Menopauza

Geszti Péter és a Gringo Sztár


HonlapNem ismert
Zenei stílusPop/Rock
Geszti Péter és a Gringo Sztár

Geszti Péter (Budapest, 1964. május 9. - ) magyar reklámszakember, dalszövegíró, énekes.Néhai édesapja dramaturg [1] és szerkesztő [2] volt, a televíziónál és a rádióban is dolgozott.[3] Édesanyja a 2009 novemberében megszűnt Sláger rádióból jól ismert "Márta néni" külkereskedőként tevékenykedett.[4] Nővére korán meghalt, később az ő gyermekeinek felnevelésében támogatta édesanyját.[5]
Pályafutását gyermekszínészként kezdte. Különböző filmekben szerepelt, az ismertséget a Mézga család Aladárjának szerepével szerezte. Felsőfokú tanulmányait az ELTE Tanárképzői Főiskola magyar-történelem szakán végezte, ahol 1989-ben szerzett diplomát. Már egyetemistaként dalszövegeket írt a népszerű Első Emelet zenekar számára.
Miután az együttes felbomlott, riporterkedett, műsorvezetőként és forgatókönyvíróként dolgozott. Médiakarrierjét az Ász című televíziós műsor műsorvezetőjeként kezdte 1989-ben, majd a Rapülők és a Jazz + Az együttesek tagjaként sikeres zenei karriert futott be. 1989-ben az Akció Reklámügynökség reklám szövegírója, majd később kreatív igazgatójaként dolgozik több neves hazai és külföldi céggel. 1992-ben a Megáll az ész műsorvezetője, majd ismét a zene felé fordult. Klasszikus komolyzenét (Mozart, Beethoven) népszerűsít a fiatalok körében. Felveszi az MC Gesztenye álnevet, és megalapítja a Rapülők együttest. Az együttes fennállása alatt sikert sikerre halmoz, de végül 1994-ben a szétválás mellett döntenek. Ezt követően Békés Pál íróval és Dés László zeneszerzővel közösen megírja a A dzsungel könyve című musicalt. Ebből az alkotásból 1996-ban nagy sikerű előadást állított színpadra a Pesti Színház. Az előadás dalait megszólaltató lemez aranylemez lett. 2000-ben alapítója és producere az @®© óriásplakát kiállításnak, mely azóta is színfoltja Budapest kulturális életének. 2001-ben a "Gesztiméter" című magyar fejlesztésű kvízshow házigazdája. Ebben az évben veszi feleségül Gryllus Dorka színésznőt, akivel 2006-ig él házasságban.
2005 a Magyarország dal megszületésének éve, amelyet a Megasztár 2. helyezettjének Oláh Ibolyának ír. 2007-ben megálmodja a „Nemzeti Vágta" nevű országimázs fesztivált, egy nagy lovasversenyt a Hősök terére, ami 2008-ban és 2009-ben megrendezésre került. Családi életében 2008 a változás éve, feleségül veszi Ditz Editet,[6] akitől 2009. február 2-án megszületik Sára Lujza nevű kislánya.

Geszti Péter a legendás Rapülők és a Jazz+Az után egy újabb friss zenei formációt hozott össze. Péter és két gyönyörű hangú énekesnője - Gereben Zita és Sapszon Orsolya - mellett további profi zenészek alkotják a Gringo Sztár zenekart. Az együttes egyfajta „kozmopuritán” popzenét játszik, ami reggae, jazz, rap, pop, elektronikus zene, ska és balkáni népzene egyvelegéből áll össze. A dalok így sokszínűek, egy valami mégis közös bennük: a vidám, nyári hangulatú dallamok és a fülbemászó „gesztisen” komoly mondanivalót rejtő szövegek. 

Az együttes névválasztását Geszti Péter két okkal indokolja: “Egyrészt természetesen felidézi az általam tisztelt világhírű Beatles dobos (Ringo Starr) nevét, másrészt ami talán ennél is fontosabb, azt is jelzi, hogy visszavándoroltam a zene világába, tudniillik a gringo szó spanyol- portugál nyelvterületen fehér bőrű bevándorlót jelent.”

A Gringo Sztár zenei vezetője és zeneszerzője Erdélyi Péter, aki billentyűsként együtt dolgozott Geszti Péterrel a Jazz+Az-ban is. De más szerzők, mint például a Balkan Fanatik is szerez néhány dalt a csapat készülő albumára. A két énekesnő, Gereben Zita és Sapszon Orsolya fiatal koruk ellenére már számos neves előadóval zenélhettek együtt. A zenekar felállításában Fekete Kovács Kornél is segédkezett, aki a Jazz+Az-ban is anno tevékenyen részt vállalt.

Hírek és rajongók
https://www.facebook.com/gringosztar?fref=ts
 
Képtár
  • Geszti Péter és a Gringo Sztár kép 2587
  • Geszti Péter és a Gringo Sztár kép 6443
  Amennyiben szeretnéd adminisztrálni ezt a tételt kattints ide.
 

Szólj hozzá!


Azahriah, Halott Pénz, Beton.Hofi, Dzsúdló és mások már biztosan STRANDolnak

Azahriah, Halott Pénz, Beton.Hofi, Dzsúdló és mások...

Ha kicsit sűrítünk az időn, akkor azt mondhatjuk, hogy a Mikulás idén nemcsak csomagot/virgácsot (kinek érdemei szerint), hanem komoly bejelentést...
 
Koncert naptár
Töltsd fel az oldalrakoncerted, helyszíned, zenekarod

Beth Hart és a Pink Martini idén tuti eljönnek – teljes a VeszprémFest 2026-os programja

Tavaly a VeszprémFest közönsége két várva várt fellépőt is nélkülözni kényszerült: Beth Hart és a Pink Martini egyaránt lemondta koncertjét, komoly kihívás elé állítva a szervezőket. 2026 azonban kárpótol mindenkit: mindkét előadó ott lesz a fesztiválon, csakúgy, mint Juanes és a Kraftwerk.

Brian Hugh Warner, azaz Marilyn Manson kilenc év után visszatér Budapestre

A botrányokra és ikonikus vizuális világra épülő előadó legutóbb 2017-ben adott teltházas koncertet a Budapest Parkban, és akkor még senki sem gondolta, hogy közel egy évtizedig kell várni az újabb találkozásra. Most azonban visszatér: 2026. július 22-én ismét a Park színpadán áll majd.

A közönség nem tud élni a Demjén-musical nélkül

Valami egészen szokatlan történik az Erkel Színház körül: a jegypénztár előtt kígyózó sorok, több tízezer online vásárló néhány perc alatt, és olyan rendszerterhelés, amelyet korábban csak sportdöntők vagy világsztárok stadionturnéi okoztak. Mindez egy februárban induló musicalért, amely a Demjén Ferenc dalaira épülő...

Yamazaki, a véerfarkas – a különleges produkció háttere

Yamazaki, vagyis a VR-farkaskarakterrel fellépő Rakovics Benedek a hétvégén mutatja meg először a szélesebb magyar közönségnek különleges, japán ihletésű vizuális világát és modern pophangzását. A virtuális térből induló projekt már nemzetközi figyelmet is kapott, most következik a hazai megmérettetés.
Új koncertek