Cozombolis


Zenei stílusNem ismert
Cozombolis
1996 óta foglalkozik zenével, leginkább a gitár és az ének az ő világa. Beceneve KOZI, ami a Cozombolis nevéből származik. Szolnokon, ahol jelenleg is él, így ismerik.

Zenei pályafutása 2003 nyarán indult, amikor elkezdett komolyabban foglalkozni a saját dalaival. Az alapokat otthon rakja össze, majd erre jön az ének, és az élő hangszerek - gitár vagy a trombita. Először csak ketten, Tóth Laci barátjával kezdték összeállni az anyagot, majd szerveztek maguk köré egy teljes zenekart. 2004 tavaszára már 12 dal volt készen.

Szőke András filmet forgatott Szolnokon, elsétált a helyszínre, és ott a producerrel is találkozott. A producer hallotta már a zenéjüket, kért is demót meghallgatásra. Az együttműködés összejött, a Zsiguli című film betétdala egy még nem rögzített szerzemény lett, melyet először egy szál gitárral adott elő a producernek.

2006-ra lett kész egy teljes lemezanyag, ami 2006 őszén megjelenik. A zenekar 6 főből áll, a tagok tapasztalt zenészek.

Az album első kislemeze 2006 júliusában jelent meg, Valami most kezdődik el címmel, debütáló nagylemezét pedig 2007 februárjában jelentette meg a Universal Music Hungary.

Ezt megelőzően Kozi egyébként basszusgitározott ska/punk csapatban (NCW), gitározott stoner-hc-rockot (Tenkes Kapitánya), szintizett indusztriális metalt (Rémkoppantók) - és találkozhattunk vele még számtalan szolnoki formációban. (sőt egy még az Ossian zenekart is szállította egy kék csíkos Barkasszal egy télen át)

Érdekes infó lehet még, hogy 2006 - ban, még az első lemez megjelenése előtt résztvevője volt a Reggae Rodeo 2006 elnevezésű reggae - ska turnénak : a fellépők hat napon át minden este koncertet adtak a Balaton különböző településein Almáditól Fonyódon át Fűzfőig.

Kozi maga írja a dalszövegeket és a zenét is, illetve állandó, barátaiból álló zenekarával járja az országot. 2007- ben léptek a nyilvánosság elé és még ebbnen az évben több mint száz fellépést sikerült felmutatni : rockfesztiváloktól különböző városi rendezvényeken át gólyatáborokig rengeteg helyen megfordult a csapat.

Zenéje mediterrán hatásokat tükröző dallamos pop-reggae-rock, szövegei pedig igen sajátosak: szinte minden dala pozitív életérzést sugároz.

A második Cozombolis album 2008 őszén jelent meg. A lemezelőzetes maxi, és videoklip áprilisban készült el, a "Fülig ér a száj" dalra. 2008-ban beszállta a bandába Heller Péter dobos (Heller Tamás színművész fia).

  Amennyiben szeretnéd adminisztrálni ezt a tételt kattints ide.
 

Szólj hozzá!


Együtt a bagázs: Parno Graszt és Ham Ko Ham a Zene Házában

Együtt a bagázs: Parno Graszt és Ham Ko Ham a Zene...

A roma zene mindig többről szólt puszta szórakoztatásnál. Közösségről, túlélésről, családról, identitásról – és arról az ösztönös...
 
Koncert naptár
Töltsd fel az oldalrakoncerted, helyszíned, zenekarod

Summer Hell 2026 – amikor a Barba Negrában felizzik a nyári pokol

Ha nyár, akkor kánikula, fesztiválok – és egy este, amikor a Barba Negra környékén konkrétan megnyílik a föld: 2026. július 25-én In Flames, Napalm Death, Bleed From Within, Unearth és Employed To Serve sorakozik fel a Summer Hell aktuális felvonásán. A svéd In Flames épp Európa-szerte nyomja majd eddigi legnagyobb szabású nyári...

Visszatérés a tett helyszínére: duplán ünnepli meg a jubileumát a 45 éves Solaris

Kevés olyan zenekar létezik Magyarországon, amely immár 45 éve töretlenül alkot és arat sikereket hazai és nemzetközi színtéren egyaránt. A Magyar Örökség Díjjal kitüntetett Solaris ezt a páratlan jubileumot ünnepli majd meg 2026.március 21-én és 22-én a Várkert Bazárban.

Filmzenék latinos köntösben: nyáresti koncert a MomKult szabadtéri színpadán

Az elmúlt években az MVM Classic&Club szabadtéri nyárindító koncertjei biztos pontjai lettek a szezon elejének: könnyedebb hangulat, lazább közeg, és olyan produkciók, amelyek nem ragaszkodnak mereven a műfaji határokhoz. Idén június 10-én a swing, a latin zene és a musical találkozik a MOMkult szabadtéri színpadán.

Talán rumba...?

Mi ez a tánc, fiatalok? címmel könyv jelent meg Novai Gábor dalszerző, basszusgitáros, producer életéről. A Generál, a Hungaria és a Dolly Roll egykori tagjának pályafutását számos beszélgetésen keresztül Radnai Péter újságíró mutatja be.
Új koncertek