Gál Csaba Boogie


Zenei stílusEgyéb zene
Gál Csaba Boogie
A 35 éves „megasztár" volt szállodai recepciós, illetve hirdetésügynök is. Furcsa becenevét nem a Megasztár kedvéért szerezte, hanem még 1983-ban, egy építőtáborban adta neki az osztályfőnöke. Elmondása szerint ennek azért is örült, mert így nem csúfolták alacsony termete miatt. Nyolc évig klarinétozott példaképe John Mooney gitáros, aki a bluesnak egy jeles képviselője. Ebből következik, hogy ő a bluesban érzi magát igazán otthon, azon belül is a „déli blues"-ban. Van egy fémtestű gitárja, ami azért érdekes, mert ez egy akusztikusan erősített gitár. Ezeket 1927-ben kezdték gyártani, mivel akkor még nem volt elektromos gitár, viszont a blues igenis hódított és nem máshol, mint a kocsmákban illetve egyéb füstös helyeken, ezért kellett az erősebb hangzás. Ez az a gitár, ami „mindig társa a bűnben".

A Megasztárba, mivel hogy ő már inkább az „öregebb" korosztályhoz tartozik, nem a győzelem miatt jelentkezett, hanem hogy magának bizonyítson, ezért a legjobban attól félt a verseny alatt, hogy megbukik saját elvárásai előtt. Ez azonban nem következett be, hiszen a 12 döntő között volt ő is. Szerény, nem nagyon beszédes, a kérdésekre többnyire nem túl bőbeszédűen válaszol. Elmondása szerint főtulajdonságai a zene iránti alázat, irónia és az empátia. Eltökélt szándéka, hogy az országgal megismertesse és megszerettesse a blues műfajt. Rajongó tábora nagyon várja, hogy kiadjon egy lemezt, de igazából egyelőre e felől nem igazán hallottunk még semmi konkrétat.

Idén költözött kedvesével, aki Dunántúlról származik. Szereti az egész életét és örül, hogy egészséges.

  Amennyiben szeretnéd adminisztrálni ezt a tételt kattints ide.
 

Szólj hozzá!


Városszerte szétszórt felfedezés: visszatér a Tavaszi fesztivál!

Városszerte szétszórt felfedezés: visszatér a...

Egy év kényszerszünet után nemcsak visszatér, hanem új fókuszt is kap a Budapesti Tavaszi Fesztivál: a 45. kiadás nem egyszerűen programokat...
 
Koncert naptár
Töltsd fel az oldalrakoncerted, helyszíned, zenekarod

A világ legdrágább gitárja turnéra indul – de senki sem fogja megszólaltatni

2026-tól nemzetközi turnéra indul a világ eddigi legdrágábban eladott hangszere: Kurt Cobain legendás Martin D-18E gitárja, amelyen a Nirvana frontembere az MTV Unplugged ikonikus felvételén játszott. A híres koncertet New Yorkban vették fel 1993-ban, egy évvel később pedig hanghordozón is eljutott a rajongókhoz.

Summer Hell 2026 – amikor a Barba Negrában felizzik a nyári pokol

Ha nyár, akkor kánikula, fesztiválok – és egy este, amikor a Barba Negra környékén konkrétan megnyílik a föld: 2026. július 25-én In Flames, Napalm Death, Bleed From Within, Unearth és Employed To Serve sorakozik fel a Summer Hell aktuális felvonásán. A svéd In Flames épp Európa-szerte nyomja majd eddigi legnagyobb szabású nyári...

A Barba Negrában is tarol a latin pop: Alvaro Soler begurul Budapestre

Van valami furcsa állandóság abban, hogy a latin pop időről időre „új hullámként” tér vissza – miközben valójában sosem tűnik el: a 2020-as évek közepén megint ott tartunk, hogy ez a világzenei gyökerekből táplálkozó, mégis globálisan működő műfaj a mainstream egyik legstabilabb pillére lett.

Nem mindenkinek tetszett, amikor a Duran Duran köszönetet mondott

Egy feldolgozáslemez mindig rizikós vállalás, de a Duran Duran esetében ennek különösen nagy volt a tétje, mert a zenekar csak néhány évvel korábban tért vissza a csúcs közelébe. 1995-ben viszont mások dalaihoz nyúltak, ráadásul nem egy jól körülhatárolható korszakból, hanem egymástól teljesen távoli zenei világokból.
Új koncertek