Menopauza

Hodosi Enikő


Zenei stílusEgyéb zene
Hodosi Enikő

Manoya világa – Hodosi Enikő szólólemezre készül

Hodosi Enikő személyisége és hangja már sokakat magával ragadott azok közül, akik hallották, látták a karizmatikus Neo együttesben, hiszen a hazai elektronikus szcéna egyik vezető zenekarának egyik dalszerzője és sokat foglalkoztatott énekesnője 2003 óta. Az elmúlt években több meghatározó zenei produkcióban is részt vett. Vendégeskedett többek között a Zagarban az Underground Divák tagjaként; énekelt egy Liverpool-i producer Vote Richmon nevű formációjában, valamint a FreshFabrik zenekarban az MR2 Akusztik és MR2 Szimfonik Live keretein belül; közreműködött a The Trousers lemezén és bemutatkozó koncertjén, hogy csak néhányat említsünk a számtalan kooperációból.

Azok után, hogy 14 éven keresztül érlelte dalait, kereste saját zenei világát, úgy érezte, itt az ideje, hogy Manoya néven szólólemezt készítsen. A saját bevallása szerint néhol kicsit melankolikus, ámde életigenlő lemezen az angolszász popzenei gyökerek keverednek hol az elektronikával, hol a teljesen akusztikus, kísérletezős hangszereléssel. A dalszövegeket áthatja Enikő vonzódása a keleti filozófia és a miszticizmus iránt. Dalaiban így találkozik a vad nyugat a bölcs kelettel. A lemez társproducere az a Lázár Tibor (Occam), akinek ‚My Rorschach‘ lemezén és élő formációjában Enikő is közreműködik. A tavasszal megjelenő album előfutáraként már hallható is egy szám. Manoya nem is debütálhatna megfelelőbb dallal: a ‚Rebirth‘ stílusjegyeit tekintve, ha nem is ad – hiszen nem is adhat - teljes képet munkásságáról, mindenképpen iránymutató darabként tekinthetünk rá. A ‚Rebirth‘ érdekessége, hogy Csajkovszkij ‚A hattyúk tava‘ című művének motívumai is felcsendülnek benne. (A dal megtalálható az ismert webes mp3 boltokban.)

A single borítóját Enikő fotója alapján Vígh Dávid készítette, a dal pedig, ahogy a készülő lemez is, a Pimodan Records gondozásában jön ki.

  Amennyiben szeretnéd adminisztrálni ezt a tételt kattints ide.
 

Szólj hozzá!


Azahriah, Halott Pénz, Beton.Hofi, Dzsúdló és mások már biztosan STRANDolnak

Azahriah, Halott Pénz, Beton.Hofi, Dzsúdló és mások...

Ha kicsit sűrítünk az időn, akkor azt mondhatjuk, hogy a Mikulás idén nemcsak csomagot/virgácsot (kinek érdemei szerint), hanem komoly bejelentést...
 
Koncert naptár
Töltsd fel az oldalrakoncerted, helyszíned, zenekarod

Beth Hart és a Pink Martini idén tuti eljönnek – teljes a VeszprémFest 2026-os programja

Tavaly a VeszprémFest közönsége két várva várt fellépőt is nélkülözni kényszerült: Beth Hart és a Pink Martini egyaránt lemondta koncertjét, komoly kihívás elé állítva a szervezőket. 2026 azonban kárpótol mindenkit: mindkét előadó ott lesz a fesztiválon, csakúgy, mint Juanes és a Kraftwerk.

Brian Hugh Warner, azaz Marilyn Manson kilenc év után visszatér Budapestre

A botrányokra és ikonikus vizuális világra épülő előadó legutóbb 2017-ben adott teltházas koncertet a Budapest Parkban, és akkor még senki sem gondolta, hogy közel egy évtizedig kell várni az újabb találkozásra. Most azonban visszatér: 2026. július 22-én ismét a Park színpadán áll majd.

A közönség nem tud élni a Demjén-musical nélkül

Valami egészen szokatlan történik az Erkel Színház körül: a jegypénztár előtt kígyózó sorok, több tízezer online vásárló néhány perc alatt, és olyan rendszerterhelés, amelyet korábban csak sportdöntők vagy világsztárok stadionturnéi okoztak. Mindez egy februárban induló musicalért, amely a Demjén Ferenc dalaira épülő...

Yamazaki, a véerfarkas – a különleges produkció háttere

Yamazaki, vagyis a VR-farkaskarakterrel fellépő Rakovics Benedek a hétvégén mutatja meg először a szélesebb magyar közönségnek különleges, japán ihletésű vizuális világát és modern pophangzását. A virtuális térből induló projekt már nemzetközi figyelmet is kapott, most következik a hazai megmérettetés.
Új koncertek