A világ legdrágább gitárja turnéra indul – de senki sem fogja megszólaltatni

2026/01/08  ·   Zenei hír   ·  koncert.hu

2026-tól nemzetközi turnéra indul a világ eddigi legdrágábban eladott hangszere: Kurt Cobain legendás Martin D-18E gitárja, amelyen a Nirvana frontembere az MTV Unplugged ikonikus felvételén játszott. A híres koncertet New Yorkban vették fel 1993-ban, egy évvel később pedig hanghordozón is eljutott a rajongókhoz.

A világ legdrágább gitárja turnéra indul

Kurt Cobain, a Nirvana dalszerző-énekese nem technikai bravúrokkal vagy látványos hangszeres tudással írta át a játékszabályokat, hanem azzal, hogy a bizonytalanságot, a törékenységet és a ki nem mondott feszültségeket emelte be a zenei fősodorba.

Cobainhez számos hangszer kötődött, de egy közülük különleges státuszt kapott: az a Martin D-18E, amelyen a Nirvana 1993-as MTV Unplugged-fellépésén játszott.

Ez az immáron legendássá vált este nem a zajról és az indulatokról szólt, hanem egy visszafogottabb, szinte lecsupaszított előadóról. A nyilvános felvétel Cobain egyik utolsó nagy nyilvánosság előtt történt megszólalása volt, a gitár pedig végérvényesen összeforrt a rocktörténet egyik legintimebb pillanatával. Ebben az akusztikus, sűrű levegőjű térben, megérthettünk valamit abból is, miért volt a Nirvana unplugged koncertje Kurt Cobain utolsó igazi önarcképe: zaj nélkül, póz nélkül – egészen közel.

A hangszeraukciók történetében már jóval Kurt Cobain gitárja előtt is voltak emlékezetes pillanatok. Eric Clapton „Blackie” Stratocastere – az a saját kezűleg összeállított hangszer, amely évtizedeken át kísérte a pályáját – 2004-ben közel egymillió dollárért kelt el, és akkor rekordnak számított. Jimi Hendrix woodstocki Stratocastere, amelyen 1969-ben eljátszotta a The Star-Spangled Banner legendás, torzított verzióját, sosem került nyílt árverésre, de szakértők nagyjából kétmillió dollárra becsülik az értékét. John Lennon korai Gibson J-160E gitárja viszont már a 2010-es évek aukciós piacán talált gazdára: 2015-ben 2,41 millió dollárért ütötték le, megerősítve, hogy a Beatles-korszak tárgyi emlékei is messze túlmutatnak a hangszer kategóriáján, és inkább kulturális ereklyeként működnek.

Cobain 1994-es halála után a hangszer magántulajdonban maradt: előbb lánya, Frances Bean Cobain örökölte, majd egy válási megállapodás részeként 2018-ban új tulajdonoshoz került. 2020 júniusában a gitárt aukcióra bocsájtották a Julien’s Auctionsnél, ahol 6 010 000 dollárért (2,19 milliárd forint) kelt el – ezzel minden idők legdrágábban eladott gitárja lett.

A hangszerért kifizetett pénz azt tükrözte, hogy már nem pusztán relikvia volt, hanem a Nirvana-korszak egyik legfontosabb tárgyi lenyomata. Éppen ezért azt gondolnád, hogy aki ekkora összeget szánt a hangszerre, az vitrint gyártat neki és a háza közepére helyezi azt.

A vevő, Peter Freedman, az ausztrál RØDE Microphones alapítója azonban nem trófeaként tekintett rá. Freedman, aki régóta aktív támogatója a zenei oktatásnak, 2025 végén bejelentette: a gitárt a londoni Royal College of Music gyűjteményének adományozza, édesapja emlékére. (Henry Freedman – aki mérnökként és audiotechnikai szakemberként indította a Freedman Electronicset – adta át a családi vállalkozást fiának, aki később a RØDE Microphonest világszinten ismert márkává tette.)

Az adományozással a hangszer új szerepet kapott.

A Royal College of Music, amely London egyik legpatinásabb zenei felsőoktatási intézménye: világszerte elismert konzervatórium, amely klasszikus és kortárs zenei képzéssel, kutatással és jelentős hangszer-, illetve zenetörténeti gyűjteménnyel is foglalkozik –korábban már nagy érdeklődés mellett mutatta be a Kurt Cobain: Unplugged című kiállítást, amely több mint 15 ezer látogatót vonzott. A tárlat egymás mellett állította ki a legendás gitárt és azt a olívazöld mohair pulóvert, amelyet a felvételen viselt. Ez volt az első alkalom, hogy Európában együtt mutatták be e két, a rocktörténet egyik legmeghatározóbb akusztikus koncertjéhez kötődő tárgyat.

