Five Finger Death Punch


Zenei stílusMetal
Five Finger Death Punch

A Five Finger Death Punch (gyakran 5FDP-ként, vagy FFDP-ként rövidítve) egy amerikai heavy metal zenekar Los Angelesből, 2005-ben alakult. A név a klasszikus Kung-Fu mozihoz kötődik. A név Quentin Tarantino Kill Bill című filmjében is megjelenik, ahol ez egy halálos ütés.

A zenekar eredetileg a Motograter és a Ghost Machine énekeséből, Ivan Moodyból, az U.P.O. gitárosából, Báthory Zoltánból, Caleb Bingham, Anubis Rising gitárosokból, a Deadsett basszistájából, Matt Snellből és a W.A.S.P. dobosából, Jeremy Spencerből állt. Ők voltak az alapítók, 2005-ben. Azután 2006-ban Bingham helyét a W.A.S.P. gitárosa, Darrell Roberts töltötte be, akit pedig Alice Cooper volt gitárosa, Jason Hook váltott 2009-ben.

A debütáló albumuk, a The Way of the Fist 2007 júliusában jelent meg, és több mint 500 000 példányban kelt el. A War Is the Answer című második albumuknak, ami 2009-ben jelent meg pedig a Billboard 200-as listán a 7. helyet is sikerült megszereznie. A következő albumuk az American Capitalist 2011-ben jelent meg, és a harmadik helyen debütált a Billboard 200-on, több mint 90.000 eladott példánnyal az első héten. Azóta megjelent a Wrong Side of The Heaven és a Got Your Six.

Több nagyszabású turnén és fesztiválon játszottak már, beleértve a Korn Family Values, és a Bitch, We Got A Problem turnéját, játszottak a Mayhem Fesztivál Jägermeister Színpadán 2008-ban, 2010-ben már a főszínpadon nyomták, csakúgy, mint 2009-es és 2010-es Download fesztiválon, az Egyesült Királyságban. Ezen kívül még olyan feszteken játszottak, mint a Rock Am Ring, Rock Im Park, Hammerfest, olyan zenekarokkal turnéztak, mint a Korn, Disturbed, Slipknot, Lamb of God, Machine Head vagy a Hellyeah.


Hírek és rajongók
https://www.facebook.com/fivefingerdeathpunch/
 
  Amennyiben szeretnéd adminisztrálni ezt a tételt kattints ide.
 

Szólj hozzá!


Kiefer Sutherland törölte amerikai turnéját

Kiefer Sutherland törölte amerikai turnéját

Reggel arról számoltunk be, hogy a Bridgerton egyik színészéből lett dalszerző, OLI Higginson negyvenfős exkluzív klubkoncertet ad egy budapesti...
 
Koncert naptár
Töltsd fel az oldalrakoncerted, helyszíned, zenekarod

Summer Hell 2026 – amikor a Barba Negrában felizzik a nyári pokol

Ha nyár, akkor kánikula, fesztiválok – és egy este, amikor a Barba Negra környékén konkrétan megnyílik a föld: 2026. július 25-én In Flames, Napalm Death, Bleed From Within, Unearth és Employed To Serve sorakozik fel a Summer Hell aktuális felvonásán. A svéd In Flames épp Európa-szerte nyomja majd eddigi legnagyobb szabású nyári...

Visszatérés a tett helyszínére: duplán ünnepli meg a jubileumát a 45 éves Solaris

Kevés olyan zenekar létezik Magyarországon, amely immár 45 éve töretlenül alkot és arat sikereket hazai és nemzetközi színtéren egyaránt. A Magyar Örökség Díjjal kitüntetett Solaris ezt a páratlan jubileumot ünnepli majd meg 2026.március 21-én és 22-én a Várkert Bazárban.

Megvan az idei RICH LIST: a Gallagher tesók beturnézták magukat az első tízbe

A Sunday Times idei listája szerint továbbra is a zeneipar szereplői tartoznak Nagy-Britannia leggazdagabb hírességei közé – az idei összeállítás egyik legnagyobb újdonsága pedig az, hogy először került fel rá Noel és Liam Gallagher.

Eltemették a Motörhead gitárosát – Phil Campbell-emléknappal búcsúzik tőle a brit rockvilág

Szerdán szűk családi körben helyezték örök nyugalomra Phil Campbellt. A család, a zenésztársak és a rajongók kezdeményezésére szeptemberben komplett fesztiválnap fog a Motörhead gitárosáról szólni, miközben fiai koncerteken viszik tovább az örökséget – hamarosan Budapesten is.
Új koncertek