Brightoni Ifjúsági Szimfonikus Zenekar és Ütős Együttes


HonlapNem ismert
Zenei stílusKlasszikus
Brightoni Ifjúsági Szimfonikus Zenekar és Ütős Együttes

A zenekar Brighton és Hove városának legkiemelkedőbb ifjúsági zenekara, a városok “Ifjúsági nagyköveteinek” is megválasztották őket. Az együttes repertoárja jelentős szimfonikus darabokat foglal magába, mint például Sir John Taverner – Extasis c. darabja. A zenekar szívesen működik együtt kórusokkal, tánc, illetve dráma társulatokkal, sőt még graffiti művészekkel is. 

A Brighton Youth Orchestra az 1940-es években került alapításra, ezzel Nagy-Britannia első ifjúsági zenekara lett, amit a helyi városi tanács közvetlenül pártfogásába vett. Hosszú éveken át a Brighton-i Egyetem szolgált a zenekar székhelyeként, amellyel a mai napig szoros viszonyt ápol az együttes.

Az elmúlt években az együttes több hírességgel is színpadra lépett, többek között Nicola Benedettivel, Evelyn Glennievel, John Tomlinsonnal, Richard Durranttal, Joanna McGregorral, valamint Laura van der Heijdennel is. A zenekar már számos sikeres koncertet is maga mögött tudhat a Brighton-i Dómban, továbbá Hong Kongban is Berlinben is részt vettek egy-egy zenei turnén.

Karmesterek: Mike Johnson és Andrew Sherwood

Képtár
  • Brightoni Ifjúsági Szimfonikus Zenekar és Ütős Együttes kép 43575
  Amennyiben szeretnéd adminisztrálni ezt a tételt kattints ide.
 

Szólj hozzá!


Megjelent Lábas Viki első szóló EP-je – lassan mindenki megtalálja magát

Megjelent Lábas Viki első szóló EP-je – lassan...

A gyerekkor emlékei általában nem lineárisan maradnak meg bennünk. Inkább hangulatokként, szagokként, néhány félhomályos jelenetként: egy...
 
Koncert naptár
Töltsd fel az oldalrakoncerted, helyszíned, zenekarod

Summer Hell 2026 – amikor a Barba Negrában felizzik a nyári pokol

Ha nyár, akkor kánikula, fesztiválok – és egy este, amikor a Barba Negra környékén konkrétan megnyílik a föld: 2026. július 25-én In Flames, Napalm Death, Bleed From Within, Unearth és Employed To Serve sorakozik fel a Summer Hell aktuális felvonásán. A svéd In Flames épp Európa-szerte nyomja majd eddigi legnagyobb szabású nyári...

Visszatérés a tett helyszínére: duplán ünnepli meg a jubileumát a 45 éves Solaris

Kevés olyan zenekar létezik Magyarországon, amely immár 45 éve töretlenül alkot és arat sikereket hazai és nemzetközi színtéren egyaránt. A Magyar Örökség Díjjal kitüntetett Solaris ezt a páratlan jubileumot ünnepli majd meg 2026.március 21-én és 22-én a Várkert Bazárban.

ÖNKÉNTESSÉG: közösségépítés vagy ingyenmunka?

Európában ma már szinte elképzelhetetlen nagy fesztivál önkéntesek nélkül. A rendszer annyira általánossá vált, hogy sok helyen már nem is kiegészítő segítségként, hanem a működés alapvető részeként tekintenek rájuk. Kérdés, hogy ezt mások hogyan közelítik meg: közösségi részvételként vagy kulturálisan elfogadott,...

Együtt a bagázs: Parno Graszt és Ham Ko Ham a Zene Házában

A roma zene mindig többről szólt puszta szórakoztatásnál. Közösségről, túlélésről, családról, identitásról – és arról az ösztönös energiáról, amely egyszerre tud fájni és felszabadítani. A Magyar Zene Háza következő jótékonysági koncertje pontosan ilyen lesz: a Parno Graszt és a Ham Ko Ham közös estje a BAGázs...
Új koncertek