Blues and Roll


Zenei stílusJazz/Blues
Blues and Roll
Boros Viktória ének,vocal
Barassevich Krisztián dob
Pfeiffer Ákos ének,gitár
Pfeiffer Gábor ének,bass

"Nyomjuk a bluest és majd lesz valahogy"


A történet úgy kezdődött hogy 2004-ben elmentünk a paksi Gastroblues fesztiválra.
Ákost olyan erővel érintette meg a blues,hogy mikor hazajöttünk azonnal gitárt kellet vásárolni neki.Mivel valamikor én is zenélgettem, és nem állt távol tőlem a gondolat, én is vettem magamnak egy basszusgitárt.Először csak ketten gyakorolgattunk,miközben egyre több Stevie és Jimi nótát hallgattunk.Közben gyűltek a gitárok és erősítők. 2009 januárjában aztán úgy döntöttünk hogy jó lenne egy dobossal és még egy gitárossal kiegészülve zenekart alapítani. Ekkor alakult meg a Blues and Roll első felállása ,bár nevünk az elején még nem volt. Nem is terveztük hogy valaha fellépünk,csak a magunk örömére zenélgettünk.(eljátszottunk mindent amit addig tanultunk,kivéve mit akkor se tudtunk..LGT) A kezdő zenekar másik két tagja:Wágner László-gitár és Kentzler János dob volt.
Ez a felállás néhány koncert után változott. Először Wágner László távozott 2010 márciusában(ekkor csatlakozott Boros Viktória-ének) majd októberben Kentzler János is elhagyta a zenekart. Boros Viki csatlakozásával egy karakteres női hanggal egészült ki a zenekar,így már női blues előadók dalait is eljátszhattuk. Janit Barassevich Krisztián váltotta a dobok mögött,akiben egy profi ütősre leltünk. Reméljük ez a felállás már nem változik. Úgy tűnik egymásra találtunk,bár különböző zenei stílusokból jöttünk.
A zenekar Komárom-Esztergom megyében,Csolnok nevű községben dolgozik.
Repertoárunk gerincét Stevie Ray Vaughan dalai alkotják,de megtalálhatók Hendrix, a Led Zeppelin,a Doors, B.B.King,Tom Waits Shemekia Copeland,Linda Perry,szerzeményei is közöttük,némi magyar blues zenével körítve.(HBB)Dolgozunk saját dalokon is.Egyelőre egy készült el. A címe: Majd meggyógyít a blues. Ami egy lemez névadója is lehetne akár.
Bárhová szívesen megyünk fellépni.
Ha kíváncsi vagy ránk gyere el a legközelebbi koncertünkre!

  Amennyiben szeretnéd adminisztrálni ezt a tételt kattints ide.
 

Szólj hozzá!


A szolgálólány meséje, avagy a kiadó fogságából a Guinness-rekordig

A szolgálólány meséje, avagy a kiadó fogságából...

Különleges meglepetés érte a brit zenei élet jelenlegi királynőjét, RAYE-t, aki a londoni The O2 arénában tartott gigantikus koncertje után nem...
 
Koncert naptár
Töltsd fel az oldalrakoncerted, helyszíned, zenekarod

Summer Hell 2026 – amikor a Barba Negrában felizzik a nyári pokol

Ha nyár, akkor kánikula, fesztiválok – és egy este, amikor a Barba Negra környékén konkrétan megnyílik a föld: 2026. július 25-én In Flames, Napalm Death, Bleed From Within, Unearth és Employed To Serve sorakozik fel a Summer Hell aktuális felvonásán. A svéd In Flames épp Európa-szerte nyomja majd eddigi legnagyobb szabású nyári...

Visszatérés a tett helyszínére: duplán ünnepli meg a jubileumát a 45 éves Solaris

Kevés olyan zenekar létezik Magyarországon, amely immár 45 éve töretlenül alkot és arat sikereket hazai és nemzetközi színtéren egyaránt. A Magyar Örökség Díjjal kitüntetett Solaris ezt a páratlan jubileumot ünnepli majd meg 2026.március 21-én és 22-én a Várkert Bazárban.

Együtt a bagázs: Parno Graszt és Ham Ko Ham a Zene Házában

A roma zene mindig többről szólt puszta szórakoztatásnál. Közösségről, túlélésről, családról, identitásról – és arról az ösztönös energiáról, amely egyszerre tud fájni és felszabadítani. A Magyar Zene Háza következő jótékonysági koncertje pontosan ilyen lesz: a Parno Graszt és a Ham Ko Ham közös estje a BAGázs...

Nyári pszichedélia a Várkertben

Június 7-én különleges szabadtéri koncertélmény várja a közönséget a Várkert Bazár Öntőház udvarán: a Keep Floyding monumentális show-val indítja a nyári szezont. A Summer of '26 – Echoes in the Air című est a legendás Pink Floyd örökségét idézi meg, grandiózus hangzással, látványos vizuális világgal és hamisítatlan...
Új koncertek