Camerata Pelsonore Kamarazenekar


HonlapNem ismert
Zenei stílusKlasszikus
Camerata Pelsonore Kamarazenekar

A Camerata Pelsonore, korábbi nevén Balaton Kamarazenekar mint olyan 2013 nyarán jött létre Hegymagason, a Szent György-hegy lábánál. Az ötlet egy nagyon régi vonós-workshop újjáélesztése volt, amit korábban Román Iván és Kováts Péter hegedűművészek rendeztek a Balaton környékéből érkező fiatal zeneiskolás és zeneművészeti szakközépiskolás diákoknak.
A zenekar 20 tagú immáron, többen Román Iván hegedűművész volt növendékei és azoknak nagyon jó muzsikus barátai. A zenekar koncertmestere Román Mikola. A vonószenekar repertoárja egészen szerteágazó, a barokk zenétől a 20. századi művekig mindent meg lehet találni a koncertműsorokban. A zenekar jelenleg a Camerata Pelsonore néven folytatja munkáját, ezzel jelezve, hogy a felkérések növekvő számának köszönhetően, fesztivál jellegű együttesből, hivatásos zenekarrá igyekszik kinőni magát. Ezen rövid időszak alatt, a zenekar már bemutatkozott Budapesten és Ausztriában is. Többek között a Duna palotában és a Zeneakadémián. Koncertjeink növekvő számának köszönhetően reméljük, hogy a közeljövőben Önnel is találkozhatunk és felejthetetlen zenei élményt nyújthatunk közönségünknek.


Hírek és rajongók
https://www.facebook.com/Camerata-Pelsonore-1174597239372749/
 
  Amennyiben szeretnéd adminisztrálni ezt a tételt kattints ide.
 

Szólj hozzá!


Megjelent Lábas Viki első szóló EP-je – lassan mindenki megtalálja magát

Megjelent Lábas Viki első szóló EP-je – lassan...

A gyerekkor emlékei általában nem lineárisan maradnak meg bennünk. Inkább hangulatokként, szagokként, néhány félhomályos jelenetként: egy...
 
Koncert naptár
Töltsd fel az oldalrakoncerted, helyszíned, zenekarod

Summer Hell 2026 – amikor a Barba Negrában felizzik a nyári pokol

Ha nyár, akkor kánikula, fesztiválok – és egy este, amikor a Barba Negra környékén konkrétan megnyílik a föld: 2026. július 25-én In Flames, Napalm Death, Bleed From Within, Unearth és Employed To Serve sorakozik fel a Summer Hell aktuális felvonásán. A svéd In Flames épp Európa-szerte nyomja majd eddigi legnagyobb szabású nyári...

Visszatérés a tett helyszínére: duplán ünnepli meg a jubileumát a 45 éves Solaris

Kevés olyan zenekar létezik Magyarországon, amely immár 45 éve töretlenül alkot és arat sikereket hazai és nemzetközi színtéren egyaránt. A Magyar Örökség Díjjal kitüntetett Solaris ezt a páratlan jubileumot ünnepli majd meg 2026.március 21-én és 22-én a Várkert Bazárban.

ÖNKÉNTESSÉG: közösségépítés vagy ingyenmunka?

Európában ma már szinte elképzelhetetlen nagy fesztivál önkéntesek nélkül. A rendszer annyira általánossá vált, hogy sok helyen már nem is kiegészítő segítségként, hanem a működés alapvető részeként tekintenek rájuk. Kérdés, hogy ezt mások hogyan közelítik meg: közösségi részvételként vagy kulturálisan elfogadott,...

Együtt a bagázs: Parno Graszt és Ham Ko Ham a Zene Házában

A roma zene mindig többről szólt puszta szórakoztatásnál. Közösségről, túlélésről, családról, identitásról – és arról az ösztönös energiáról, amely egyszerre tud fájni és felszabadítani. A Magyar Zene Háza következő jótékonysági koncertje pontosan ilyen lesz: a Parno Graszt és a Ham Ko Ham közös estje a BAGázs...
Új koncertek