Colosseum

Dick Heckstall-Smith szaxofon;

Jon Hiseman dob;

James Litherland gitár, ének;

Tony Reeves basszusgitár.

Az angol jazzrock, vagy divatosabb szóval élve fúziós rock eme igen jelentős képviselőit, akik jóformán iskolát teremtettek, méltatlanul szorították háttérbe és ítélték feledésre, azok akik a zenei divatot diktálják. Pedig a zenéjük messzemenően arra predesztinálta őket, hogy az idők végezetéig a kifinomult hallgatóság kedvencei legyenek. És azok is, kedvencek, sokszorosan meghallgatott lemezeik minden alkalommal valódi élvezetet nyújtanak, a jazz, a rock és blues kedvelőinek még akkor is ha ezek egyre kevesebben vannak.
A banda előtörténete a hatvanas évek elejére nyúlik vissza. Az alapító tagok közül hárman (Hiseman, Reeves, Greenslade) együtt játszottak londoni ifjusági klubokban, késöbb azonban útjaik szétváltak. Hiseman jazzdobosként számos társulatnál megfordult. Így került Graham Bond együttesébe, és ott ismerkedett meg Dick Heckstall-Smith-szel, aki már akkor is elismert zenész volt, többek között Alexis Kornerrel is játszott. 1968-ban Hiseman, Heckstall-Smith és Reeves közreműködtek John Mayall Bare Wires című nagylemezének felvételein. A lemez elkészülte után a három zenész úgy döntött, hogy továbbra is együtt maradnak és közösen zenekart alapítanak. Így jött létre a Colosseum, amely az angol zenekarok közül elsőként tett kísérletet a jazz, a rock és a blues szintézisére. Ezt kezdettől fogva igen magas szinten sikerült megvalósítaniuk. A tagok zenei tapasztalatukat korábbi együtteseikből hozták magukkal, ahol mindhárom játékstílust módjuk volt kitanulni. A zenekar fennálása mindössze három évig tartott, de jelentősége, a rockműfaj egészére gyakorolt hatása messze túlnő ezen az időszakon. Lemezeik mérföldkövek a rock zenetörténetében. Első lemezük a Those Who Are About to Die Salute You (A halálba indulók köszöntenek), különleges zenei futamaival nyűgözte le a hallgatóságot és a kritikát egyaránt. Második korongjuk a Valentyne Suite epikus felépítésével és a tagok instrumentális csillogásával hengerelte le a közönséget. Ezen az albumon hallható Greenslade fergeteges improvizációja, amely teljesítmény egyből a legelismertebb billentyűsök közé emelte. Ugyancsak itt hallhatóak azok a számok (The Kettle, Elegy) amelyek a pszichidelikus hangzásvilág kiteljesedését eredményezik, és zenei megoldásait hosszú időn keresztül etalonként kezelik a követők. Az 1970-ben megjelent két korongon tovább szélesedik a Colosseum zenei palettája, érett és kiforott kompozíciók hallhatóak a lemezeken, melyek igazi csemegének számítanak zenei körökben. A sikerek és a szakma elismerése ellenére a zenekar tagjai lassan kezdenek elszéledni, és az 1971-es túrnét követően az együttes feloszlik. Rövideke három év, öt album és az úttörő szerep melyet a King Crimsonnal együtt játszottak a progresszív rock létrehozásában, így summázható a zenekar létének első korszaka.
A második korszak 1976-ban kezdődik amikor Hiseman új tagokkal létrehozza a Colosseum II nevü zenekart, és az eredeti zenei irányzatot folytatva három újabb lemezzel rukkolnak ki. Továbbra is jazz-rock alapokon nyugszik az együttes zenei világa, de a sound azért jelentős változáson esett át. Ez elsősorban a gitárjátéknak vagyis Gary Moore -nak köszönhető, aki erőteljes szolóival meghatározó egyéniségévé válik a zenekarnak. Természetesen nem elhanyagolható Don Airey billentyűs sajátos, össze nem téveszthető játéka sem, amely egyedi stilisztikai jegyekkel ruházza fel az együttest. Az 1976-os Strange New Flash, valamint a 77-ben megjelent Electric Savage, és War Dance elsősorban jazz kedvelői körében tette népszerűvé a zenekart. Ezeken a korongokon főleg instrumentális számok hallhatóak, melyek összetett hangzásvilágukkal és meglepő dallamíveléseikkel kápráztatják el a hallgatókat. De a sikerek ellenére, a Colosseum II éppoly rövid életünek bizonyult mint elődje.
A harmadik korszak 1994-ben kezdődött, amikor a banda egy Kölnben rendezett nagyszabású koncertre ismét összeállt. Bár egyéni karrierjét egyikük sem adta fel, de ezt követően több kevesebb rendszerességgel összeállnak és a koncertek mellett új albumokat is létrehoznak. A régi-új Colosseum albumai (Breads & Circuses, Tomorrow's Blues, Nightriding) nagyszerű korongok, melyen kiforrott zenészek csodálatos összjátékában gyönyörködhetünk, remélhetőleg még sokáig.