Bozsek Márk


HonlapNem ismert
Zenei stílusPop/Rock
Bozsek Márk

Bozsek Márk magyar színész és zenész. A hírnevet egy ismert magyar sorozatnak köszönheti, ugyanis 2009- től Ő alakítja Orsi unokaöccsét, Fekete Szabolcs karakterét a ’Barátok Közt’-ben. Az életében a zene is igen jelentős helyet foglal el a színészkedés mellett, hiszen középiskolás kora óta zenél, több együttesekben is kipróbálhatta már zenei tehetségét. 

A zene már kiskorában felkeltette az érdeklődését, ennek hatására 14 évesen komolyabban is elkezdett vele foglalkozni. Elkezdett gitározni, zenét szerezni, és szövegírással is foglalkozott. Barátjával alapítottak is egy zenekart, melynek nagy sikere lett Kecskeméten. A hírnevet 2009 évének köszönheti, amikor az érettségi után édesanyja kérésére jelentkezett egy casting-ra, a ’Barátok közt’ sorozatba. A szereplőválogatás után pár hónappal megkapta Orsolya unokaöccse, Fekete Szabolcs szerepét. Ennek hatására Budapestre költözött. A színészkedés mellett természetesen a zenét sem felejtette el, új emberekkel kezdett el dolgozni, új dalokat kezdett írni. Zenekarával elektronikus pop, rock stílust játszanak. Nagy lehetőség volt számára, hogy a ’Barátok Közt’ több jelenetében is megmutathatta ének és gitár tudását. 
Igazán pedig zenei oldala az X-Faktor 2013 műsorában debütált.

  Amennyiben szeretnéd adminisztrálni ezt a tételt kattints ide.
 

Szólj hozzá!


Mi lesz a klubokkal?

Mi lesz a klubokkal?

Három meghatározó budapesti zenei intézmény vezetője ül egy asztalhoz szeptember 14-én az Inga Kultúrkávézóban. Az A38, a Budapest Music Center...
 
Koncert naptár
Töltsd fel az oldalrakoncerted, helyszíned, zenekarod

25 év kihagyás után tér vissza Budapestre a Manowar

Több mint két évtized után ismét Budapesten lép fel a heavy metal egyik legismertebb zenekara. A Manowar 2027. január 23-án a Papp László Budapest Sportarénában ad koncertet, ahol teljes egészében eljátssza a Fighting The World albumot, emellett természetesen a legnagyobb klasszikusok sem maradnak ki a programból.

Több mint 160 millió letöltésnál jár a Save Tonight – most élőben hallhatjuk Budapesten

A sláger mögött megszámlálhatatlan rádiós lejátszás és generációkon átívelő ismertség áll. És persze egy előadó, a svéd Eagle-Eye Cherry, aki november 23-án az Akvárium Klubban ad koncertet, ahol a világsláger mellett pályafutásának legfontosabb dalai is felcsendülnek.

Megjelenik az utolsó albuma a zenekarnak, amely már nem is létezik

Huszonöt éve, 2001. szeptember 11-én tűntek el New York látképéből a World Trade Center ikertornyai... Most egy új dal idézi fel azt a várost, amelyben még ott álltak – ráadásul a Soft Cell utolsó albumáról, amely már csak Dave Ball halála után jelenik meg. Ez elég sok infó egyszerre, kibontjuk...

Szeptember végén még jobban él a magyar zene!

Szeptember 26-án több mint kétezer üzletben, szállodában, étteremben, benzinkúton és más szolgáltatóhelyen kizárólag magyar zene szól majd az Él a Zene! kezdeményezés részeként.
Új koncertek