Gáspár Laci


Zenei stílusPop/Rock
Gáspár Laci
Alig négy éve még betanított segédmunkásként vágyakozott egy-egy világsztár koncertjére, most pedig a fiatalok őt tartják példaképnek. Gáspár Laci karrierének története valóban mesébe illő. Laci ugyan már kicsi gyermekként érezte, neki a színpadon a helye, az élet azonban folyamatosan gördített elé akadályokat. A fiatal roma énekes viszont egy percre sem adta fel. Úton-útfélen énekelt, maga volt a zene. Autodidakta módon tanult meg basszusgitározni, s családjának végtelenül hálás, amiért nehezen összekuporgatott pénzüket Laci első gitárjára áldozták.


A befektetés mára többszörösen megtérült, ugyanis Gáspár Laci a hazai sztárok közül a legnagyobb rajongó táborral rendelkezik. Laci minden felkérésnek már nem is tud eleget tenni, annyi helyre hívják. Sajátos, egyedi roma-pop stílusával elvarázsolja a közönséget. A muzikalitás, talán a származásából is adódóan minden porcikáját átjárja, s a kivételes tehetségét rajongóin túl a szakma is elismeri.


Gáspár Laci mindent megnyert, amit Magyarországon lehetett. 2004-ben hazánk legjobb férfihangjává választotta a publikum, s azóta, a világon egyedülálló módon, kétszer egymás után ő kapta meg az év legjobb férfi előadójának járó Viva Comet-et. Egyéb számos díj mellett neki ítélték még a Bravo Otto, a Popcorn és a Mahasz elismerését is. Gáspár Laci harmadik albuma idén tavasszal jelent meg, s a lemez címadó dala, az És mégis forog a Föld című dal máris a slágerlisták élére került. Eddigi albumait pedig úgy elkapkodták, hogy az egyik arany, a másik platina lemez lett.


Gáspár Laci a semmiből nőtte ki magát kis hazánk talán legünnepeltebb sztárjává. Magyarország talán leghátrányosabb helyzetű megyéjéből származik. Ha éppen volt munka a környéken, Laci akkor sem tudott dolgozni, mert ahogy meglátták, hogy roma származású, egyből elutasították a jelentkezését. Valami misztikus erő mégis mindig arra késztette, hogy tartson ki álmai mellett.
A rengeteg megaláztatás, diszkrimináció és kiszolgáltatottság miatt most igazán kárpótolja a sors. Különleges, saját kultúrkörének motívumaival díszített dallamvilágára már külföldön is felfigyeltek, hiszen a német Deutsche Welle televízió őt találta az Európában futó eddigi tehetségkutatók egyik legsikeresebb és a leginkább ígéretes előadójának.
Egész Európában felkutatták a Megasztárok győzteseit, minden országban az aranyérmest választották riportalanynak. Magyarországgal azonban kivételt tettek. Gáspár Lacit, mint bronzérmest keresték meg, s mégis benne láttak leginkább fantáziát. A külföldi csatorna szinte teljesen ismeretlenül őt tartotta érdemesnek arra, hogy készítsen vele egy riportfilmet. A riportfilmet a világ minden táján lehetett látni, s így talán közelebb kerülhetett Laci a nagy álmomhoz, hogy egyszer valamikor gospelt énekelhessen más országok istentiszteletein.

  Amennyiben szeretnéd adminisztrálni ezt a tételt kattints ide.
 

Szólj hozzá!


Megjelent Lábas Viki első szóló EP-je – lassan mindenki megtalálja magát

Megjelent Lábas Viki első szóló EP-je – lassan...

A gyerekkor emlékei általában nem lineárisan maradnak meg bennünk. Inkább hangulatokként, szagokként, néhány félhomályos jelenetként: egy...
 
Koncert naptár
Töltsd fel az oldalrakoncerted, helyszíned, zenekarod

Summer Hell 2026 – amikor a Barba Negrában felizzik a nyári pokol

Ha nyár, akkor kánikula, fesztiválok – és egy este, amikor a Barba Negra környékén konkrétan megnyílik a föld: 2026. július 25-én In Flames, Napalm Death, Bleed From Within, Unearth és Employed To Serve sorakozik fel a Summer Hell aktuális felvonásán. A svéd In Flames épp Európa-szerte nyomja majd eddigi legnagyobb szabású nyári...

Visszatérés a tett helyszínére: duplán ünnepli meg a jubileumát a 45 éves Solaris

Kevés olyan zenekar létezik Magyarországon, amely immár 45 éve töretlenül alkot és arat sikereket hazai és nemzetközi színtéren egyaránt. A Magyar Örökség Díjjal kitüntetett Solaris ezt a páratlan jubileumot ünnepli majd meg 2026.március 21-én és 22-én a Várkert Bazárban.

ÖNKÉNTESSÉG: közösségépítés vagy ingyenmunka?

Európában ma már szinte elképzelhetetlen nagy fesztivál önkéntesek nélkül. A rendszer annyira általánossá vált, hogy sok helyen már nem is kiegészítő segítségként, hanem a működés alapvető részeként tekintenek rájuk. Kérdés, hogy ezt mások hogyan közelítik meg: közösségi részvételként vagy kulturálisan elfogadott,...

Együtt a bagázs: Parno Graszt és Ham Ko Ham a Zene Házában

A roma zene mindig többről szólt puszta szórakoztatásnál. Közösségről, túlélésről, családról, identitásról – és arról az ösztönös energiáról, amely egyszerre tud fájni és felszabadítani. A Magyar Zene Háza következő jótékonysági koncertje pontosan ilyen lesz: a Parno Graszt és a Ham Ko Ham közös estje a BAGázs...
Új koncertek