Eastern Boundary Quartet


Eastern Boundary Quartet

ebqA new york-i avantgarde zene jelentős párosának találkozása a közép - kelet – európai lüktetéssel, a hazai etno-jazz műfaj két erőteljes egyéniségével. Koncertjeiken saját szerzeményeiket hallhatjuk szabad rögtönzésekkel társítva, zenei gondolatok határokon átívelő párbeszédét, az improvizáció egybekovácsoló erejével.

A formáció tagjai 2007 májusában Budapesten a Nyitott Műhelyben játszottak először együtt. Az egymásra találás friss élményének izgalmas zenei lenyomatát örökítette meg az akkor rögzített koncertlemez, a "Keleti Határszél / Eastern Boundary", amely még abban az évben megjelent.
"Icicles" című következő albumuk, a tengerentúlon és Európában egyaránt jelentős pozitív kritikai visszhangot kiváltva 2010-ben került piacra a berlini Konnex Records gondozásában.

Az együttes tagjai az improvizáció legnagyobb mesterei, produkciójuk ereje, zenei mondanivalója élőben tud igazán kiteljesedni. Számos magyarországi és szlovákiai fellépést követően 2009 tavaszán az USA keleti partján turnéztak hatalmas sikerrel, 2011 őszén pedig Németország, Belgium és Hollandia nagy múltú jazz helyszíneit hódították meg.

Tagok:

Borbély Mihály - szaxofonok,, tárogató, klarinét, furulyák
Michael Jefry Stevens - zongora
Joe Fonda - bőgő
Bágyi Balázs - dob

  Amennyiben szeretnéd adminisztrálni ezt a tételt kattints ide.
 

Szólj hozzá!


Városszerte szétszórt felfedezés: visszatér a Tavaszi fesztivál!

Városszerte szétszórt felfedezés: visszatér a...

Egy év kényszerszünet után nemcsak visszatér, hanem új fókuszt is kap a Budapesti Tavaszi Fesztivál: a 45. kiadás nem egyszerűen programokat...
 
Koncert naptár
Töltsd fel az oldalrakoncerted, helyszíned, zenekarod

A világ legdrágább gitárja turnéra indul – de senki sem fogja megszólaltatni

2026-tól nemzetközi turnéra indul a világ eddigi legdrágábban eladott hangszere: Kurt Cobain legendás Martin D-18E gitárja, amelyen a Nirvana frontembere az MTV Unplugged ikonikus felvételén játszott. A híres koncertet New Yorkban vették fel 1993-ban, egy évvel később pedig hanghordozón is eljutott a rajongókhoz.

Summer Hell 2026 – amikor a Barba Negrában felizzik a nyári pokol

Ha nyár, akkor kánikula, fesztiválok – és egy este, amikor a Barba Negra környékén konkrétan megnyílik a föld: 2026. július 25-én In Flames, Napalm Death, Bleed From Within, Unearth és Employed To Serve sorakozik fel a Summer Hell aktuális felvonásán. A svéd In Flames épp Európa-szerte nyomja majd eddigi legnagyobb szabású nyári...

A Barba Negrában is tarol a latin pop: Alvaro Soler begurul Budapestre

Van valami furcsa állandóság abban, hogy a latin pop időről időre „új hullámként” tér vissza – miközben valójában sosem tűnik el: a 2020-as évek közepén megint ott tartunk, hogy ez a világzenei gyökerekből táplálkozó, mégis globálisan működő műfaj a mainstream egyik legstabilabb pillére lett.

Nem mindenkinek tetszett, amikor a Duran Duran köszönetet mondott

Egy feldolgozáslemez mindig rizikós vállalás, de a Duran Duran esetében ennek különösen nagy volt a tétje, mert a zenekar csak néhány évvel korábban tért vissza a csúcs közelébe. 1995-ben viszont mások dalaihoz nyúltak, ráadásul nem egy jól körülhatárolható korszakból, hanem egymástól teljesen távoli zenei világokból.
Új koncertek