BluesSteel


Zenei stílusJazz/Blues
BluesSteel

A zenekart Vámos Péter gitáros 2006 tavaszán hívta életre – nevükből is adódóan – a blues műfajának hazai népszerűsítésére. Különböző rendezvényeiken elsősorban Jimi Hendrix, John Mayall, Gary Moore, BB King, Stevie Ray Vaughan, valamint hasonló muzsikát művelő, illetve egykor művelt társaik klasszikusaiból idéztek. Improvizatív készségükre mi sem jellemzőbb, minthogy koncertjeiken egy adott nóta ugyanabban a formában sohasem hangzik el.

A több mint tízesztendős blues-csapat az elmúlt időszakban bejárta az ország jelentős és kisebb koncerthelyszíneit valamint klubjait, többek között színpadra lépett Ajkán, Surányban és Budapest szinte valamennyi neves klubjában: a Backstage-ben, a Crazy Mamában, a Globe Royalban és nyaranta a Városligeti Sörsátorban. Ez utóbbihoz köthetők legnagyobb sikereik, ahol hónapról-hónapra hirdették a blues igéjét kitartó és szép számú rajongóiknak, és ahol teljesítményüket vastapssal jutalmazták. Olyan vendégek léptek fel velük, mint Bergendy István, Török Ádám, Takáts Tamás, Pleszkán Écska, Debreczeni Csaba, Radovics László Kyru vagy Ferenczy György. Mindemellett részt vettek a József Attila Művelődési Központban szervezett Radics Béla 70. születési évfordulójára szervezett megemlékező koncerten is. A következő esztendők nyári fesztiválokkal (pl. Irány Surány; Fonyódliget – Szabad a part!; Komárom – Pista parádé; Dombori fesztivál, stb.), valamint különböző falu-, illetve városnapi rendezvényekkel teltek. A TEMI Fővárosi Művelődési Házában pedig péntekenként havi rendszerességgel állandó klubot tartottak fenn.

A 2018-tól kialakult felállás a blues műfaján belüli irányon, valamint a repertoáron is frissített: a meglévő darabok mellé Robben Ford, Kenny Wayne Sepherd, Johnny Lang, Matt Schoefield, Popa Chubby, illetve Buddy Guy örökbecsű dallamai, illetve ritkaságai is csatlakoztak. És aki mindezt tolmácsolja: az alapító Vámos Péter (Hungarian Pink Floyd Show)  szólógitáros-énekes-zenekarvezető), Horváth András varázslatos billentyűs (Fantomasz, Thomastic); a tempóról és a ritmusokról Kárpáti Zoltán dobos (Someday Baby, Gál Csaba „Boogie” zkr., Highway 61) gondoskodik, s ebben kiváló segítőre lelt Vajda Tibor basszusgitáros (HitRock, Pribojszki Mátyás zkr., Roxérum) személyében. A zenekar állandó vendége Kőhalmi András szájharmonikás (Tenderfoot Blues Unit), aki virtuóz módon erősíti a blues-os megszólalást.

Pályafutásukat eddig két demo lemez fémjelzi, jelenleg – persze a koncertezés mellett – első hivatalos albumuk anyagán dolgoznak, amelynek megjelenésére hamarosan sor kerül.


Hírek és rajongók
https://www.facebook.com/BluesSteel-563798723696387/
 
  Amennyiben szeretnéd adminisztrálni ezt a tételt kattints ide.
 

Szólj hozzá!


A szolgálólány meséje, avagy a kiadó fogságából a Guinness-rekordig

A szolgálólány meséje, avagy a kiadó fogságából...

Különleges meglepetés érte a brit zenei élet jelenlegi királynőjét, RAYE-t, aki a londoni The O2 arénában tartott gigantikus koncertje után nem...
 
Koncert naptár
Töltsd fel az oldalrakoncerted, helyszíned, zenekarod

Summer Hell 2026 – amikor a Barba Negrában felizzik a nyári pokol

Ha nyár, akkor kánikula, fesztiválok – és egy este, amikor a Barba Negra környékén konkrétan megnyílik a föld: 2026. július 25-én In Flames, Napalm Death, Bleed From Within, Unearth és Employed To Serve sorakozik fel a Summer Hell aktuális felvonásán. A svéd In Flames épp Európa-szerte nyomja majd eddigi legnagyobb szabású nyári...

Visszatérés a tett helyszínére: duplán ünnepli meg a jubileumát a 45 éves Solaris

Kevés olyan zenekar létezik Magyarországon, amely immár 45 éve töretlenül alkot és arat sikereket hazai és nemzetközi színtéren egyaránt. A Magyar Örökség Díjjal kitüntetett Solaris ezt a páratlan jubileumot ünnepli majd meg 2026.március 21-én és 22-én a Várkert Bazárban.

Együtt a bagázs: Parno Graszt és Ham Ko Ham a Zene Házában

A roma zene mindig többről szólt puszta szórakoztatásnál. Közösségről, túlélésről, családról, identitásról – és arról az ösztönös energiáról, amely egyszerre tud fájni és felszabadítani. A Magyar Zene Háza következő jótékonysági koncertje pontosan ilyen lesz: a Parno Graszt és a Ham Ko Ham közös estje a BAGázs...

Nyári pszichedélia a Várkertben

Június 7-én különleges szabadtéri koncertélmény várja a közönséget a Várkert Bazár Öntőház udvarán: a Keep Floyding monumentális show-val indítja a nyári szezont. A Summer of '26 – Echoes in the Air című est a legendás Pink Floyd örökségét idézi meg, grandiózus hangzással, látványos vizuális világgal és hamisítatlan...
Új koncertek