Emberek Zenekar


HonlapNem ismert
Zenei stílusPop/Rock
Emberek Zenekar
1995 nyarán Erdélyi László, Miller Zoltán és Berkes Gábor megalakította az Emberek zenekart. A 90-es évek zenei divatjától eltérően a letisztult, akusztikus hangzású, élő hangszerekre épülő irányt választották.

1995 novemberében jelent meg első nagylemezük Száz út címmel. Az első klip a címadó dalból készült, majd jött a Mama, amely igazán ismertté és sikeressé tette őket. később a Nem szólnak a húrok című dal is rendszeresen szerepelt a különböző rádiókban.
1996 nyarán a Juventus Rádió olimpiai cd-jére írtak egy új nótát, mely szintén sláger lett (a Ha varázsló lennék felkerült a második nagylemezre is).

1996 karácsonyakor a Gyertyafény című kislemezzel lepték meg rajongóikat. Az első album (Száz út) '96 őszére aranylemez lett.
1997 áprilisában jelent meg a Tábortűz címet viselő második nagylemez. (A zenekar némi változáson ment át, Erdélyi László kivált a csapatból.) A lemezről címadó dal és az Egy nap a világ nagy sláger lett, az album húszezer példányban kelt el.
1998 júniusában Miller Zoltán hazatért Németországból, ezután felgyorsultak az események a zenekar háza táján, TV és újságriportok követték egymást, és újra vállalták a fellépéseket is.

1998 novemberében jelent meg a harmadik nagylemez, a Forog a Föld.

2005 őszén (szeptember 9.-10.) a Madách Színház színpadán két koncert erejéig újra összeállt a zenekar a 10 éves jubileumuk alkalmából.
  Amennyiben szeretnéd adminisztrálni ezt a tételt kattints ide.
 

Szólj hozzá!


Megjelent Lábas Viki első szóló EP-je – lassan mindenki megtalálja magát

Megjelent Lábas Viki első szóló EP-je – lassan...

A gyerekkor emlékei általában nem lineárisan maradnak meg bennünk. Inkább hangulatokként, szagokként, néhány félhomályos jelenetként: egy...
 
Koncert naptár
Töltsd fel az oldalrakoncerted, helyszíned, zenekarod

Summer Hell 2026 – amikor a Barba Negrában felizzik a nyári pokol

Ha nyár, akkor kánikula, fesztiválok – és egy este, amikor a Barba Negra környékén konkrétan megnyílik a föld: 2026. július 25-én In Flames, Napalm Death, Bleed From Within, Unearth és Employed To Serve sorakozik fel a Summer Hell aktuális felvonásán. A svéd In Flames épp Európa-szerte nyomja majd eddigi legnagyobb szabású nyári...

Visszatérés a tett helyszínére: duplán ünnepli meg a jubileumát a 45 éves Solaris

Kevés olyan zenekar létezik Magyarországon, amely immár 45 éve töretlenül alkot és arat sikereket hazai és nemzetközi színtéren egyaránt. A Magyar Örökség Díjjal kitüntetett Solaris ezt a páratlan jubileumot ünnepli majd meg 2026.március 21-én és 22-én a Várkert Bazárban.

ÖNKÉNTESSÉG: közösségépítés vagy ingyenmunka?

Európában ma már szinte elképzelhetetlen nagy fesztivál önkéntesek nélkül. A rendszer annyira általánossá vált, hogy sok helyen már nem is kiegészítő segítségként, hanem a működés alapvető részeként tekintenek rájuk. Kérdés, hogy ezt mások hogyan közelítik meg: közösségi részvételként vagy kulturálisan elfogadott,...

Együtt a bagázs: Parno Graszt és Ham Ko Ham a Zene Házában

A roma zene mindig többről szólt puszta szórakoztatásnál. Közösségről, túlélésről, családról, identitásról – és arról az ösztönös energiáról, amely egyszerre tud fájni és felszabadítani. A Magyar Zene Háza következő jótékonysági koncertje pontosan ilyen lesz: a Parno Graszt és a Ham Ko Ham közös estje a BAGázs...
Új koncertek