Helo Zep


Zenei stílusPop/Rock
Helo Zep
A HELO ZEP! 2010-ben alakult gödöllői rock zenekar. Jelenlegi felállásuk: Zsolti Rottenének, basszusgitár, Biró 'Metthew' Mátégitár, Nagy Miklósdob. Stílusukat tekintve punk-rock gyökerekkel rendelkezik, de zenéjükben keveredik, a punk lendülete, a metál súlyossága és a modern rock dallamvilága is. A vegyes zenei stílust a szövegcentrikusság teszi teljessé.

A zenekar megalakulása óta folyamatosan koncertezik és már több ízben megállta a helyét a hazai legnagyobb rockzenekarok (Tankcsapda, Kowalsky meg a Vega, Alvin és a Mókusok, Supernem, Dorothy) előtt és a leglátogatottabb rockzenei fesztiválokon is (Sziget, Volt, Rockmaraton). Többszörösen bejárták az ország legnépszerűbb koncert helyszíneit, köztük pár nagyobbat kiemelve, mint a Budapest Park, a Barba Negra, a Barba Negra Track és az A38,valamint eljutottak pár külföldi, magyar lakta területre is, mint a Soul Hunter club, vagy a nagyudvarnoki, majd később dunaszerdahelyi Rock Fest, vagy épp Tornalja.

Már korábban is jelentettek meg dalokat, amik közül néhány komolyabb sikereket is elért, például az Aludj csak én álmodom című dal az első magyar Rock Rádió kiemelt rotációjában forgott több mint egy éven keresztül. Csendült fel daluk egy dalpremier keretei közt a Petőfi Rádión, valamint ennek klipje forgott az M2 Petőfi TV műsoránis. Az első hivatalosan megjelent anyaguk 2017. 06. 02-án jött ki, FÉNY A SÖTÉTBEN címmel, Hidasi Barnabáskeverésével és az Edge Records gondozásában.
A lemezt követően 2018-ban újabb turnéra indultak a Dorothy zenekar társaságában, nyáron pedig a fesztiválok következtek. Az év vége felé a klub bulik mellett, már körvonalazódott a második lemez. 2019 év eleje a dalok csiszolásával, a nyár pedig ennek felvételeivel telik, szintén Hidasi Barnabás keze alatt. A lemez munkálatai miatt kevesebb a koncert, de egy-két kiemelt buli azért „belefér”, mint a komáromi Erőd Feszt, Barba Negra Track, Ukk&Roll, Diósgyőri vár, Bolyki-völgy.

Hírek és rajongók
https://www.facebook.com/helozep/
 
  Amennyiben szeretnéd adminisztrálni ezt a tételt kattints ide.
 

Szólj hozzá!


A fesztiváltörténelem egyik legambiciózusabb kísérletének indult – Kanye Westet kitiltása miatt elmarad a 2026-os Wireless Festival

A fesztiváltörténelem egyik legambiciózusabb...

Lefújták a 2026-os fesztiválszezon egyik legjobban várt eseményét: a Wireless Festival szervezői ma hivatalosan bejelentették a rendezvény...
 
Koncert naptár
Töltsd fel az oldalrakoncerted, helyszíned, zenekarod

A világ legdrágább gitárja turnéra indul – de senki sem fogja megszólaltatni

2026-tól nemzetközi turnéra indul a világ eddigi legdrágábban eladott hangszere: Kurt Cobain legendás Martin D-18E gitárja, amelyen a Nirvana frontembere az MTV Unplugged ikonikus felvételén játszott. A híres koncertet New Yorkban vették fel 1993-ban, egy évvel később pedig hanghordozón is eljutott a rajongókhoz.

Summer Hell 2026 – amikor a Barba Negrában felizzik a nyári pokol

Ha nyár, akkor kánikula, fesztiválok – és egy este, amikor a Barba Negra környékén konkrétan megnyílik a föld: 2026. július 25-én In Flames, Napalm Death, Bleed From Within, Unearth és Employed To Serve sorakozik fel a Summer Hell aktuális felvonásán. A svéd In Flames épp Európa-szerte nyomja majd eddigi legnagyobb szabású nyári...

Zene füleinknek: 20 év alatt megduplázódott a hangszeren játszók száma

Húsz év alatt közel megduplázódott azoknak a száma Magyarországon, akik legalább alapszinten meg tudnak szólaltatni egy hangszert: a 2006-os 8 százalékról mára 14-re nőtt az arány. Nem forradalom, inkább lassú, kitartó hangolás – de jól hallható.

A Hellmann's kutatói a hangtani szabványok alapján a majonézt hangszernek minősítették

A cég egy friss kísérletben hangtani szempontból vizsgálta a majonézt: hogyan reagál különböző érintésekre, milyen frekvenciákat produkál, és mennyire tekinthető kontrollálható hangforrásnak. Az eredmény: a definíciók szerint akár hangszerként is értelmezhető.
Új koncertek