Az intézmény most azt közölte, hogy 2026-tól nemzetközi vándorkiállítás indul, amelynek központi darabja Cobain Martin D-18E gitárja lesz, így a hangszer világszerte közönség elé kerülhet.

Több mint harminc év telt el az MTV Unplugged felvétele és Cobain halála óta. A Nirvana zenéje tovább él, a hozzá kötődő tárgyak pedig új jelentést kapnak. A világ legdrágább gitárja most turnéra indul – de nem koncerteken fog szerepelni, hanem múzeumokban lesz látható, ahol egy korszak történetét meséli tovább anélkül, hogy a húrokba csapna bárki is...

>>>>>>>>>>>>>>>>>>>>>>>>>>

Vajon mit szólnak a halála után kialakult Cobain-kultuszhoz a Nirvana túlélő tagjai?

A Nirvana hivatalos „magja” végig a Cobain-Novoselic páros volt; Grohl később csatlakozott, Pat Smear pedig turnézenészként került be a zenekar utolsó évében. A Nirvana élő tagjai soha nem fogalmaztak meg egységes, „hivatalos” álláspontot a Cobain-kultuszról – és ez önmagában is beszédes. Dave Grohl következetesen kerüli Kurt Cobain halálának romantizálását, és hangsúlyozza: számára Kurt elsősorban barát volt, nem ikon. Krist Novoselic többször jelezte fenntartásait a Cobain-név politikai vagy ideológiai kisajátításával kapcsolatban, miközben elfogadja, hogy a rajongók számára Cobain jelentése túlmutat a zenén. Pat Smear ritkán nyilatkozik a témáról, és amikor mégis, kizárólag zenei kontextusban teszi. A közös nevező a hallgatás és a távolságtartás: nem menedzselik a kultuszt, de nem is akadályozzák, inkább hagyják, hogy a zene és a hozzá kapcsolódó tárgyak – mint az MTV Unplugged gitár – maguk beszéljenek.

 

Búcsú a grunge szentélyétől: 14 év után bezár a Nirvana-kiállítás Seattle-ben


MTV: A korszak, amely tényleg kinyírta a rádiót

 

Kéz- és lábtörést! Pat Smear kerti balesete árnyékában tér vissza a Foo Fighters

 

27 évesen megállt idő


Kurt Cobain, Nirvana, MTV Unplugged, Martin D-18E, Royal College of Music

 

 

Szólj hozzá!


Nosztalgia és nemes ügy: punkzenészek a macskamenhelyért

Nosztalgia és nemes ügy: punkzenészek a macskamenhelyért

Március 7-én ismét megrendezik a Retro PUNK Bulit a Dürer Kertben, ahol az ezredforduló előtti hazai punk aranykor meghatározó zenekarai lépnek...
 
Koncert naptár
Töltsd fel az oldalrakoncerted, helyszíned, zenekarod

A világ legdrágább gitárja turnéra indul – de senki sem fogja megszólaltatni

2026-tól nemzetközi turnéra indul a világ eddigi legdrágábban eladott hangszere: Kurt Cobain legendás Martin D-18E gitárja, amelyen a Nirvana frontembere az MTV Unplugged ikonikus felvételén játszott. A híres koncertet New Yorkban vették fel 1993-ban, egy évvel később pedig hanghordozón is eljutott a rajongókhoz.

Summer Hell 2026 – amikor a Barba Negrában felizzik a nyári pokol

Ha nyár, akkor kánikula, fesztiválok – és egy este, amikor a Barba Negra környékén konkrétan megnyílik a föld: 2026. július 25-én In Flames, Napalm Death, Bleed From Within, Unearth és Employed To Serve sorakozik fel a Summer Hell aktuális felvonásán. A svéd In Flames épp Európa-szerte nyomja majd eddigi legnagyobb szabású nyári...

Organikus elektronika mélymerülés: második lemezzel jelentkezik a Palo Canto

A hazai organikus elektronika színtér elismert szereplője, a Palo Canto különleges live session videóval és második nagylemezével indítja az évet. A sűrű, nemzetközi fesztiválokat is felölelő nyár után február 27-én a Turbinában mutatják be az új dalokat.

Országos zenei összefogás februártól március közepéig

Több mint 40 helyszínen, közel 90 zenei produkcióval várja a közönséget az Együtt a zenében ingyenes koncertsorozata február 13. és március 13. között. A fellépők között a hazai zenei élet meghatározó alakjai és feltörekvő előadók egyaránt szerepelnek.
Új koncertek