Menopauza

Chily Team


Zenei stílusAlternatív/Elektro
Chily Team

Kedves család!
2013-ban alakultunk, amikor pár barát ötlete alapján egy kis erdőbeli részt kialakítottunk magunknak, dekorációkat készítettünk, zenélgettünk, jól éreztük magunkat, 1 év utána az alap ötlet kinőtte magát ily módon nyitni akartunk egy nagyobb közösség felé, hogy csatlakozzanak hozzánk, segítsük egymást. Az elején leginkább közeli barátokkal, ismerős helyeken próbálkoztunk, de hamar beláttuk, hogy ha nem tudatjuk minél szélesebb körbe, hogy mibe is szeretnénk belevonni az embereket, akkor csak egy hosszabb folyamatot követve tudunk nagyobb családias közösséget formálni. Munkásságunkat látván sok csapattal, közösséggel kooperáltunk, rengetegen felfigyeltek ránk, nagyon sok segítséget és lehetőséget kaptunk és adtunk!
Annak ellenére, hogy időnként nem minden megy zökkenőmentesen, a mai napig nagy lelkesedéssel gyarapítjuk a családot.
2014-ben egy jól ismert budapesti helyszínen, a Lámpásban elkezdtük a Psylamp sorozatot, ahol a chillout zene kedvelői újra élvezhették a rég elveszettnek hitt hangulatot, mivel ez időben rajtunk kívül más ritkán csinált olyan eseményt, ahol ez a zenei műfaj került volna a középpontba. Talán itt ismertek meg az emberek minket, mivel rengeteg pozitív visszajelzést kaptunk.
Látván munkásságunkat, sok Goa zenei stílusú partira is felkértek minket egy chill színpad létrehozására, ahol a magukat kitáncolt emberek tudnak egy kicsit lazítani, lassabb tempóra táncolni. Ezek az események sokat jelentettek a számunkra, mivel láthattuk, hogy más szervezőcsapatok is nyitottak arra, hogy közösen alkossunk egy jobbat az elképzeltnél, színesebbé téve egymás rendezvényeit.
Az idők során beszereztünk egy saját színpad hangtechnikát, ami elengedhetetlen ahhoz, hogy csapatunk önerőből hozzon létre beltéri/kültéri rendezvényeket.
Terveink a jövőre nézve sem mások, mint amik eddig voltak: Közösen létrehozni olyan eseményeket, ahol a vendégeink nyugodt zene környezetében tud úgy lazítani, akár egy baráti társaságba és a legfontosabb, hogy jól érezzék magukat az emberek!
,,Kedvesnek lenni menő"


Hírek és rajongók
https://www.facebook.com/chily.team/
 
  Amennyiben szeretnéd adminisztrálni ezt a tételt kattints ide.
 

Szólj hozzá!


Azahriah, Halott Pénz, Beton.Hofi, Dzsúdló és mások már biztosan STRANDolnak

Azahriah, Halott Pénz, Beton.Hofi, Dzsúdló és mások...

Ha kicsit sűrítünk az időn, akkor azt mondhatjuk, hogy a Mikulás idén nemcsak csomagot/virgácsot (kinek érdemei szerint), hanem komoly bejelentést...
 
Koncert naptár
Töltsd fel az oldalrakoncerted, helyszíned, zenekarod

Beth Hart és a Pink Martini idén tuti eljönnek – teljes a VeszprémFest 2026-os programja

Tavaly a VeszprémFest közönsége két várva várt fellépőt is nélkülözni kényszerült: Beth Hart és a Pink Martini egyaránt lemondta koncertjét, komoly kihívás elé állítva a szervezőket. 2026 azonban kárpótol mindenkit: mindkét előadó ott lesz a fesztiválon, csakúgy, mint Juanes és a Kraftwerk.

Brian Hugh Warner, azaz Marilyn Manson kilenc év után visszatér Budapestre

A botrányokra és ikonikus vizuális világra épülő előadó legutóbb 2017-ben adott teltházas koncertet a Budapest Parkban, és akkor még senki sem gondolta, hogy közel egy évtizedig kell várni az újabb találkozásra. Most azonban visszatér: 2026. július 22-én ismét a Park színpadán áll majd.

A közönség nem tud élni a Demjén-musical nélkül

Valami egészen szokatlan történik az Erkel Színház körül: a jegypénztár előtt kígyózó sorok, több tízezer online vásárló néhány perc alatt, és olyan rendszerterhelés, amelyet korábban csak sportdöntők vagy világsztárok stadionturnéi okoztak. Mindez egy februárban induló musicalért, amely a Demjén Ferenc dalaira épülő...

Yamazaki, a véerfarkas – a különleges produkció háttere

Yamazaki, vagyis a VR-farkaskarakterrel fellépő Rakovics Benedek a hétvégén mutatja meg először a szélesebb magyar közönségnek különleges, japán ihletésű vizuális világát és modern pophangzását. A virtuális térből induló projekt már nemzetközi figyelmet is kapott, most következik a hazai megmérettetés.
Új koncertek