Csepregi-Rátonyi duó


Zenei stílusJazz/Blues
Csepregi-Rátonyi duó
Csepregi Gyula Szaxofonművész (1958)
 
 
A magyar zenei társadalom megítélése szerint ő Magyarország "vezető szaxofonosa". Nevével közel ötszáz hazai kiadványon találkozhatunk, szinte nincs olyan neves hazai előadó, akinek felvételén nem szerepel vendég szólistaként.
 
A Liszt Ferenc Zeneművészeti Egyetem volt tanáraként, közel húsz éves tanári működésének következtében a ma hallható, s szintén hírnevet szerzett fiatalabb szaxofonos nemzedék számos jeles képviselője az ő tanítványaként kezdte pályáját.
pl. a ma oly népszerű St. Martin is.
 
Emellett a Magyar Rádió volt tánczenekarának, a jelenleg önállóan működő Stúdió 11 zenekarnak is szólistája szintén több,mint húsz éve, ill. néhány éve már művészeti vezetője is.
 

Az ötszörös Emerton díjas, kétszeres Nívódíjas művész többször részesült nemzetközi elismerésben is, úgymint a Hágai Fesztivál különdíja vagy a Finn Rádió Nívó díja, illetve a Norvégiában megrendezett EBU Fesztivál "Kiemelkedő szólista" díja. Évekig volt tagja egy nemzetközi "All Stars" mzenekarnak, amelyben világhírű partnerei a neves Mike Stern gitáros, a híres Spyro Gyra zenekarból ismert Dave Samuels vibrafonos, a többszörös Grammy-díjas Yellow Jackets zenekar alapítója, Russel Ferrante zongorista és a legendás Weather Report együttes dobosa, Alex Acuna voltak. Twin Lines Project néven adtak koncerteket világszerte.

 

Rátonyi Róbert

Rátonyi Róbert az egyik legjelentősebb hazai jazz zongoraművész, hangszerelő, zeneszerző. 

1975 óta szinte valamennyi élvonalbeli jazz muzsikussal játszott, emellet az egyik legfoglalkoztatottabb stúdió zenész, számtalan tv-, film-, színház- és jazz-zenét komponált, hangszerelt (ebből több mint 160 televíziós produkció). 

Koncertezett ill. dolgozott olyan külföldi muzsikusokkal, mint Lee Harper, Chieli Minucci, Gerald Veasley, Angelika Milster, Ann Malcolm, Marcel Azzola, Charles Fox, Armando Trovajoli. 

Együttesek:Dimenzió, Slang, Things, Joy, Jazz GT, Cs.Hip Bop. 1991-ben meghívást kap Gadó Gáborral a Pori Jazz Fesztiválra. Számos nagysikerű show, gála és fesztivál zenei vezetője. Édesapja Rátonyi Róbert One Man Showjával világszerte turnézott. 

Több nemzetközi produkció ill. színházi előadásra kapott meghívást ( Teatre Principal / Palma del Mallorca, Theater Auersperg / Bécs, Opera House / Graz, MS Europa Óceánjáró / Metropolen den Ostsee, Hotel Drei Konig és Hirzen Pavillon / Basel. Irt zenét a Győri Balett, a Theater Auersperg, a londoni Alternativ Hair Show produkcióinak. 

Tanított a Liszt Ferenc Zeneművészeti Főiskolán és 1997 óta az Erkel Ferenc Zeneiskolában. 

Jelenleg a Csepregi-Rátonyi Duo, a Rátonyi Trio és a Studio 11 zenekar zongoristája


Hírek és rajongók
http://www.youtube.com/watch?v=UvdYhit6Egw
 
  Amennyiben szeretnéd adminisztrálni ezt a tételt kattints ide.
 

Szólj hozzá!


Megjelent Lábas Viki első szóló EP-je – lassan mindenki megtalálja magát

Megjelent Lábas Viki első szóló EP-je – lassan...

A gyerekkor emlékei általában nem lineárisan maradnak meg bennünk. Inkább hangulatokként, szagokként, néhány félhomályos jelenetként: egy...
 
Koncert naptár
Töltsd fel az oldalrakoncerted, helyszíned, zenekarod

Summer Hell 2026 – amikor a Barba Negrában felizzik a nyári pokol

Ha nyár, akkor kánikula, fesztiválok – és egy este, amikor a Barba Negra környékén konkrétan megnyílik a föld: 2026. július 25-én In Flames, Napalm Death, Bleed From Within, Unearth és Employed To Serve sorakozik fel a Summer Hell aktuális felvonásán. A svéd In Flames épp Európa-szerte nyomja majd eddigi legnagyobb szabású nyári...

Visszatérés a tett helyszínére: duplán ünnepli meg a jubileumát a 45 éves Solaris

Kevés olyan zenekar létezik Magyarországon, amely immár 45 éve töretlenül alkot és arat sikereket hazai és nemzetközi színtéren egyaránt. A Magyar Örökség Díjjal kitüntetett Solaris ezt a páratlan jubileumot ünnepli majd meg 2026.március 21-én és 22-én a Várkert Bazárban.

ÖNKÉNTESSÉG: közösségépítés vagy ingyenmunka?

Európában ma már szinte elképzelhetetlen nagy fesztivál önkéntesek nélkül. A rendszer annyira általánossá vált, hogy sok helyen már nem is kiegészítő segítségként, hanem a működés alapvető részeként tekintenek rájuk. Kérdés, hogy ezt mások hogyan közelítik meg: közösségi részvételként vagy kulturálisan elfogadott,...

Együtt a bagázs: Parno Graszt és Ham Ko Ham a Zene Házában

A roma zene mindig többről szólt puszta szórakoztatásnál. Közösségről, túlélésről, családról, identitásról – és arról az ösztönös energiáról, amely egyszerre tud fájni és felszabadítani. A Magyar Zene Háza következő jótékonysági koncertje pontosan ilyen lesz: a Parno Graszt és a Ham Ko Ham közös estje a BAGázs...
Új koncertek