Bokor Jutta


HonlapNem ismert
Zenei stílusOpera/operett
Bokor Jutta

Nyolc éves korától tanult zongorázni, 1971-től pedig énekelni. 1979-ben felvételt nyert a Liszt Ferenc Zeneművészeti Fősikola opera tanszakára, ahol Ónódy Márta növendéke volt. A Magyar Állami Operaházban főiskolásként, majd annak tagjaként számos szerepben lépett fel. 1985-ben a BBC walesi szekciója által rendezett cardiffi Singer of the World énekversenyen II. díjat nyert.

1985-től szerződése volt a bécsi Volksoperrel, 1994-ben a Berliner Capellában, Mendelssohn Éliás című oratóriumának altszólóját énekelte. 1998-ban a Lengyel Rádió koncerttermében Lutoslawski emlékére rendezett Dunamenti népek fesztiválja barátságkoncertjének magyarországi képviselője. 1999-ben Zágrábban a Rózsalovag Octavianját és Bach Húsvéti oratóriumának altszólóját énekelte, amelyekről televíziós felvétel is készült. Vendégszerepelt már Belgiumban, Csehszlovákiában, Németországban, Nagy-Britanniában, Izlandon, Lengyelországban és az egykori Szovjetúnióban is.

Sokoldalúságát nemcsak eddigi alakításai bizonyítják, hanem nyitottsága, érdeklődése megnyilvánul a kultúra egyéb területei iránt is: rádiós mûsort vezet és mesterkurzust tart Majkon.

Díjak, elismerések
1985 Singer of the World II. díja (Wales)
1988 Bartók-Pásztory-díj

  Amennyiben szeretnéd adminisztrálni ezt a tételt kattints ide.
 

Szólj hozzá!


A szolgálólány meséje, avagy a kiadó fogságából a Guinness-rekordig

A szolgálólány meséje, avagy a kiadó fogságából...

Különleges meglepetés érte a brit zenei élet jelenlegi királynőjét, RAYE-t, aki a londoni The O2 arénában tartott gigantikus koncertje után nem...
 
Koncert naptár
Töltsd fel az oldalrakoncerted, helyszíned, zenekarod

Summer Hell 2026 – amikor a Barba Negrában felizzik a nyári pokol

Ha nyár, akkor kánikula, fesztiválok – és egy este, amikor a Barba Negra környékén konkrétan megnyílik a föld: 2026. július 25-én In Flames, Napalm Death, Bleed From Within, Unearth és Employed To Serve sorakozik fel a Summer Hell aktuális felvonásán. A svéd In Flames épp Európa-szerte nyomja majd eddigi legnagyobb szabású nyári...

Visszatérés a tett helyszínére: duplán ünnepli meg a jubileumát a 45 éves Solaris

Kevés olyan zenekar létezik Magyarországon, amely immár 45 éve töretlenül alkot és arat sikereket hazai és nemzetközi színtéren egyaránt. A Magyar Örökség Díjjal kitüntetett Solaris ezt a páratlan jubileumot ünnepli majd meg 2026.március 21-én és 22-én a Várkert Bazárban.

Együtt a bagázs: Parno Graszt és Ham Ko Ham a Zene Házában

A roma zene mindig többről szólt puszta szórakoztatásnál. Közösségről, túlélésről, családról, identitásról – és arról az ösztönös energiáról, amely egyszerre tud fájni és felszabadítani. A Magyar Zene Háza következő jótékonysági koncertje pontosan ilyen lesz: a Parno Graszt és a Ham Ko Ham közös estje a BAGázs...

Nyári pszichedélia a Várkertben

Június 7-én különleges szabadtéri koncertélmény várja a közönséget a Várkert Bazár Öntőház udvarán: a Keep Floyding monumentális show-val indítja a nyári szezont. A Summer of '26 – Echoes in the Air című est a legendás Pink Floyd örökségét idézi meg, grandiózus hangzással, látványos vizuális világgal és hamisítatlan...
Új koncertek