet kétszer is meghívta őket a Buckingham Palotába koncertezni –  a hercegi párral a mai napig jó kapcsolatot ápoló zenekar, melynek tagjai együtt jártak iskolába Katalin hercegnével és Vilmos brit királyi herceggel, egy külön számot is írt a pár esküvőjére, ami „All of Me” címmel vált híressé. A tagoknak volt szerencséjük összebarátkozni Fülöp herceggel is, aki sokszor viccelődött velük. Az énekegyüttes nem csupán az angol királyi családból verbuvált rajongótábort: a Blake rajongói között olyan sztárok is szerepelnek, mint az Oscar- és Golden Globe-díjas amerikai énekesnő, színésznő és modell, Jennifer Hudson.

A klasszikus crossover stílus egyik úttörőjének számító formáció mindenekelőtt karakteres hangjuk és romantikus hangzású produkcióik által váltak híressé, azonban nagyköveti munkájukat és jótékonysági akcióikat is mindig nagy érdeklődés övezi: a trió amellett, hogy gyermekjóléti szervezetek munkáját támogatja, olyan fontos ügyekhez is szívesen adja a nevét, mint a rákkutatás vagy az állatvédelem.


Hírek és rajongók
https://www.facebook.com/thebandblake/
 
  Amennyiben szeretnéd adminisztrálni ezt a tételt kattints ide.
 

Szólj hozzá!


Mi lesz a klubokkal?

Mi lesz a klubokkal?

Három meghatározó budapesti zenei intézmény vezetője ül egy asztalhoz szeptember 14-én az Inga Kultúrkávézóban. Az A38, a Budapest Music Center...
 
Koncert naptár
Töltsd fel az oldalrakoncerted, helyszíned, zenekarod

25 év kihagyás után tér vissza Budapestre a Manowar

Több mint két évtized után ismét Budapesten lép fel a heavy metal egyik legismertebb zenekara. A Manowar 2027. január 23-án a Papp László Budapest Sportarénában ad koncertet, ahol teljes egészében eljátssza a Fighting The World albumot, emellett természetesen a legnagyobb klasszikusok sem maradnak ki a programból.

Több mint 160 millió letöltésnál jár a Save Tonight – most élőben hallhatjuk Budapesten

A sláger mögött megszámlálhatatlan rádiós lejátszás és generációkon átívelő ismertség áll. És persze egy előadó, a svéd Eagle-Eye Cherry, aki november 23-án az Akvárium Klubban ad koncertet, ahol a világsláger mellett pályafutásának legfontosabb dalai is felcsendülnek.

Megjelenik az utolsó albuma a zenekarnak, amely már nem is létezik

Huszonöt éve, 2001. szeptember 11-én tűntek el New York látképéből a World Trade Center ikertornyai... Most egy új dal idézi fel azt a várost, amelyben még ott álltak – ráadásul a Soft Cell utolsó albumáról, amely már csak Dave Ball halála után jelenik meg. Ez elég sok infó egyszerre, kibontjuk...

Szeptember végén még jobban él a magyar zene!

Szeptember 26-án több mint kétezer üzletben, szállodában, étteremben, benzinkúton és más szolgáltatóhelyen kizárólag magyar zene szól majd az Él a Zene! kezdeményezés részeként.
Új koncertek