Hiromi


Zenei stílusJazz/Blues
Hiromi

Jelenleg ő a legünnepeltebb japán jazzmuzsikus. 2010-ben már jelentkezett szólóalbummal: a Place To Be című lemezen bemutatta, hogy szárnyaló szabadsággal kalandozik a klasszikus zene, a jazz, a rock és a környező stílusok vidékein, miközben bizonyítja kreativitását, virtuozitását és a zene iránti rajongását. Boszorkányos technikai tudását is arra használja, hogy általa önmagát és hallgatóságát is emelkedett hangulatba repítse. 2003-ban megkezdett triólemezei sorát ezt követően négy további opus gazdagította: a 2011-es Voice, a 2012-es Move, a 2014-es Alive és a 2016-os Spark - mindegyiken Anthony Jackson basszusgitárossal és Simon Phillipsszel hallható. 2017-ben a Live in Montreal következett, egy különleges duólemez Edmar Castaneda kolumbiai hárfaművésszel.
2019-ben újabb szólóalbumot várhatunk Hiromitól, amelyen a negyedik ikszet betöltött művész érettségével formálja önmaga képére mindazon zenei hatások elegyét, amelyek nyomot hagytak benne. Korunk jazzélete kevés olyan művészt ismer, aki sziporkázó tehetsége, lehengerlő játéka és bűvöletes személyisége okán egymaga képes betölteni egy koncerttermet zenéjével. Semmi kétség: Hiromi közéjük tartozik.


Hírek és rajongók
https://www.facebook.com/HiromiFan
 
  Amennyiben szeretnéd adminisztrálni ezt a tételt kattints ide.
 

Szólj hozzá!


Városszerte szétszórt felfedezés: visszatér a Tavaszi fesztivál!

Városszerte szétszórt felfedezés: visszatér a...

Egy év kényszerszünet után nemcsak visszatér, hanem új fókuszt is kap a Budapesti Tavaszi Fesztivál: a 45. kiadás nem egyszerűen programokat...
 
Koncert naptár
Töltsd fel az oldalrakoncerted, helyszíned, zenekarod

A világ legdrágább gitárja turnéra indul – de senki sem fogja megszólaltatni

2026-tól nemzetközi turnéra indul a világ eddigi legdrágábban eladott hangszere: Kurt Cobain legendás Martin D-18E gitárja, amelyen a Nirvana frontembere az MTV Unplugged ikonikus felvételén játszott. A híres koncertet New Yorkban vették fel 1993-ban, egy évvel később pedig hanghordozón is eljutott a rajongókhoz.

Summer Hell 2026 – amikor a Barba Negrában felizzik a nyári pokol

Ha nyár, akkor kánikula, fesztiválok – és egy este, amikor a Barba Negra környékén konkrétan megnyílik a föld: 2026. július 25-én In Flames, Napalm Death, Bleed From Within, Unearth és Employed To Serve sorakozik fel a Summer Hell aktuális felvonásán. A svéd In Flames épp Európa-szerte nyomja majd eddigi legnagyobb szabású nyári...

A Barba Negrában is tarol a latin pop: Alvaro Soler begurul Budapestre

Van valami furcsa állandóság abban, hogy a latin pop időről időre „új hullámként” tér vissza – miközben valójában sosem tűnik el: a 2020-as évek közepén megint ott tartunk, hogy ez a világzenei gyökerekből táplálkozó, mégis globálisan működő műfaj a mainstream egyik legstabilabb pillére lett.

Nem mindenkinek tetszett, amikor a Duran Duran köszönetet mondott

Egy feldolgozáslemez mindig rizikós vállalás, de a Duran Duran esetében ennek különösen nagy volt a tétje, mert a zenekar csak néhány évvel korábban tért vissza a csúcs közelébe. 1995-ben viszont mások dalaihoz nyúltak, ráadásul nem egy jól körülhatárolható korszakból, hanem egymástól teljesen távoli zenei világokból.
Új koncertek