Erdőhegyi Brigitta


Zenei stílusPop/Rock
Erdőhegyi Brigitta
2004 második felétől került a köztudatba, zenei tanulmányai már több mint egy évtizedes múltra tekintenek vissza.

Gyermekkorában az Állami Balettintézetben balerinának készült, majd a Harlekin Gyermekszínház hallgatója lett, később aMusical stúdióba járt Schubert Évához. Közel egy évtizede kezdett klasszikus hangképzéssel foglalkozni Kovács Magda zenetanodájában, később Kósa Zsuzsához és immár tíz éve Lengyel Ildikóhoz jár. Zenei érdeklődése leginkább a jazz felé irányult, így került közelebbi kapcsolatba a műfajhoz a világhírű jazz zongorista, Garay Attila tanítása által.

A média reflektorfényébe legelőször a TV2 "Kifutó" című műsorában lépett 1999-ben. Ebben az évben Makai Zoltán zeneszerzővel együttest alakítottak. Bár sikeres együttműködés volt, dalait előszeretettel játszotta a rádió, videó klipjüket a TV, mégis visszatért régi szerelméhez, a jazz világához. Számos külföldi és hazai fellépést követően 2002. februárjában felkérést kapott az akkor frissen megnyílt Cotton Clubtól, miszerint legyen Ő a hely állandó dívája. Így Brigitta több, mint nyolc éve önálló műsorával nyűgözi le a közönséget, nemcsak hangjával, kivételes megjelenésével, hanem egyéni előadóművészi stílusával egyaránt. A hely hűen tükrözi nemcsak hangzásban, de látványban is az 1920-as, - '30-as évek Amerikájának világát.

2004. szeptemberében exkluzív felkérést kapott Carlo Giustitól, Sophia Loren titkárától, hogy egyetlen magyar előadóként szerepeljen ifj. Carlo Ponti karmester és Mészáros Andrea hegedűművész esküvőjén. A Magyar Tudományos Akadémián tartott rangos esemény által épült be a neve a köztudatba és rövid időn belül a média szárnyra kapta. A világsztárokból álló vendégsereget Brigitta elbűvölte és a siker nem maradt el, nem várt érdeklődést váltott ki nemzetközi szinten is.

Hazánkban 2005. elején jelent meg első videó klipje, mely a legismertebb magyar könnyűzenei csatorna játszási listáján hetekig toplistás helyen szerepelt. 2005 őszén második klipje még feljebb kúszott ezen a listán, sőt a dal remix változata a fiatalok által közkedvelt rádióadón rövid időn belül kedvenccé vált.

Brigitta ötletéből valósult meg a Békedal, melyhez számos híres hazai előadóművész is csatlakozott úgy, mint Delhusa Gjon, Takáts Tamás, Szigeti Ferenc, Kis Zoltán, Szikora Róbert, Zalatnay Sarolta. Az művészek a világban eluralkodott terror cselekmények elleni tiltakozásuknak adtak hangot a produkcióval és közös erővel, a zene hatalmával próbáltak gátat vetni az erőszaknak.

Brigittára jellemző finom, nőies érzékisége, mely nemcsak hangján keresztül, de megjelenése által is maradandó élményt nyújt. Meggyőződhettünk erről 2005. őszén, amikor egy közkedvelt férfimagazin címlapján jelent meg, illetve 2006. augusztus 24-én Felényi Péter szobrszművész kiállításán , ahol a róla mintázott, egészalakos szobra látható. Azóta a hazai könnyűzenei élet legerotikusabb dívájaként emlegetik előszeretettel.

2006. február 13-án jelent meg első önálló albuma "Kis Meglepetés" címel. 2006. március 8-án hazánkba látogató Depeche Mode tagjai számára exkluzív, zártkörű előadói estet tartott leplezetlen, zajos sikerrel.

2006. szeptemberében exkluzív felkérést kapott Mr. Gorbacsov 75. születsnapján tartandó ünnepségen való fellépésre.

2008-ban új maxival és videoklippel jelentkezett. A dal címe Bizalom (Bon Bon - Szabó Ági). A dal érdekessége, hogy nem csak szerzője, hanem zenei producere is Szolnoki Péter, és nem csak a vokálban, hanem a videoklipben is fellelhető.

2009 februárjában került bemutatásra új zenés, táncos showműsora színpadi elemekkel, 7 fős tánckarral a '20-as, '30-as évek Amerikájának színpadi világát idézve.

2009 tavaszán új videóklippel tűnt fel, ahol a Sugar Daddys nevű zenekarral működött közre a Monster Gogo című dal és videóklip erejéig.

2010 februárjában az ismért hazánkba látogatott Depeche Mode immár másodjára döntött úgy, hogy egyetlen szabad estéjükön Erdőhegyi Brigitta showműsorát választja programjául.

  Amennyiben szeretnéd adminisztrálni ezt a tételt kattints ide.
 

Szólj hozzá!


Városszerte szétszórt felfedezés: visszatér a Tavaszi fesztivál!

Városszerte szétszórt felfedezés: visszatér a...

Egy év kényszerszünet után nemcsak visszatér, hanem új fókuszt is kap a Budapesti Tavaszi Fesztivál: a 45. kiadás nem egyszerűen programokat...
 
Koncert naptár
Töltsd fel az oldalrakoncerted, helyszíned, zenekarod

A világ legdrágább gitárja turnéra indul – de senki sem fogja megszólaltatni

2026-tól nemzetközi turnéra indul a világ eddigi legdrágábban eladott hangszere: Kurt Cobain legendás Martin D-18E gitárja, amelyen a Nirvana frontembere az MTV Unplugged ikonikus felvételén játszott. A híres koncertet New Yorkban vették fel 1993-ban, egy évvel később pedig hanghordozón is eljutott a rajongókhoz.

Summer Hell 2026 – amikor a Barba Negrában felizzik a nyári pokol

Ha nyár, akkor kánikula, fesztiválok – és egy este, amikor a Barba Negra környékén konkrétan megnyílik a föld: 2026. július 25-én In Flames, Napalm Death, Bleed From Within, Unearth és Employed To Serve sorakozik fel a Summer Hell aktuális felvonásán. A svéd In Flames épp Európa-szerte nyomja majd eddigi legnagyobb szabású nyári...

A Barba Negrában is tarol a latin pop: Alvaro Soler begurul Budapestre

Van valami furcsa állandóság abban, hogy a latin pop időről időre „új hullámként” tér vissza – miközben valójában sosem tűnik el: a 2020-as évek közepén megint ott tartunk, hogy ez a világzenei gyökerekből táplálkozó, mégis globálisan működő műfaj a mainstream egyik legstabilabb pillére lett.

Nem mindenkinek tetszett, amikor a Duran Duran köszönetet mondott

Egy feldolgozáslemez mindig rizikós vállalás, de a Duran Duran esetében ennek különösen nagy volt a tétje, mert a zenekar csak néhány évvel korábban tért vissza a csúcs közelébe. 1995-ben viszont mások dalaihoz nyúltak, ráadásul nem egy jól körülhatárolható korszakból, hanem egymástól teljesen távoli zenei világokból.
Új koncertek