Menopauza

Ducza Nóra


Zenei stílusKlasszikus
Ducza Nóra

Budapesten születtem. Hat évesen kezdtem zongorázni, valamint kórusban énekelni ifj. Sapszon Ferenc és Jezsovics Sarolta irányításával. Magánének tanulmányaimat gimnáziumi énektanárom, G. Horváth József javaslatára kezdtem meg, Lengyel Ildikó tanítványaként. Az ő hatására döntöttem az énekesi pálya mellett és váltottam középiskolát (a biológia-latin szakot énekre cserélve). Így tértem vissza ifj. Sapszon Ferenc „szárnyai alá", és az érettségit a Kodály Zoltán Magyar Kórusiskolában szereztem meg. Ezután Bende Zsolt magántanítványaként tanultam tovább.

1998-ban nyertem felvételt a Bartók Béla Zeneművészeti Konzervatórium magánének szakára, Kovács Brigitta osztályába.

2000-2004-ig a Liszt Ferenc Zeneművészeti Egyetem Budapesti Tanárképző Intézetének növendéke voltam, Forrai Zsuzsanna tanítványaként. Itt ismertem meg korrepetítoromat, Alter Katalint, akivel mind a mai napig együtt dolgozom, és akinek eddigi pályámon a legtöbbet köszönhetem. Az ő segítségével ismerhettem meg Oberfrank Géza tanár urat, akitől nagyon sokat tanulhattam a zenéről, szerepekről, általában a zenés színházról.

2004-2006-ig az Új Színház Stúdiójában, Nagy Zoltán osztályában tanultam színészmesterséget, beszédtechnikát és színpadi mozgást. Olyan nagyszerű színművészektől, koreográfusoktól és tanároktól kaptam képzést, mint Gosztonyi János, Nagy Mari, Galkó Balázs, Szabados Zsuzsa, Nemessányi Éva, Jászberényi Éva, Katona Gábor, Teibler Tamás.

2006-ban, sikeres vizsgákat követően megkaptam a „Színész 2" oklevelet.

Időközben 2005-től magánének tanulmányaimat is folytattam, a Szegedi Tudományegyetem Zeneművészeti Karán, Temesi Mária növendékeként. Diploma után felvételt nyertem a müncheni Richard Strauss Konzervatóriumba, ahol posztgraduális képzésen vettem részt Laki Krisztina tanítványaként opera szakon, valamint Donald Sulzen „dal-osztályában".

A következő művészek mesterkurzusain vettem részt:

Walter C. Moore, Claus Ocker, Irena Baar, Jeanne Henny, Vashegyi György, Leopold Spitzer, Hamari Júlia, Jevgenyij Nyesztyerenko, Sass Sylvia, Csengery Adrienne, Nádor Magda, Marton Éva, Ionel Pantea, Laki Krisztina, Nikolaus Hillebrant, Donald Sulzen.

Számos verseny döntőse, illetve helyezettje voltam, és több ösztöndíjat is elnyertem az évek során.

Ezek közül a jelentősebbek:

2007: II. Nemzetközi Oratóriumverseny: Kodály Zoltán Különdíj

2006-2007: A Rotary Club Sopron-Pannónia művészeti ösztöndíja

2004: Simándy József Énekverseny: 2. helyezés

2003: Gyurkovics Mária Emlékverseny: 3. helyezés, valamint a bécsi Collegium Hungaricum különdíja

2003: „Magyar dalért" Énekverseny, Budapest: 2. helyezés

2002: Sidney Leon Ösztöndíj, London

2007. szeptember 18-án debütáltam a Magyar Állami Operaházban, W. A. Mozart „Le nozze di Figaro" c. operájában, Barbarina szerepében.

  Amennyiben szeretnéd adminisztrálni ezt a tételt kattints ide.
 

Szólj hozzá!


 Radics Béla 80 – emlékkoncert

Radics Béla 80 – emlékkoncert

Február 7-én koncertre várják a rock- és gitárzenék kedvelőit Kós Károly Művelődési Ház és Könyvtár színpadára. Itt rendezik meg a Radics...
 
Koncert naptár
Töltsd fel az oldalrakoncerted, helyszíned, zenekarod

A világ legdrágább gitárja turnéra indul – de senki sem fogja megszólaltatni

2026-tól nemzetközi turnéra indul a világ eddigi legdrágábban eladott hangszere: Kurt Cobain legendás Martin D-18E gitárja, amelyen a Nirvana frontembere az MTV Unplugged ikonikus felvételén játszott. A híres koncertet New Yorkban vették fel 1993-ban, egy évvel később pedig hanghordozón is eljutott a rajongókhoz.

Brian Hugh Warner, azaz Marilyn Manson kilenc év után visszatér Budapestre

A botrányokra és ikonikus vizuális világra épülő előadó legutóbb 2017-ben adott teltházas koncertet a Budapest Parkban, és akkor még senki sem gondolta, hogy közel egy évtizedig kell várni az újabb találkozásra. Most azonban visszatér: 2026. július 22-én ismét a Park színpadán áll majd.

Sound of 2026: Skye Newman

A BBC Radio 1 idén Skye Newmant választotta a Sound of 2026 győztesének, ami a brit közszolgálati rádiónál az év legígéretesebb új "hangját" jelenti.

35. Művészetek Völgye Kispál és a Borzzal, Gesztivel és Budapest Bárral

Új időpontban, 2026. július 24. és augusztus 2. között, immáron 35. alkalommal rendezik meg a Művészetek Völgyét Kapolcson, Taliándörögdön és Vigántpetenden. A jubileumi év programja már most körvonalazódik: visszatérő legendás helyszínek, ismert nevek és új fellépők rajzolják ki az évfordulós képet.
Új koncertek