Bolyki Brothers


Zenei stílusAcapella
Bolyki Brothers

A Bolyki Brothers Magyarország legnevesebb a cappella produkciója.Több mint húsz éve dolgoznak együtt, és a komolyzene, a pop, valamint a jazzvilág is számon tartja, és értékeli munkájukat. Az együttes tagjai képzett zenészek. Brácsa, klarinét, és pozan szakon végeztek, és aktív résztvevői a nemzetközi komolyzenei életnek is. A tagok dolgoznak a Budapesti Fesztiválzenekarban, az Esterházy Ensemble-ben (Bécs), az Erkel Ferenc Kamarazenekarban (Budapest) és a Back II Black zenekarban. Komolyzenei végzettségük állandó frissességben tartja - egy nemzetközi zsűri által önálló műfajként aposztrofált - művészetüket.

A cappella együttesként először húsz éve léptek színpadra egy németországi fesztiválon. Az akkoriban a Zeneakadémián és a Bartók Konzervatóriumban hangszeres tanulmányaikat végző testvérek az éneklést amolyan tréfás zenei kirándulásnak tartották. A német szervezők viszont egyáltalán nem: a következő években mintegy száz koncertet adtak Németország szerte. Eközben Magyarországon is egyre népszerűbbek lettek, teltházas koncerteket adtak többek közt a Millenáris Teátrumban, a Zeneakadémián, a Kongresszusi Központban, a Művészetek Palotájában és a Budapest Sportarénában. Egyedülálló hangzásuk, magával ragadó humoruk és legendás színpadi jelenlétük hamarosan az ország legkiemelkedőbb zenei formációi közé emelte őket. Univerzális zenei nyelvezetükre jellemző, hogy amellett, hogy szívesen látott vendégei televíziós show-műsoroknak, jazzfesztiváloknak és stadionokban rendezett könnyűzenei koncerteknek, hatalmas sikerrel lépnek föl egyházzenei rendezvényeken éppúgy, mint a Bartók Rádió élő műsoraiban, vagy olyan rangos zenei eseményeken, mint a Budapesti Tavaszi Fesztivál és a Miskolci Operafesztivál.

A Bolyki Brothers eközben nemzetközi szinten is egyre ismertebb lett. Rendszeresen fölléptek Európa legkiemelkedőbb jazz-, a cappella és gospel rendezvényein. Az igazi áttörést a 2005-ös grazi Vokal Total Nemzetközi A Cappella Verseny hozta számukra, ahol a Bolyki Brothers jazz kategóriában első helyet, gospel kategóriában második helyet szerzett, és elnyerte a szervezők aranydiplomáját, valamint a közönségdíjakat is. Ezzel a Bolyki Brothers a verseny történetének legeredményesebb együttese lett.

A Bolyki Brothers föllépett Európa legfontosabb jazz- és a cappella fesztiváljain (Bécs, Graz, Milánó, Amszterdam, Belgrád, Ljubljana, München stb.), énekelt a több száz éves párizsi Saint-Sulpice katedrális patinás falai közt, és két alkalommal vett részt a ProChrist-en, Európa legnagyobb evangelizációs rendezvényén (2005 München, 2009 Chemnitz). A chemnitzi sportarénában tízezres hallgatóság előtt énekeltek, műsorukat pedig műholdas közvetítés útján százezres tömeg nézte élőben Európa-szerte.

2007-ben egy hónapos amerikai turnén vettek részt, ahol 25 koncertet adtak különböző gospel szentélyekben Philadelphiától Orlandoig, de felléptek az amerikai show business egyik fellegvárában, Disneyland-ben is. 2008 nyarán meghívást kaptak Kínába, ahol többek közt a telt házas Shanghai Concert Hall közönségét kápráztatták el műsorukkal.

Olyan világsztárokkal dolgoztak együtt, mint a világhírű gitárművész Al Di Meola, vagy a Holmes Brothers, akik több alkalommal voltak az év blues együttese az USA-ban.

Három lemezük jelent meg (The Fruit of the Spirit - 2002, Hová mész te kisnyulacska? - 2003, Power - 2009), és további két lemezt készítettek külföldi kiadók számára. Amerika legnagyobb gospelkiadója (Daywind Records) felkérésére részt vettek a legendás Ira Stanphill emlékalbumának elkészítésében is. Olyan művészekkel szerepeltek együtt, mint a The Cathedral Singers és az azóta elhunyt Johnny Cash.

Az együtteshez 2008-ban csatlakozott Havas Lajos, aki szakmai tudásával és emberi karakterével is kiválóan helyt áll a Bolyki Brothers világszínvonalú munkájában.

  • Bolyki András - bariton
  • Havas Lajos - tenor
  • Bolyki László - basszus
  • Bolyki Balázs - kontratenor
  Amennyiben szeretnéd adminisztrálni ezt a tételt kattints ide.
 

Szólj hozzá!


A szolgálólány meséje, avagy a kiadó fogságából a Guinness-rekordig

A szolgálólány meséje, avagy a kiadó fogságából...

Különleges meglepetés érte a brit zenei élet jelenlegi királynőjét, RAYE-t, aki a londoni The O2 arénában tartott gigantikus koncertje után nem...
 
Koncert naptár
Töltsd fel az oldalrakoncerted, helyszíned, zenekarod

Summer Hell 2026 – amikor a Barba Negrában felizzik a nyári pokol

Ha nyár, akkor kánikula, fesztiválok – és egy este, amikor a Barba Negra környékén konkrétan megnyílik a föld: 2026. július 25-én In Flames, Napalm Death, Bleed From Within, Unearth és Employed To Serve sorakozik fel a Summer Hell aktuális felvonásán. A svéd In Flames épp Európa-szerte nyomja majd eddigi legnagyobb szabású nyári...

Visszatérés a tett helyszínére: duplán ünnepli meg a jubileumát a 45 éves Solaris

Kevés olyan zenekar létezik Magyarországon, amely immár 45 éve töretlenül alkot és arat sikereket hazai és nemzetközi színtéren egyaránt. A Magyar Örökség Díjjal kitüntetett Solaris ezt a páratlan jubileumot ünnepli majd meg 2026.március 21-én és 22-én a Várkert Bazárban.

Együtt a bagázs: Parno Graszt és Ham Ko Ham a Zene Házában

A roma zene mindig többről szólt puszta szórakoztatásnál. Közösségről, túlélésről, családról, identitásról – és arról az ösztönös energiáról, amely egyszerre tud fájni és felszabadítani. A Magyar Zene Háza következő jótékonysági koncertje pontosan ilyen lesz: a Parno Graszt és a Ham Ko Ham közös estje a BAGázs...

Nyári pszichedélia a Várkertben

Június 7-én különleges szabadtéri koncertélmény várja a közönséget a Várkert Bazár Öntőház udvarán: a Keep Floyding monumentális show-val indítja a nyári szezont. A Summer of '26 – Echoes in the Air című est a legendás Pink Floyd örökségét idézi meg, grandiózus hangzással, látványos vizuális világgal és hamisítatlan...
Új koncertek