Ethnofil


Zenei stílusVilágzene
Ethnofil

Az Ethnofil zenekar 2009-ben alakult Egerben azzal a céllal, hogy magyar népzenét játsszanak úgy, ahogy ideáig még senki. A zenekar számára a legfontosabb az együtt zenélés öröme, az improvizáció és az egyediség. Ezen tényezőknek köszönhető, hogy fél év zenélés után kialakult egyfajta stílusuk, amely egy műfajhatárokkal nem törődő, eklektikus hangzás, a népzene (hegedű/ének) által összefogva.

2009-ben írták az első tíz számot, melyek instrumentális zenék, akkor még nem találtak megfelelő énekest. Majd 2010 nyarán Okos Viola csatlakozott a Három piros című szám felvételére. Az első koncerteket 2009 nyarán adták Egerben, szabadtéren, majd ősztől klubokban léptek fel. A közönség számánál már csak az összetétele volt megdöbbentőbb, hiszen a korukbeli fiatal közép- és főiskolások mellett felnőttek és idősebbek is nagy számban képviseltették magukat. A koncertezés
2010-ben is lelkesen folytatódott, végigjárták az összes egri klubot és művészeti központot, eljutottak Budapestre, Kiskunfélegyházára, Debrecenbe és Békéscsabára is, ahol nyári szabadtéri koncerteken játszottak, többek között a Csík zenekar előtt.

Tagok:
Okos Gergely (dob)
Okos Viola (ének)
Kocsis Levente (basszusgitár)
Simon Ádám (hegedű)
Weil András (billentyűk)
Őrsi András (scratch/sampler)

Lemezek:
Kókuszmúzeum, 2014
Fülön csíp, 2011


Hírek és rajongók
https://www.facebook.com/ethnofil/
 
  Amennyiben szeretnéd adminisztrálni ezt a tételt kattints ide.
 

Szólj hozzá!


Városszerte szétszórt felfedezés: visszatér a Tavaszi fesztivál!

Városszerte szétszórt felfedezés: visszatér a...

Egy év kényszerszünet után nemcsak visszatér, hanem új fókuszt is kap a Budapesti Tavaszi Fesztivál: a 45. kiadás nem egyszerűen programokat...
 
Koncert naptár
Töltsd fel az oldalrakoncerted, helyszíned, zenekarod

A világ legdrágább gitárja turnéra indul – de senki sem fogja megszólaltatni

2026-tól nemzetközi turnéra indul a világ eddigi legdrágábban eladott hangszere: Kurt Cobain legendás Martin D-18E gitárja, amelyen a Nirvana frontembere az MTV Unplugged ikonikus felvételén játszott. A híres koncertet New Yorkban vették fel 1993-ban, egy évvel később pedig hanghordozón is eljutott a rajongókhoz.

Summer Hell 2026 – amikor a Barba Negrában felizzik a nyári pokol

Ha nyár, akkor kánikula, fesztiválok – és egy este, amikor a Barba Negra környékén konkrétan megnyílik a föld: 2026. július 25-én In Flames, Napalm Death, Bleed From Within, Unearth és Employed To Serve sorakozik fel a Summer Hell aktuális felvonásán. A svéd In Flames épp Európa-szerte nyomja majd eddigi legnagyobb szabású nyári...

A Barba Negrában is tarol a latin pop: Alvaro Soler begurul Budapestre

Van valami furcsa állandóság abban, hogy a latin pop időről időre „új hullámként” tér vissza – miközben valójában sosem tűnik el: a 2020-as évek közepén megint ott tartunk, hogy ez a világzenei gyökerekből táplálkozó, mégis globálisan működő műfaj a mainstream egyik legstabilabb pillére lett.

Nem mindenkinek tetszett, amikor a Duran Duran köszönetet mondott

Egy feldolgozáslemez mindig rizikós vállalás, de a Duran Duran esetében ennek különösen nagy volt a tétje, mert a zenekar csak néhány évvel korábban tért vissza a csúcs közelébe. 1995-ben viszont mások dalaihoz nyúltak, ráadásul nem egy jól körülhatárolható korszakból, hanem egymástól teljesen távoli zenei világokból.
Új koncertek