Daniel Speer Rézfúvós Quintett


Zenei stílusKlasszikus
Daniel Speer Rézfúvós Quintett
Az együttes 1990-ben alakult.

Tanulmányaikat valamennyien a Liszt Ferenc Zeneművészeti Főiskola Pécsi Tagozatán végezték. A zenekar repertoárja öt évszázad muzsikájából merít. Reneszánsz és barokk művekkel, klasszikus, romantikus valamint kortárs szerzők darabjaival koncerttermekben, templomokban, kastélyokban szerepelnek. A számos sikeres hazai hangverseny mellett többször turnéztak Ausztriában és Németországban . A Daniel Speer Brass szép sikereket ért el Szófiában, Berlinben, Párizsban, Bukarestben, valamint Stuttgartban, két ízben is.

A Magyar Rádió és a Magyar Televízió is készített velük felvételeket. Az együttes a nyilvános hangversenyek mellett gyakran játszik diákoknak. Ezek a hangszerbemutatóval kidolgozott házi hangversenyek, a gyerekek zenei nevelését segítik elő játékos formában. A zenekar több ízben vett részt a Nemzeti Filharmónia „Ifjúsági bérlet" hangversenysorozatain.

Az együttes hangzását 1997 óta Péter Zoltán (dobok) játéka színesíti, aki érzékletesebbé teszi egyes komolyzenei darabok (pl. reneszánsz táncok), valamint a könnyedebb hangulatú zeneszámok ritmikai világát. A komolyzenei programokat jazzfeldolgozások, indulók, polkák, ragtime-ok, filmzenerészletek színesítik. A show produkciókban kuriózum a hangszeres játék közbeni mozgás.

Az „Operált operák" című műsor látványos jeleneteiben a jelmezek és a paródikus hangvétel együtt nevetteti meg a közönséget. Hasonlóan épül fel a „Jazz show" is. E műsorok nagyon kedveltek protokolláris rendezvényeken, így fogadásokon, kongresszusokon valamint partikon vagy bálokon. Szabadtéri fesztiválokon 2003. óta ifj. Katona Tamás ,2008 óta Pozsgai Tamás játszik - állandó vendégművészként a zenekarban. E sokoldalú  s rendkívül tehetséges  gitárossal  így megszólalhatnak a koncerteken blues, blues-rock, soul,pop, filmzene vagy western átiratok is. Ezt a sokszínű arculatot a megjelent kazetta és CD felvételek mutatják be. Az igényesség és a közönség szeretete jellemzi a Daniel Speer Brass muzsikáját

  Amennyiben szeretnéd adminisztrálni ezt a tételt kattints ide.
 

Szólj hozzá!


Megjelent Lábas Viki első szóló EP-je – lassan mindenki megtalálja magát

Megjelent Lábas Viki első szóló EP-je – lassan...

A gyerekkor emlékei általában nem lineárisan maradnak meg bennünk. Inkább hangulatokként, szagokként, néhány félhomályos jelenetként: egy...
 
Koncert naptár
Töltsd fel az oldalrakoncerted, helyszíned, zenekarod

Summer Hell 2026 – amikor a Barba Negrában felizzik a nyári pokol

Ha nyár, akkor kánikula, fesztiválok – és egy este, amikor a Barba Negra környékén konkrétan megnyílik a föld: 2026. július 25-én In Flames, Napalm Death, Bleed From Within, Unearth és Employed To Serve sorakozik fel a Summer Hell aktuális felvonásán. A svéd In Flames épp Európa-szerte nyomja majd eddigi legnagyobb szabású nyári...

Visszatérés a tett helyszínére: duplán ünnepli meg a jubileumát a 45 éves Solaris

Kevés olyan zenekar létezik Magyarországon, amely immár 45 éve töretlenül alkot és arat sikereket hazai és nemzetközi színtéren egyaránt. A Magyar Örökség Díjjal kitüntetett Solaris ezt a páratlan jubileumot ünnepli majd meg 2026.március 21-én és 22-én a Várkert Bazárban.

ÖNKÉNTESSÉG: közösségépítés vagy ingyenmunka?

Európában ma már szinte elképzelhetetlen nagy fesztivál önkéntesek nélkül. A rendszer annyira általánossá vált, hogy sok helyen már nem is kiegészítő segítségként, hanem a működés alapvető részeként tekintenek rájuk. Kérdés, hogy ezt mások hogyan közelítik meg: közösségi részvételként vagy kulturálisan elfogadott,...

Együtt a bagázs: Parno Graszt és Ham Ko Ham a Zene Házában

A roma zene mindig többről szólt puszta szórakoztatásnál. Közösségről, túlélésről, családról, identitásról – és arról az ösztönös energiáról, amely egyszerre tud fájni és felszabadítani. A Magyar Zene Háza következő jótékonysági koncertje pontosan ilyen lesz: a Parno Graszt és a Ham Ko Ham közös estje a BAGázs...
Új koncertek